"A tévedés hozzátartozik a gondolkodáshoz"

Az MTA Tantárgy-pedagógiai Kutatási Programja a pedagógiai munka megújítását szolgálja. Keresi a tantárgyközi kapcsolatokat, kutatja, hogy a mai kor követelményeinek megfelelően hogyan lehet a tantrás hatékonyságát növelni. Mindezekről rendszeresen írásbeli és videó beszámolót nyújt a Tudományos Akadémia. A 2017. decemberi szegedi tanácskozáson nyolc munkacsoport, elsősorban a  természettudományos munkacsoportok eddigi(első éves) kutatási eredményei hangzottak el.

Az MTA-ELTE Korszerű Komplex Matematikaoktatás Kutatócsoport a nagy hagyományokkal és világszerte elismert Varga Tamás-féle komplex matematikatanításhoz dolgoznak ki oktatási segédanyagokat. Céljuk, hogy a gondolkodás fejlesztését egészen az óvodától a felsőoktatásig nyomon kísérhessék. 

Az MTA-Rényi Felfedeztető Matematikatanítás Kutatócsoport hátrányos helyzetű diákok között keres tehetségeket, és azt vizsgálja, hogy bevezethető-e a gimnáziumi oktatásba a felfedeztető matematikatanítás, hiszen a diákok 12 év matematikatanulás után sem tudják, mi a matematika. A Pósa Lajos által kifejlesztett felfedeztető tanulást alapul véve olyan tananyagot szeretnének kidolgozni a gimnáziumokban, ahol elegendő állna rendelkezésére a diákoknak az önálló gondolkodásra és izgalmas problémák megismerésére.

Az MTA-BME Nyitott Tananyagfejlesztés Kutatócsoport az infokommunikációs eszközöket vizsgálja, hogy hogyan hatnak ezek a mindennapi tanításban, milyen mértékben és hogyan használják a pedagógusok az eszközöket, és hogyan hatnak azok a tananyagra.

Az MTA-SZTE Műszaki Informatika Szakmódszertani Kutatócsoport a természettudományos tantárgyak kísérletekkel alátámasztott, több mérőeszközt alkalmazó pedagógiáját szorgalmazza. Sajnálatosnak tartják, hogy az elméleti tudást a diákok képtelenek alkalmazni a hétköznapokban.

"Csapó Benő egyetemi tanár a szövegértés fontosságára hívta fel a figyelmet, ami nagyban befolyásolja az ismeretek értelmezését, valamint bekapcsolását a már meglévő tudásanyagba." A professzor szerint elengedhetetlen, hogy a tananyagok egymásra épüljenek, mert csak ezáltal fejlődik a diákok induktív gondolkodása. Ehhez járul hozzá, ha a pedagógus projektmódszert, kooperatív tanulást, játékos tanulást (gamification), kutatásalapú tanulást, vagy  szórakozva tanulást (edutainment) alkalmaz a tanítása során.

Az MTA-SZTE Földrajz Szakmódszertani Kutatócsoport azt tűzte ki célul, hogy "megalapozzák az önálló ismeretszerzésen nyugvó tanítást, a problémaközpontú, gyakorlatorientált képzést, konstruktív tanulási környezetet teremtsenek, és ezáltal összekapcsolják a földrajz oktatását a gyakorlati életben való alkalmazásával".

Az MTA-SZTE Természettudomány Tanítása Kutatócsoport hat saját kutatócsoporttal dolgozik, akik a természettudományos tárgyak általi képességfejlesztést tűzte ki célul. "A szakemberek célja, hogy a diákok a gyakorlatban is képesek legyenek alkalmazni megszerzett tudásukat, valamint ismerjék a tudományos jelenségeket és hatásaikat a társadalomra."

Az MTA-ELTE Kutatásalapú Kémiatanítás Kutatócsoport több iskolában végzett megfigyelést, a gyermekek kísérletezési és absztrahálási képességeiről. Eredményükről a Chemistry Education Research and Practice című folyóiratban is megjelent publikáció.

Az MTA-ELTE Fizika Tanítása Kutatócsoport fő céljai közé tartozik a "jó gyakorlatok, a felsőfokú fizikatanulmányokra felkészítő kísérleti tankönyvek és tanítási szoftvercsomagok létrehozása, valamint a tehetséggondozás, az egyetemi tanárképzés szakmódszertani fejlesztése és nemzetközi műhelyekbe való bekapcsolása. Fontosnak tartják, hogy a fizika tanítása iskolán kívül (pl. „Science Center”-ekben) is lehetővé váljon."

