Letölthető és megtekinthető a Katolikus Középiskolák Matematika Versenyének Beszámolója.

2023.04.25.

---

Lezárult a 2022/2023. évi matematika verseny, a döntő 2023.03.31-én került megrendezésre.
A jutalmakat és az okleveleket a helyszínen kiosztottuk.

Az eredmények itt megtekinthetőek.

A verseny összes fordulójának feladatlapja az oldal aljáról letölthető.

2023.04.04.

---

Tisztelt Igazgató Úr/Nő! Tisztelt Kollégák!
Megtörtént Katolikus Középiskolák Matematika Versenyének eredményeinek összesítése. A 2. forduló eredményeit összesítő táblázatot csatoljuk, ebben zöld színnel kiemelve szerepelnek a döntőbe jutott tanulók nevei.
Köszönöm minden kolléga áldozatos munkáját, a segítséget, melyet a verseny lebonyolításában nyújtott. Gratulálok minden résztvevőnek, a diákoknak és a felkészítő tanáraiknak.
A döntőt a versenykiírásnak megfelelően 2023. március 31-én rendezzük meg Budapesten a Katolikus Pedagógiai Intézetben. Kérem, hogy 2023. március 10-ig az szlkkversenyatgmail [dot] com címen jelezzék a tanulók részvételi szándékát, a tanulók adatvédelmi nyilatkozatát szíveskedjenek elküldeni. Amennyiben valaki biztosan nem tud részt venni ezen az alkalmon kérem azt is jelezzék, hogy időben tudjunk intézkedni. Kérem, hogy jelezzék a fenti e-mail címen, hogy a kísérő pedagógus a dolgozatok javításában tud-e segítséget vállalni. Előre is köszönöm a kollégák javításban való segítségét, közreműködését is!

A döntővel kapcsolatos további információk a kísérőlevélben találhatóak.

Adatvédelmi nyilatkozat a döntőre:
Adatvédelmi - nagykorú
Adatvédelmi - szülő

Kisvárda, 2023. március 1.
Jenei Miklós
szervező tanár

---

Kedves Kollégák!

A Katolikus Középiskolák Matematika Versenyének 2. fordulóját az eredetileg meghirdetett időpontban, 2023. január 25-én (szerdán) 14.00 órakor szervezzük meg.

A második forduló feleletválasztós feladatlapjait és a hozzá tartozó kísérőlevelet a mai napon megküldtük az iskoláknak.

2023.01.24.

----

I. forduló eredménye

A letölthető fájlok a lap alján találhatók (feladatok, megoldókulcs, helyezések)

Kedves Kollégák! 

Szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját, melyet a Katolikus Középiskolák Matematika Versenyének 1. fordulójában nyújtott a sikeres lebonyolítás érdekében. Ebben a tanévben 1751 diák, közel 50 katolikus intézményből nevezett a versenyre. A 2. fordulóba jutás ponthatára minden évfolyamon a 75 pont, a továbbjutó diákok nevét zöld színnel jelöltük a listában. Gratulálok minden diáknak és felkészítő tanárának is a szép eredményekhez.

A 2. forduló időpontja: 2023. január 25. 14 óra

Minden kollégának áldott, boldog karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok!

Üdvözlettel:

                                                                   Jenei Miklós   
                                                                 ​szervező tanár

2022.12.12.

---

Kedves Kollégák!

A Katolikus Középiskolák Matematika Versenyének 1. fordulóját az eredetileg meghirdetett időpontban, 2022. november 23-án (szerdán) 14.00 órakor szervezzük meg.

Az első forduló feleletválasztós feladatlapjait és a hozzá tartozó kísérőlevelet a mai napon megküldtük az iskoláknak.

2022.11.21.

----

VERSENYKIÍRÁS

Katolikus Középiskolák Matematika Versenye

2022/23 tanévben.

Kedves Kollégák!

Ebben a tanévben folytatódik, a Katolikus Középiskolák Matematika Versenye,  a 9 – 12 évfolyamon tanulók számára. A sikeres rendezés érdekében fordulunk most Önökhöz.

Az alábbiakban szeretném ismertetni a verseny struktúráját: 

1. forduló: feleletválasztós feladatok

Időpont: 2022. november 23. 14.00 óra

Helyszín: saját iskola

A tanulók munkáit az írató tanárok a megküldött megoldókulcs alapján javítják és a megfelelő (50%) ponthatárt elért tanulók dolgozatait küldik el az iskolánkba regisztrálásra.

2. forduló: kidolgozandó feladatok

Időpont: 2023. január 25. 14.00 óra

Helyszín: saját iskola

A tanulók munkáit az írató tanárok javítják a megküldött megoldókulcs alapján és a második fordulóba jutott tanulók dolgozatait küldik el az iskolánkba.

Kategóriánként a 10 legtöbb pontot elért tanuló kerül a döntőbe.

Prioritás: 1. Második fordulóban elért pontszám 2. Első fordulóban elért pontszám

Döntő: vegyes feladatok

Időpont: 2023. március 31. 

Helyszín: Katolikus Pedagógiai Intézet, 1068 Budapest, Városligeti fasor 42.

A tanulók munkáit a helyszínen értékeljük, ezután helyben kerül sor az eredményhirdetésre. Mindenki, aki a döntőbe kerül jutalomkönyvet kap, kategóriánként az első három helyezett külön könyvjutalomban részesül.

Kategóriák: 9., 10., 11., 12. évfolyam.

A feladatlapokat elektronikus úton juttatjuk el az iskolákba a KAPI –ban regisztrált címlista alapján. 

A verseny térítésmentes, jelentkezni külön nem szükséges, az első forduló feladatlapjait november elején, egy héttel a verseny előtt juttatjuk el.  

Visszajelzést kérünk az indulási szándékot illetően!

Elérhetőség:

  • az iskola postacímén (Szent György Görögkatolikus Általános Iskola, 4600 Kisvárda, Várday István út 19-21.)
  • telefon: 06-45-420-045
  • e-mail: szlkkversenyatgmail [dot] com

Kisvárda, 2022. szeptember 21.

Jenei Miklós 
versenyszervező

Hatáskör: 
Katolikus intézményeknek meghirdetett
Jelentkezők/résztvevők köre: 
Intézmények
Jelentkezési határidő: 
2022. november 16
, , Megosztás