A pedagógusokra vonatkozó részletes munkaidő nyilvántartási kötelezettség jogszabály szerint nem kötelező szeptembertől. Milyen nyilvántartást kell vezetni a pedagógusok munkaidejéről?

Válasz:

Az erre vonatkozó jogszabályt, a 326/2013 (VIII.30.) Kormányrendeletet nyáron módosították, és a módosítás két ponton kapcsolódik a kötött munkaidőhöz:

1) A Kormányrendeletben ezt mondja: „17.§ (3) A kollektív szerződés, ennek hiányában a munkáltató határozza meg, hogy melyek azok a feladatok, amelyeket a pedagógusnak a nevelési-oktatási intézményben, pedagógiai szakszolgálat intézményében, és melyek azok a feladatok, amelyeket az intézményen kívül lehet teljesítenie”. Vagyis a vezető felelőssége annak meghatározása, hogy milyen feladatot kell az intézményben elvégeznie a pedagógusnak. Nyilván  kell lennie egy írott szabályozásnak, amiben ezt rögzítik.

A kötött munkaidő terhére a 326/2013 (VIII.30.)  Kormányrendelet 17.§ (1) – (2) bekezdései alapján végzett tevékenységek tartoznak, amelyek egy része azért intézményben végzendő feladat (pl. szakkör, napközi, stb.), így  nem igaz az az állítás sem, hogy ha nincs tanórája a kollégának, akkor egyáltalán nem kell bent tartózkodnia a kötött munkaidőben, hiszen arról a vezetője dönt.

2) Eltörlésre került még a Kormányrendelet (7) bekezdése, ami munkaidő-nyilvántartást törölte el:” Az intézményvezető az órarend és a munkatervben meghatározott feladatok alapján az intézményben foglalkoztatott pedagógusok vonatkozásában munkaidő-nyilvántartást vezet, és a munkavégzést havonta igazolja.”

Ugyanakkor fontos, hogy a pedagógusok a katolikus intézményekben nem közalkalmazottak, hanem munkaviszony jogviszonyban vannak, így a munka törvénykönyve alá tartozik a jogviszonyuk. A 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről alapján a munkáltatónak a munkaidőt a pedagógusok esetében is nyilván kell tartania. Ez független attól, hogy változott a pedagógusok kötött munkaidő-nyilvántartása.

„63. A munka- és pihenőidő nyilvántartása

134. § (1) A munkáltató nyilvántartja

a) a rendes és a rendkívüli munkaidő,

b) a készenlét,

c) a szabadság

tartamát.

(2) A nyilvántartásból naprakészen megállapíthatónak kell lennie a teljesített rendes és rendkívüli munkaidő, valamint a készenlét kezdő és befejező időpontjának is.

(3) Az (1) bekezdés a) pont szerinti nyilvántartás - a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően - az írásban közölt munkaidő-beosztás hónap végén történő igazolásával és a változás naprakész feltüntetésével is vezethető.

(4) A munkáltató nyilvántartja

a) a 92. § (2) bekezdés,

b) a 99. (3) bekezdés,

c) a 135. § (4) bekezdés

szerinti megállapodásokat.”

A munkavállaló bérszámfejtésének alapja a munkaidő nyilvántartás, hiszen abból állapítható meg a napi munkavégzés időtartama, a betegállomány, szabadság, stb., és ez valamennyi intézményi munkavállalóra vonatkozik.

A munkáltató választhat, hogy milyen formában kéri ezt, elektronikusan és papír alapon is megteheti, neki kell a munkavállaló számára biztosítani a formát. A jelenléti ív, egyéni munkaidő nyilvántartás, amit hó végén ad le a kolléga (napi érkezés-távozás vezetése), egyaránt járható út.

Összegezve: a pedagógus munkaidő-nyilvántartás megszűnt, amelyben a kötött munkaidőről részletesen, órára lebontva kellett vezetni a feladatvégzést, , de a munka törvénykönyve alapján a pedagógusok munkaidejét a-  fent leírtaknak megfelelően - valamilyen módon nyilván kell tartani.

A tavasszal sikeres minősítő vizsgát tett Gyakornokot csak 2017. január elsejétől sorolhatom át Pedagógus I.-be. Szeptembertől adhatok neki több mint 20 órát? Túlóra kifizetésével rendezhetem-e ezt?