A beszámolók videói itt tekinthetők meg: www.mta.hu

Forrás

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

Lehetőségek a jövő pedagógiájában

Az MTA által 2016-ban indított Tantárgy-pedagógiai Kutatási Program bölcsészeti és társadalomtudományok munkacsoportjának beszámolója alapján a digitális technika, a játék és a humor az, ami motiválni tudja a diákokat, és hatékonyabban fenntartani a figyelmüket. 

Kutatásaik során a méréseken kívül jógyakorlatokat, új módszereket, lehetőségeket térképeztek fel a csoportok, ahol több érdekes dologra derült fény. Kimutatták például, hogy a diákok hangulata és az unalom jelentős összefüggésben van.  A történelemoktatással kapcsolatban felmerült, hogy a pedagógusoknak jó lenne jogtiszta forrásból származó dokumentumfilmekhez, interjúkhoz hozzájutni. Kísérleteztek irodalom órán a digitális szövegértés kapcsán digitális annotáció használatával. Az éves beszámoló kapcsán bemutatták Franz Kett reformpedagógiai módszerének lehetőségeit és hatásait is. 

A program sajátossága, hogy a kutatómunkában, -mely a jelvnyelvtanítást, a történelemtanítást, a hitoktatást, az anyanyelvi oktatás és szövegértés, valamint az idgennyelv- tanítás módszertani megújítását tűzte ki célul, - a kutatók mellett pedagógusok és diákok is részt vesznek.

Forrás: MTA

 

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

A jutalmazás és a motiváció

A XX. század derekán egy tudós kísérletei megváltoztathatták volna a világot, az oktatást, ha a nyitottak lettek volna rá az emberek. Bár a kísérletek többszörösen ugyanazt az eredményt adták- igazolva ezzel a felvetett hipotézist, miszerint létezik egy belső motiváció, ami jutalmazás nélkül is eredményes tanulásra vezet- tudós csoportok50-60 évnyi kutatómunkája kellett ahhoz, hogy napjainkra itt-ott fölbukkanjon ez a motivációs szemléletváltás, ami a hatékony munka, hatékony tanulás egyik alapja.

Nem kell hozzá egyéb, mint sok-sok érdekes feladat, ami fölkelti az ember, a diák kíváncsiságát, és a megoldásához vezető élmények alapján érdekeltté teszi annak a megoldásában, elvégzésében. Ennek következtében hosszú távon nő a munka/tanulás hatékonysága, eredményessége.

Az 1940-es években a Wisconsin Egyetem viselkedéskutató professzora Harry F. Harlow kollégáival együtt létrehozta a világ első főemlősök viselkedését tanulmányozó laboratóriumát.  A z első kísérlet 2 hetes volt, ahol 8 rhesusmajom volt a kísérleti alany, ami közben az állatok tanulási képességeit vizsgálták. Egy egyszerű, mechanikusan megoldható feladatot találtak ki számukra. A majmok közé helyeztek egy zárat, amelynek a kinyitása 3 lépésből állt. 1. Függőleges pöcök kihúzása, 2. kampó elhúzása, 3. fémlap felhajtása. A feladat előkészítése volt a 2. hét végére tervezett problémamegoldó teszteknek. Azonban a tervezett 2 hét alaposan megrövidült, mindenféle jutalmazás, sürgetés, kényszerítés nélkül is, ugyanis a majmok azonnal látszólagos élvezettel el kezdtek bíbelődni a zárral, és pillanatok alatt rájöttek a kinyitására. A kísérletek során villámgyorsan és rendszeresen oldottak meg ilyen és ehhez hasonló feladatokat, a rejtvények kétharmadában kevesebb, mint egy perc alatt. Ez a kutatókat meglepte, hiszen minden jutalmazás nélkül oldották meg sorra ezeket a feladatokat, pusztán érdeklődésből, ráadásul ez a fajta viselkedés ellentmondott az addigi ismereteiknek, miszerint a jutalmazás ösztönző ereje folytán hatékonyabb a főemlősök munkavégzése. A tudósok akkoriban a főemlősök viselkedését két motiváló tényező eredményének gondolták, az egyik a biológiai motiváció (belső késztetés: evés, ivás, stb…) volt, míg a másik a jutalmazás- dicséret (külső motiváció).  Miután a kísérletet befejzeték, Harlow egy új elmélettel állt elő. Eszerint létezik egy harmadik motiváló tényező is, az első kettő összekapcsolása: a belső jutalmazás (intrinzik motiváció), amit a feladat teljesítése önmagában generál. Azt tételezte fel, hogy egyszerűen azért oldották meg a majmok a rejtvényt, mert ez elégedettségérzéssel töltötte el őket. Élvezték a feladatot, és ez az élvezet felért a jutalommal. A jelenség a manipulációs drive nevet kapta. Tény, hogy ez a harmadik motiváció függ az első kettőtől. A feltételezés szerint, ha tehát külső jutalmat is kaptak volna a majmok, valószínűleg még jobban teljesítettek volna. Ezt az elképzelést is tesztelte a kutató. Azonban legnagyobb megdöbbenésére, mivel a szakirodalom sem ismerte ezt a tényt, a külső jutalmazás hatására a majmok többet hibáztak, és ritkábban sikerült megoldaniuk a rejtvényt. Ezek alapján Harlow megjegyezte: „Ez a motiváló tényező éppolyan eredendően meglévőnek és erősnek tűnik, mint a másik kettő. Ráadásul okunk van azt hinni, hogy tanulásban is ugyanolyan hatékony segítséget nyújt.” Azonban H. Harlow a tudóstársadalomban ezzel az elméletével nem talált megértésre. Mivel nem tudott szembeszállni egy egész intézményrendszerrel csak azért, hogy teljesebb képet adhasson az emberi motiváció mibenlétéről, elvetette az eredményeit és tézisét.

