A Katolikus Pedagógiai Intézet tájékoztatása az intézményvezetők, pedagógusok és szülők felé az új tanrend bevezetéséhez.

A koronavírus-fertőzés miatt kialakult, új helyzetben szeretnénk tájékoztatást és segítséget nyújtani az Ön és Pedagógus Kollégái, valamint a Szülők előtt álló feladatokhoz.
Valószínűleg az alábbi megfontolásokból már többet Önök is számba vettek, vagy elkezdtek megvalósítani. Jelen levelünkben összefoglaltuk az általunk fontosnak tartott feladatokat, előkészítő munkálatokat az új tanrend bevezetéséhez. A későbbiekben az egyes speciális területekhez (pl. SNI, 1. osztályosok tanítása, stb.) fogunk iránymutatást adni.
A következők a legfontosabb feladatok az intézményvezető, a munkaközösségek és az osztályfőnökök számára:

Az intézményvezető
Az intézményvezető felel az új tanrend szerinti biztonságos munkáért, ennek része, hogy a vezetőség egy tagja munkaidőben az intézményben tartózkodik. Fontos, hogy egységessé és nyugodttá tegye a munkamenetet a nevelőtestület számára, és ezt a diákok és szülők felé is közvetítse.
A nevelőtestület számára határozza meg a feladatokat, de hagyjon elegendő időt arra, hogy a nevelőtestülettel megtervezze az elkövetkezendő időszak feladatait, munkamódszereit, együttműködését.
o A helyi tantervük alapján tekintsék át évfolyamonként, tantárgyanként, hogy ebben a rendkívüli helyzetben mi az elvárt tudás / teljesítmény, amellyel a diákok a tanévet eredményesen teljesíteni tudják.
o Vizsgálják meg, hogy ezt a tudást hogyan tudják /kívánják átadni, ellenőrizni, értékelni, ezután rendeljenek feladatokat és tanulási módszereket az egyes tantárgyakhoz!
o Mindemellett ajánljuk, hogy kezeljék rugalmasan a tanterveket, tanmeneteket, és adott esetben, amennyiben nem sikerül a megváltozott tanrend miatt egyes anyagrészek teljes elsajátítása, azokat a következő tanév folyamán pótolják be.
o Az igazgatók ügyeljenek arra, hogy a pedagógusok által kiadott anyagok, feladatok mennyisége arányosan kerüljön kiosztásra, és minden esetben elegendő legyen a tananyag elsajátításához, és az ellenőrzéshez, értékeléshez.
o A munkamódszerek megtervezése előtt mérjék fel a tanárok, a diákok (családok) digitális eszközeinek meglétét, ezen eszközökön való feladatmegoldás lehetőségét.
o Ezzel párhuzamosan a már meglevő eszközökre (tankönyv, munkafüzet, füzet stb.) és a diákok által már elsajátított tanulási módszerekre (facebook-csoport, házi feladat küldése emailben, projekt stb.) támaszkodjanak.
o Ehhez szükséges, hogy megszervezzék az iskolában hagyott tankönyvek és egyéb felszerelések hazavitelét.
o Mérjék fel, hogy a tantestület tagjai milyen már meglévő digitális jó gyakorlatokat alkalmaznak.
o Szánjanak időt arra, hogy ezen jó gyakorlatokat egymás között megosszák.
o Válasszák ki a leghatékonyabbakat, hogy a gyerekek számára áttekinthető mennyiségű új digitális plattformok nyíljanak meg. Mivel jelentős számú digitális alkalmazás kerül a pedagógusok elé, kérjük, segítsék egymást, hogy a legszükségesebb és leghasználhatóbb applikációkat vegyék az új tanrend bevezetésének kezdetén használatba. (A későbbiekben honlapunkon ehhez is adunk segítséget.)
o Kérjük, hogy a használatra szánt alkalmazások tekintetében fokozottan vegyék figyelembe az adatvédelmi irányelveket.
o Tudjuk, hogy vannak katolikus intézményeink a hátrányosabb helyzetű régiókban, ahol eddig a digitális eszközök használata minimális volt. Számukra javasoljuk első sorban az offline megoldásokat (nyomtatott feladatsorok, fénymásolatok kiosztása, stb.).
Pedagógusok
A tanárok számára javasoljuk, hogy szánjanak időt a következő időszak feladatainak és időbeosztásának megtervezésére, hogy a diákok számára is kiegyensúlyozott és áttekinthető módon tudja szervezni a munkát.
o Munkaközösségi szinten határozzák meg az egyes évfolyamok számára az eredményes tanévzáráshoz szükséges követelményt, a tanulók tudásának szinten tartásához és fejlesztéséhez szükséges tananyagelemeket és munkaformákat.
o Ez a sajátos időszak lehetőséget ad különösen is az ösztönző, a tanuló egyéni érdeklődésének irányába mutató feladatok pozitív értékelésének; a felsőbb évfolyamokon tanuló diákok egyéni haladási tervének bevezetésére, amelyben a tanuló érdeklődése igen nagy hangsúlyt kap, hiszen ezzel könnyebben motiválhatóvá tehető a diák az egyéni tanulásra.
o Ugyancsak a munkaközösségek határozzák meg a részletes egységes értékelési szempontokat és módszereket (pl. hány értékelési pontot építenek be).
o Érdemes az értékelés új módjait fokozatosan bevezetni, pl. kezdetben eltekinteni az osztályzástól, csak pozitív megerősítéseket adni, értékelni, hogy megtanulta kezelni a tanuló az új tanulási formát.
o Az értékelésbe kreatívan bevonhatók a diákok: digitális anyagok kidolgozásán, tudáspróba kérdőívek elkészítésén keresztül, amellyel a diákok is mélyítik tudásukat.
- A tanulók tanulmányi előmenetelén túl fordítsanak a pedagógusok is külön figyelmet a diákok lelki egészségének megőrzésére is.
o Ennek keretében fontosnak tartjuk, hogy a kiadott feladatok fejlesszék a kreativitást, lehetőség szerint akár bent végezhető mozgásos elemeket is tartalmazzanak.
o Komplex feladatokon keresztül fejlesszék a tanulók érzelmi, értelmi és mentális kompetenciáit.
o Bátorítsák a gyermekeket a (személyes kontakt nélküli) kiscsoportos munkára, együtt tanulásra (ld. kooperatív elemek), egymás ellenőrzésére, mindenki bevonására.
o Erősítsék a tanulók felelősségérzetét önmagukért és környezetükért (ld. fiatalok 12 pontja:https://www.katped.hu/tanulotajekoztatas/felelos-fiatalok-12-pontja).
o Figyeljenek az online és offline végezhető feladatok egyensúlyára, mert a túlzott online lét a gyerekek idegrendszerét negatívan befolyásolják.
o Kiemelten kérjük, hogy hívják fel a gyerekek és a szülők figyelmét az internetbiztonság kérdéseire. Ehhez találnak a honlapunkon is segédleteket. (https://www.katped.hu/gyermek-es-ifjusagvedelem/segedanyagok)
Szülők
Az intézmény kiemelt feladata a szülők tájékoztatása.
o A kezdeti időszakban dolgozzák ki ennek a mindenki számára biztonságos és nyugodt munkarendjét.
o Tájékoztassák a szülőket, hogy ki, milyen módon és rendszerességgel (napi/heti feladat megküldése) fog velük kommunikálni. (Ajánljuk, hogy ennek szervezett formát keressenek, pl. az osztályfőnök legyen az elsődleges kapcsolattartó.)
o Érdemes a tájékoztatásban kitérni arra is, hogy az egyes tantárgyakból erre a tanévre mennyi tananyag maradt hátra, e tananyag struktúravázának átadása is hasznos a szülő számára, ugyanis ehhez tudja kapcsolni ő vagy a felsőbb osztályba járó tanuló az intézmény által kialakított rend szerint elküldött tananyagokat.
o Javasolják a szülőknek a napirend bevezetését.
o Hívják fel a szülők figyelmét arra, hogy e helyzetben mit tudnak tenni a gyermekük lelki egészsége érdekében. (https://deliagaevagyermekpszichologus.blog.hu/2020/03/11/kenyszer_vakacio)
o Dolgozzák ki az „online fogadóóra” rendszerét: miként tud a szülő segítséget kérni a pedagógustól a gyermeke előmenetele, a feldolgozandó anyag vagy egyéb kérdésben. A pedagógusok nyugodt munkája szempontjából is fontos, hogy kijelölt időben legyenek elérhetők.
o Fontos, hogy a szülők arról is kapjanak tájékoztatást, milyen rendszer szerint, milyen formában és időközökkel értékelik a tanárok a gyermekük munkáját (beadandó feladatok visszaküldése, projektek zárása)


