Március 25-én került megrendezésre a HUNOR Magyar Űrhajós Program eredményeiről, a nemzetközi Mars-kutatásról, a hit és a tudomány kapcsolatáról, valamint a természettudományos tehetséggondozásról szóló szakmai nap.
Az esemény megálmodója és főszervezője Szekér Borbála, intézetünk munkatársa volt.
A szakmai nap előadói Örökös-Tóth István, a HUNOR űrhajós program vezető kutatómérnöke; dr. Mészáros Szabolcs asztrofizikus, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumának tudományos főmunkatársa; valamint Czap Zsolt, a budapest-pestszenterzsébeti Szent Erzsébet-templom plébánosa voltak. Az előadások visszanézhetők a KaPI YouTube-csatornáján
Az előadásokat követően a résztvevők a természettudományos tehetséggondozásra összpontosító kerekasztal-beszélgetést hallgathattak meg.
A diskurzus résztvevői:
- Varga-Patocskai Judit tanárnő és Karakai Boján (8.a): szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola
- Gyepesy Imola tanárnő és Hajbel Bence (11.b): vecsési Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium,
- Dénes Eszter tanárnő, igazgató-helyettes és Tóth Katinka (12.a): pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik tudásukkal, lelkesedésükkel és jelenlétükkel emelték a rendezvény színvonalát!
Fotó: Magyar Kurír