Két évtized elteltével azonban, egy ma is élő pszichológiai professzor, Edward Deci, akkor a Carnegie Mellon Egyetem pszichológia szakos doktorandusza volt, és mivel rendkívül érdekelte a motiváció- elmélet, úgy döntött, ott folytatja a kísérleteket, ahol Harlow abbahagyta. Ez 1969-ben történt. Újabb rejtvényeket vett elő és tanulmányozni kezdte a témát. Választása a Soma kockára esett. Ez a kocka 6 db négykockás és egy darab háromkockás elemből áll, amiből többmillió lehetséges alakzatot lehet kirakni.

A kísérletben való részvételre egyetemistákat kért fel, akikből a kísérleti csoport(A csoport) mellett egy kontrollcsoportot(Bcsoport) is alakított. A csoportok többszöri alkalommal foglalkozásokon vettek részt, ahol két külön asztalhoz ültette a csoportokat, amelyre már oda voltak készítve a Soma kocka elemei, három konfiguráció rajza, valamint három különböző újság: a Time magazin, a The New Yorker, valamint a Playboy.

1. foglalkozás: Mindkét csoport feladat ugyanaz volt: a képen látható formákat rakják ki (3db). Deci stopperrel mérte a teljesítés idejét.

2. foglalkozás: Feladat ugyanaz, mint az első foglalkozáson, csak a feltételek voltak mások: új rajzokat kaptak, azokat kellett kirakni. Az A csoportnak minden egyes helyes kirakásért 1-1 dollárt ígért(ez manapság kb.1300 ft) Deci, a B csoport nem kapott fizetséget.

3. foglalkozás: Újabb képek alapján mindkét csoportnak fizetség nélkül kellett kirakni az ábrákat.

Mindhárom foglalkozás közben azonban ugyanazt a forgatókönyvet játszotta el Deci. A második kirakott ábra után félbeszakította a csoportot, és azt mondta nekik, még egy negyedik ábrát is keres, amiért ki kell ballagnia a szobából, azonban ahhoz, hogy a legmegfelelőbbet megtalálja, az eddigi adatokat be kell táplálnia a számítógépbe. Amíg ő kint van, nyugodtan csinálhatnak, amit akarnak. A kiballagása után azonban egy tükrös szobába ballagott a doktorandusz, és 8 percen keresztül figyelte, mi következik. Kíváncsi volt, vajon játszanak-e tovább, megpróbálva kirakni a 3. ábrát, vagy belelapoznak a magazinokba, vagy csak relaxálnak.

Az 1. kísérlet során mindkét csoport nagyjából ugyanazt produkálta. 3,5-4 percig továbbjátszottak a kockával.

A 2. kísérlet során, amikor az A csoport tagjainak pénz lett ígérve a sikeres teljesítményért, nagy érdeklődést mutattak a kocka iránt. Átlagban több mint 5 percig gyakoroltak, küzdöttek, nyilván a még több pénz reményében. A B csoport, akinek nem volt fizetség beígérve, ugyanúgy viselkedett, mint az első foglalkozáson.

A 3. kísérlet pedig beigazolta Deci sejtését, és kezdte alátámasztani Harlow elméletét. Ezen a kísérleti napon azt mondta az A csoport tagjainak Deci, hogy a pénz elfogyott, így aznap nem tud fizetni. Ezt leszámítva a feladat, a 2. kirakás utáni félbeszakítás, és a 8 perces megfigyelés, ugyanúgy zajlott. A B csoport tagjai kicsivel hosszabb ideig játszottak a kockával, mint az előző két alkalommal, mintha jobban kezdte volna őket érdekelni a játék. Az A csoport tagjai azonban, akik most újra fizetség nélkül dolgoztak, szignifikánsan rövidebb ideig tanúsítottak érdeklődést a kocka iránt. Egy egész perccel rövidebb ideig játszottak, mint az első foglalkozáson, és két perccel rövidebb ideig, mint a 2., fizetős alkalmon.