- Az érettségivel kapcsolatban a későbbiekben tudunk tájékoztatást adni. Addig is javasoljuk, hogy az érettségiző tanulók számára jelöljék ki a még fennmaradt ismétlésre szánt tananyagegységeket.
- A hitoktatással kapcsolatban az OHB által működtetett honlapon találnak szakmai segítséget a hitoktatók, amely elsősorban az állami iskolákban hittan tantárgyat tanítók számára készült, de a katolikus iskolák hitoktatói is bátran használhatják.
- Információnyújtás: az intézményvezetők és a pedagógusok is kérhetnek szakmai segítséget a Katolikus Pedagógiai Intézet munkatársaitól az infoatkatped [dot] hu címen, vagy a honlapunkon megadott egyéni elérhetőségeken (https://www.katped.hu/rolunk/munkatarsak). A honlapunkon, a www.katped.hu oldalon keresztül folyamatos segítséget nyújtunk a felmerülő kérdésekben és
tájékoztatást adnunk a hozzánk érkező új információkról. Tájékoztatjuk az E-krétával nem rendelkező iskolákat, hogy rajtunk keresztül megkapják az EMMI vagy az Oktatási Akciócsoport aktuális információit. Javasoljuk, hogy kövessék figyelemmel a
www.kormany.hu , www.oh.hu, www.nnk.gov.hu oldalakat.
Budapest, 2020. március 16.

 

Megosztás