Válasz:

326/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet 17.§ (6a) a nyári módosítással lépett hatályba: "(6a)A Pedagógus I. fokozatba való átsoroláshoz szükséges minősítést megszerzett, de Pedagógus I. fokozatba még át nem sorolt pedagógus az Nkt. 62. § (11) bekezdése alkalmazása szempontjából gyakornoknak tekintendő."

Ezért a tavasszal vagy kora ősszel sikeres minősítő vizsgát tett Gyakornok, mivel csak január 1-jétől sorolható át, ezért teljes óraszámban akkortól foglalkoztatható.

 

Lehet-e elektronikusan bekérni és tárolni a pedagógusok tanmeneteit?

Válasz:

A tanmenet tulajdonképpen a pedagógus egyéni terve, egy didaktikai és időrendi beosztása a helyi tantervben szereplő anyagnak, amit az adott évfolyamra, csoportra adaptál, így ez egy folyamatosan változó anyag is. Egyszerűbb a pedagógusnak is így kiegészíteni, javítani benne. (A köznevelési törvény csak a tervezést írja elő (62.§ i) az ismereteket tárgyilagosan, sokoldalúan és változatos módszerekkel közvetítse, oktatómunkáját éves és tanórai szinten, tanulócsoporthoz igazítva, szakszerűen megtervezve végezze, irányítsa a tanulók tevékenységét.)

A most felvett pedagógusnak későbbi 4 éves a diplomája, de előtte már dolgozott 8 évet. Hova soroljam?

Válasz:

A kolléganőt a Pedagógus  I. fokozatba kell sorolni: "6.§ (3) Ha a pedagógus-munkakörre foglalkoztatási jogviszonyt létesítő személy nem rendelkezik az (1) és (2) bekezdés szerint számított két év szakmai gyakorlattal, de bármely más munkakörben, vagy részben az (1) és (2) bekezdésben foglalt jogviszonyban, részben más munkakörben szerzett legalább hat év munkaviszony jellegű jogviszonnyal rendelkezik, mentesül az előmeneteli rendszer gyakornoki szakasza követelményeinek teljesítése alól és a Pedagógus I. fokozatba kerül besorolásra. "326/2013 (VIII.30.) Kormányrendelet. 

 

Tanfelügyeleti és pedagógus minősítési szakértő kollégámat egy állami iskola vezetésével bízták meg. Igazgatóként be kell-e jelentenem ezt valahová?

Válasz:

Az Oktatási Hivatal a KPSZTI által elfogadott tanfelügyeleti és pedagógus minősítési szakértő listáról jelöli ki a szakértőket a minősítő vizsgára/minősítési eljárásra, illetve a tanfelügyeleti látogatásokra. A listát folyamatosan frissítjük, és azon csak a katolikus intézményekben alkalmazott pedagógusaink szerepelhetnek. Ezért fontos, hogy az intézmény vezetője, illetve a szakértő is jelezzen a KPSZTI-nek, amikor a váltás megtörténik. Az Oktatási Hivatal csak a KaPI írásos jelzésekor töröl a listáról, vagy helyez el azon újabb nevet.

 

A kollégák minősítési eljárásának vagy tanfelügyeleti  ellenőrzésének időpontja folyamatosan változik, pedig mi elfogadjuk minden esetben. Miért történik? Van vele teendő?

Válasz:

Az Oktatási Hivatal szervezi az időpontok kiosztását, amelyhez a tanév rendjét és szakértői kapacitást veszi figyelembe. Az időpontot megküldi az elektronikus felületen keresztül és az intézménynek és valamennyi szakértőnek az elektronikus felületen keresztül el kell azt fogadnia. Az időpont két esetben törlődik: 1/ valamelyik érintett visszautasítja (pl. összeférhetetlenség, aznap az iskolában tanítás nélküli munkanap van, stb.), vagy 2/ 10 napon belül valamelyik érintett fél nem reagál az időpontra (vagyis nem utasítja vissza, de el sem fogadja), ekkor az informatikai rendszer automatikusan törli a kijelölt időpontot, és újraszervezi a látogatást.

Egyetlen teendő van: figyelni kell a rendszer, és kijelölt időpontokat határidőn belül elfogadni (vagy szükség esetén elutasítani).

Kérjük, hogy támogassa idén is adójának egyházi 1%-ával a Magyar Katolikus Egyház szolgálatát.