A kísérletek tehát azt igazolták, hogy jutalmazás reményében rövidtávon ugyan megnő a teljesítmény, azonban hosszú távon csökken, míg „csupán” a belső jutalmazás, az intrinzik motiváció hatására hosszú távon is sokkal egyenletesebb és jobb teljesítmény. Deci tehát belevágott abba a folyamatba, amit Harlow nem mert megtenni: szembe ment az árral, az eddigi felfogással. Az új felfedezés, miszerint a jutalmazásnak negatív hatása is lehet, az eddigi tudásnak az ellentéte volt. Azonban Harlow és Deci  feltételezéseit egy magatartás-tudományi tudós csapat felkarolta, évtizedeken át vizsgálták ennek a dinamikáját, igyekeztek magyarázatot adni a jelenség hatásmechanizmusára és kidolgoztak egy, az eddigieknél sokkal dinamikusabb motivációelméletet.

Ahhoz, hogy hatékonyak legyünk, a tudomány mutatja az utat három alkotóelemmel:

1. Önállóság – a vágy, hogy kezünkbe vegyük a saját sorsunk irányítását. Az embereknek (gyerekeknek is) szükségük van arra, hogy szabadon dönthessenek:

  • arról, amit csinálnak,
  • az időről, hogy mikor csinálják,
  • a csapatról, akikkel csinálják,
  • a módszerről, ahogyan csinálják.

2. Szakmai igényesség- belső késztetés, hogy valamiben egyre jobbak legyünk. Ez a szolgálatkészség helyett közreműködést kíván. Három jellegzetessége van:

  • gondolkodásmód: képességeink jelentősen bővíthető és fejleszthető adottságok
  • fájdalom: harcosság, erőfeszítés, gyakorlás kell a jobbá váláshoz
  • elfogadni, hogy bármennyire törekszünk rá, a szakmai kiválóságot nem lehet maradéktalanul megvalósítani.

3. Céltudatosság- hogy amit teszünk, valami nagyobb, jobb dolog szolgálatába állítva tegyük, hogy ne csupán a hozadékra figyeljünk, hanem a célkitűzésekre, az irányelvekre is, a belső motiváló célokra.

Forrás: Daniel H. Pink: Motiváció 3.0 (Ösztönzés másképp) HVG kiadó Zrt, 2010.

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

Nevelve növelni- avagy: Mire van szüksége a gyermeknek?

Mire van szüksége a gyermeknek?

  • rejtettségre, fészek melegre, biztonságérzésre
  • fenntartás nélküli szeretetre
  • helyes modellmagatartásra szülei, környezet részéről
  • nevelő autoritásra, tekintélyforrásra
  • kérdéseire megfelelő válaszokra
  • nem csak mellette, hanem vele töltött időre
  • csöndre és nyugalomra a belső növekedéshez
  • elismerésre és nyereségre
  • kamaszkorban fokozott megértésre
  • önálló hitre

A kérdés és a felsorolás Gyökössy Endre: Kapcsolatápolás című könyvének Szeretetetkapcsolataink  részében olvasható. Azonban Bandi bácsi szempontrendszeréből most csak néhányra térünk ki.

A nevelői autoritás (biztos és világos vonalú útmutatás)- tekintély

Mivel a gyermeknek alig vannak tapasztalatai, nem tudhatja, mi a jó és mi a rossz, mi a veszélyes, mi a helyes és helytelen, mi az ami igaz, és mi az, ami hamis. Ezekre a kérdésekre csak tőlünk, felnőttektől kaphat választ, méghozzá egészen kicsi korától kezdve „enyhén és óvatosan dresszírozó szavainkkal és a magunkat a szavainkhoz tartó magatartással”, nem mellőzve a szeretetet és a rugalmas következetességet. Nevelve kell növelnünk, hogy a normákat és helyes magatartásformákat megismerje. Ha nem támasztunk világos és egyértelmű kereteket, a gyermek nem lesz egészséges lelkületű. „Bármily paradox, de szilárd határok között érzi biztonságban és jól magát- sőt szabadnak”. Ha nem adjuk meg a gyermeknek a biztos keretet, akkor valójában egy hamisan értelmezett nevelési módszert alkalmazunk, amely valójában egyedül hagyja a gyermeket, és „a szabadság nevében azt hangoztatja, hadd bontakozzék ki magától minden jó tulajdonsága…minden korlátozás nélkül”. Azonban ebben a téves „szabadságban” a gyermek csak a bizonytalanságot tapasztalja meg, hiszen továbbra sem tudja, mi a jó és a rossz, döntésiben is bizonytalanná válik, és rezignált lesz.

A mi emberi törvényünk isteni eredetű, mely a Jézus Krisztus által restaurált és megélt Tízparancsolat és hegyi beszéd. Ettől világosabb és kipróbáltabb, emberszabásúbb alaptörvényeket mind a mai napig senki sem tudott adni.

Elismerés és nyesegetés

Amennyiben nem veszünk helyesen tudomást a gyermekről, kivívja magának „egyéb” módszerekkel a ráfigyelést. Ezek igen gyakran negatív magatartást eredményeznek. Ilyenkor válik csínytevővé, ilyenkor kezd el bohóckodni, gonoszkodni, esetleg agresszív lesz, vagy túlzott pszichoaktivitást mutat. A vágya ilyenkor, hogy legalább ilyennek lássák-, ha már a valós énjét nem veszik észre. Bárhogyis, bármi áron is, csak ismerjék már el, hogy ő is a világon van! Selye János dr., a stresszelmélet megalkotója azt mondja: „A hatalomnál és a gazdagságnál is fontosabb az embernek az elismerés”.

Ha elismerjük a gyermek tényleges teljesítményét (a teljesítményét és nem a személyét), nevelően növeljük őt. Egy jó passzért nem kell a következő generáció „aranycipős sztárjának” titulálni, azonban „Ez egy jó rúgás volt!” kijár neki. Azonban vigyázzunk, hogy a dicséret ne jutalmazás legyen, hanem sokkal inkább bátorítás, „ami azt jelenti: Észrevettelek, jó dolgot csináltál.” És a feddés, korlátozás, nyesegetés se bántsa a gyermek önérzetét, hanem a cselekedetre/tevékenységre utaljon. Pl. „A következő rajzod(feleleted) biztosan jobban fog sikerülni.” Ez segít a gyermeknek a valóságban maradnia, a realitás talaján, hogy önismerettel mindig azt tegye, ami tőle telik. Ha nem találjuk meg a helyes elismerést/nyesegetést, akkor arról kezd el fantáziálni, hogy ő a mindent tudó, ő a mindenható, hatalmas, vagy kisebbrendűséggel, hogy ő a legbutább, legügyetlenebb, és hogy ezt megváltoztassa, mindenhatóvá kellene válnia.

Forrás: Gyökössy Endre: Kapcsolatápolás című könyve (30-43. oldal) Szent Gellért Kiadó és Nyomda 2017

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia, Lelkiség

A hatékony tanulás egyik alappillére: a katarzis élménye

„Állítom, hogy ha a gyerekeket mindennap érné valamilyen művészeti élmény, előrébb tartanánk.”- mondja interjújában az MTA Idegtudományi Intézetének igazgatója, agykutatója, az Agy-díjas Freund Tamás Ötvös Zoltánnak, a  Magyar Idők riporterének.

Az agykutató kifejtette, hogy bár minden idegsejtre szüksége van az agynak, nem használjuk ki a bennük rejlő lehetőségeket. Ahhoz, hogy hatékonyan tároljunk és hívjunk elő külső információkat, a hosszú távú memóriánkban rögzítsünk dolgokat, szükség van a belső világunkra; az érzelmeinkre, a motivációnkra, gazdag belső érzelmekre, pozitív gondolkodásra. Amit ezen érzelmek nélkül rögzítünk, az szinte elvesztegetett idő, mert sokkal nehezebben hívható elő az agyból. Ez az érzelmileg hozzáadott érték lehet a kulcsa a hatékonyságunknak. Ugyanis minél több érzelemmel viszonyulunk egy emlékhez, minél több kapaszkodót kap, annál több másik emléket hív elő és kerül vele kapcsolatba, így sokkal többet von be a gondolkodás folyamatába. Ahhoz tehát, hogy hasznosabban tanuljunk és memorizáljunk, érzelmi bevonódásra van szükség. A memóriánk bár jelentős mértékben szüleink öröksége, mindemellett az érzelmi fejlettségünk is meghatározó szerepet játszik az információ tárolásában. Ha a belső világunk eléggé fejlett, egyedi, az asszociációs képességünk fejlett, ha eléggé kreatívak vagyunk, akkor eredeti ötletekre leszünk képesek, mivel ugyanarról a dologról más jut eszünkbe, mint másoknak. Azonban ez sem azonos mértékű, mert van, aki az ismert dolgok szintetizálásában nagyszerű és van, aki egy–egy témában tud elmélyedni.

Ahhoz, hogy a gyermekek hatékonyan tanuljanak, az érzelmileg hozzáadott értékre is különös gondot kellene fordítani az iskolákban. Nem csupán mindennapos testnevelésre lenne szükség, hanem mindennapos katarzisra is, ami a leghatékonyabban fejleszti az érzelmi világunkat. Katarzist leginkább művészetekkel; zenével, énekléssel, irodalmi- és képzőművészeti alkotásokkal érhetünk el. (Ha karizmatikus a tanár, mint Öveges professzor volt, akkor más tantárgyakkal is.)

A teljes interjú a Magyar Időkben olvasható.

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia, Ismeretterjesztés, tudomány

A média és az agresszió összefüggése

Amerikában folytatott vizsgálatok kimutatták, hogy a gyermekekben nő az agresszió olyan filmek nézése kapcsán, amelyben fegyvereket látnak. A két kutató a JAMA Pediatrics című lapban ismertette a vizsgálatokat. 52, nyolc és tizenkét év közötti gyermekpárost vontak be a folyamatba, ahol a kétfelé bontott csapatnak ugyanazt a 20 perces korhatáros filmet mutatták meg, csak az egyik felének vágott változatban, fegyverek nélkül. Ezek után játszó szobába vezették őket, ahol egy valódi, ám működésképtelen fegyvert rejtettek el. 

A vizsgálat eredményét a Mindennapi Pszichológia online oldalán találja meg. 

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

A szabadság, mint a hatékonyság és fejlődés alapja

„Az ember akkor fejlődhet a legjobban, amikor nem kell tennie semmit, de tevékeny lehet, és maga választhatja meg, hogy mivel foglalkozik. … A szabadidejében az ember önmaga hatékonyabbá tételére fordíthatja energiáit. …A szabadidő görög neve „scholea” volt, amiből az iskola szó is származik. Akkoriban úgy gondolták, hogy a legjobb kikapcsolódás a tanulás.” – Írja „Feladat(1)- Az értelmetlent is értelmessé lehet tenni” című cikkében dr. Gyarmathy Éva a www.osztalyfonokok.hu oldalon.

A pszichológusnő azt fejti ki cikkében, hogy miért elengedhetetlenül fontos, hogy szabadideje legyen az embernek, amikor azt csinál, amit szeretne, a megfelelés, a mindenáron győzés kényszere nélkül, amikor lehetősége van elbukni dolgokat- amit aztán újra kezdhet, a boldog önfeledtség állapotát tapasztalhatja meg, ami még a semmittevés közben is építi a személyiségét. Az identitás egyik kulcsa. Ilyenkor saját maga oszthatja be az idejét, amivel aztán megtanulja, hogy az élete minden percéért felelős. (Ld. Momo, aki visszaszerezte az idővirágokat.) Megtanulja a választás lehetőségét. Ez segít a későbbiekben megtalálni a helyét a világban. Sok mindent kipróbálhat közben, kereshet kihívásokat.

„Hiába mutatta ki már számtalan tanulmány, hogy az érdeklődésen, belső motiváción alapuló tevékenység hatékonyabb, mint bármi más, az oktatás és a munka elmaradott világa a rövidtávon elérhető produktumért feláldozza a hosszú távon elérhető nagyobb eredményeket.”

Bármilyen tevékenység lehet érdekes, ha figyelemmel és érdeklődéssel párosul. Ilyenkor kinyílik a világ, ami egésznek tűnt, arról kiderül, hogy az is csak egy része egy még nagyobb egésznek, és a kíváncsiság, a nyitott figyelem új összefüggések, pontosabb és más eljárások, lehetőségek, saját célok irányát mutatják meg. Ha az iskola kevesebb, és szabadabban megválasztható feladattal erősítené meg a „mindenkiben meglévő tevékenységvágyat”, hatékonyabban működhetne. Jobban megismerné általa a tanulókat, így több képessége és rálátása lenne az egyéni bánásmódra, a személyre szabott tanításra/tanulásra is. A feladat azonban nem kihívás és lehetőség sok esetben, hanem baj. Sajnos a probléma szó manapság már a baj szó szinonimája lett. Ez is annak köszönhető, hogy az agyonhajszolt, motiválatlan munkavégzés (iskolai feladat megoldás) kényszer és kötelesség lesz, ami azért okoz gondot, mert nem eredményes és nem hatékony hosszú távon. A kényszer és a kényszerből született kötelesség addig ér el eredményt, amíg a nyomás tart. De ugyanígy lohasztják a gyermekek őszinte tevékenységvágyát a hiányos, inkonzisztens visszajelzések, a következetlen szabályrendszerek, a homályos kimeneti célok, az állandó versenyeztetések, a gépies feladatok. Ez a fajta tartós nyomás megbénít mindenkit, még a gyermeket is, tehetetlenné válik általa, és a kialakuló jellegzetes viselkedési és mentális jelek a lélek megváltozását mutatják: közömbösség, kudarc elővételezése vagy önelégültség, sumákolás, utasítások szabotálása, ellenségeskedés, rendbontás, bohóckodás stb…

„ A szabadidő lehetőséget ad arra, hogy saját kezünkbe vegyük életünk szervezését.”

Sajnos a szociokulturális hátrány egyik eleme, hogy nekik bármennyire is sok idejük van, nem tudják azt értelmesen eltölteni. Vizsgálatok azt is kimutatták, hogy ezek a gyerekek a szünidő alatt visszafejlődnek, míg egykorú, szociálisan nem hátrányos társaik a szünidő alatt a lehetőségek által rengeteget fejlődnek. „Ez a jelenség nem csupán arra hívja fel a figyelmet, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek számára minél több értelmes szabadidős tevékenységet kell biztosítani, hanem arra is, hogy az iskolai tanítást is célszerű lenne a magas szintű szabadidős tevékenységekhez hasonlóvá tenni.”- fejezi be gondolatmenetét a szabadidő építő jellegéről dr. Gyarmathy Éva.

Forrás

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

A sikeres írás-, olvasás-, számolástanulás alapja a nagymozgások megléte

Tanulási nehézség, olvasás- írás zavar, számolási probléma?

Ezek azok a témák, amivel a mindennapokban egyre több gyermeknél találkozunk. De idejében felismerjük-e ezeket? Van-e elég háttérinformációnk ezek okáról? Tehetünk-e bármit is ellene?

A tanulás egy nagyon komplex, összetett folyamat, amit az idegrendszer irányít. Az idegrendszer fejlődése pedig egy hierarchikus rend szerint valósul meg, a legközvetlenebb módon, a mozgáson keresztül, 0 éves korunktól kezdve. Tehát nagyon leegyszerűsítve, a születésünk után az első jópár évünkben végzett és begyakorolt mozgások (forgások, gurulások, lengések, ringások, pörgések, szökdelések, támaszkodások, markolások- fogások) határozzák meg a közoktatási rendszerben illetve az egész életünkben véghezvitt szisztematikus feladat-megoldásainkat, tematikus tanulásainkat.

De mit is jelent ez valójában? Ha tehát bármilyen tanulási nehézséggel (és sok esetben magatartási problémával küzdő, vagy kiemelt figyelmet igénylő gyermekkel) találkozunk, tudnunk kell, hogy a fölmerülő gondok 70%-át az idegrendszer strukturálatlan mozgásfejlődése okozza, amiben bizonyos mozgások egyáltalán nem, vagy nem megfelelő mértékben fejlődtek ki.  Ehhez társul a szintén mozgásban megnyilvánuló csecsemőkori reflexek esetleges visszamaradása, és/vagy nem megfelelő integrálódása (Sarlós Erzsébet)1.  Ezek a „hiányok”, elmaradt mozgásfázisok magukkal vonják az adott mozgásra épülő összes többi mozgás hiányát, következményként az adott agyi funkció/terület fejletlenségét/problémáját, összességükben eddig befolyásolják a (nagyagykérgen keresztül) a gondolkodási folyamatokat.

Az agykutatás jelen ismeretei szerint az élet fenntartásához szükséges legfontosabb agyi funkciók (légzés, szívműködés, belső szervek, reflexek irányítása) velünk születettek, de a finomabb funkcióinkhoz szükséges agyi ideghálózat a környezetből érkező ingerek hatására alakul, teljesedik ki. 

Agykutatók azt is felismerték, hogy "csaknem minden fontos készségnek és képességnek van egy különösen alkalmas tanulási periódusa. Ezt hívják időablaknak. Ha ezt a gyerek valamilyen okból elmulasztja, akkor az agyában az adott funkcióhoz szükséges ideghálózat nem fejlődik ki teljes terjedelmében. Ez önmagában még nem jelenti azt, hogy fogyatékos lesz a gyerek, bár szélsőségesen hátrányos helyzetben, amikor nem kapja meg a szükséges külső ingerek, élmények minimumát sem, még ez is előfordulhat.”

Láthatjuk tehát, hogy a mindennapi strukturált, tudatos mozgásfejlesztés elengedhetetlen része annak, hogy a gyermek tanulása diagnosztizált problémától mentes legyen, megtanuljon jól és értőn írni, olvasni, számolni, ami pedig a későbbi hatékony tanulás alapja lesz. Ez a mozgás azonban nem a heti rendszeres edzést takarja. A célzott, sportág-szerű mozgás is nagyon fontos, és igen sok tekintetben hasznos. Azonban ezek a sportági edzések egy bizonyos mozgáskészség fejlesztéséről, az adott sportág jól felépített mozgáfázisainak begyakorlásáról és az izomfejlesztésről szólnak.

Azoknak a gyermekeknek, akik tanulási problémával küzdenek, valószínűleg kevés lesz az eredményes tanulásukhoz ez a fajta sportági mozgás. Nekik azokat az „ősi”, hierarchikusan fejlődő- egymásra épülő, idegrendszert fejlesztő és fölépítő mozgást (bukfencek, páros és fél lábú ugrások, szökdelések, keresztmozgások, gurulások, forgások, stb), kell pótolni, fejleszteni, amit a gyerekek többnyire (jobb esetben) felnőtt magyarázat nélkül is, ösztönszerűen, próbálgatással sajátítanak el otthon, az óvodában és az alsó tagozaton. Pl. a csecsemőnek hiába magyarázzuk, hogyan kell átfordulnia hátról hasra, hasról hátra, maga fog rájönni próbálgatás útján. És ez a próbálgatás a mozgástanulást támogató, ugyanakkor agyi funkciókat erősítő és fejlesztő feladat, ami a későbbiekben kihat az iskolai „szaktárgyi” tanulásra is.

A mozgás tehát megoldás?

Igen. Bár nem csodaszer. Nem helyettesíti a tanulást és a készségek, képességek, intelligenciák minden irányú, komplex fejlesztését. Mindenesetre megtámogatja a tanulási nehézségek, sok esetben pedig a sajátos nevelési igény, vagy a beilleszkedési és magatartási zavar leküzdését is.

Azonban tudnunk kell, hogy ha már nem prevencióról van szó, hanem fönálló tanulási problémáról, akkor a gyermekek fölmérésére és a számukra hatékony mozgásterápia összeállítására szakemberek hivatottak. Hogy miért?  Egy összetettebb feladat megvalósításáért, amilyen az írás, olvasás, számolás, az idegrendszer összműködése felelős. Így az itt fellépő tünetek megjelenését valószínűleg komplex probléma okozza. Ezért fontos a gyerekek elemi mozgásainak, és a csecsemőkori reflexeinek (Sarlós Erzsébet) 3 feltérképezése, amellyel közvetlen információhoz juthatunk az idegrendszeri struktúrák működéséről. A mozgáson keresztül ugyan az idegrendszer le tudja dolgozni a deficitjét, hiszen a különböző mozgásformák az idegrendszer más- más területeit stimulálják, azonban nem mindegy, hogy milyen sorrendben történik ez meg. Szó volt már a mozgásfázisok hierarchiáját, egymásra épülését. A fejlesztésnél is erről van szó. Ha a hierarchikus fejlődési rendben egy későbbi mozgást tanítunk az előtt a mozgás előtt, amiből az kialakult volna, nem érünk el kellő eredményt. (Ismerni kell, hogy melyik csecsemőkori reflex melyikre épül rá/melyikbe integrálódik be, és milyen mozgásformával „kezelhető”. Sarlós Erzsébet)2. A hatékonyság miatt fontos tehát vagy a saját ismereteink ez irányú, széleskörű és mély bővítése, vagy a szakemberek felkeresése.

Bizonyos korosztálynál a tanulás szinte kizárólagos formája a mozgás. Ilyenkor a különböző testrészek izmainak, a szem és fül érzékelő funkcióinak, az egyensúly megtartásának/kialakításának összehangolt működése fejleszti leginkább az agyat. (Pl. amikor a gyermek járni tanul…)

„A. J. Ayres kutatásaiban rámutatott arra, hogy a serkentés (mozgásindítás) és gátlás (a mozgás megállítása) minden egészséges fejlődésű gyermek esetében azonos számban van jelen. Minél több mozgásmegállító funkció alakul ki, annál koordináltabb maga a mozgás is, az agy pedig annál fejlettebb tevékenységre képes.

Kóros esetben a gátlás nem tud kialakulni, a mozdulatok túl lendületesek, ezért sikertelenek maradnak (túlesik az akadályon, elsodorja társait). Ezek a mindent borogató, izgő-mozgó gyerekek sok zavar okozói. Pedig csak pótolni szeretnék a mozgásfejlődésükben különböző okokból bekövetkezett lemaradást.”

Sokszor óvják a gyereket szülők, felnőttek, pedagógusok: „Ne fuss, mert elesel!”. Pedig nem a mozgástól kellene megóvni a csemetéket, hanem megtanítani nekik a mozgás megállítását. Gyakran segíthetnének neki pl. azzal, hogy ölbevéve a gyermeket megcsinálják vele az adott mozgást, és fokozatosan leállítják azt, éreztetve és megtapasztaltatva így a gyermekkel a mozgás és annak megállításának lehetőségét.

Fontos fejlesztő eszköz kisebbeknél a bölcső és hintaló, nagyobbaknál a hinta. Ezek az eszközök a megállás- újraindulás mozgássorát tanítják meg a gyereknek, fejlesztve ezzel az agyi későbbiekben a feladat-megoldási funkciókat. A lengések, hintázások befolyásolják az egyensúly kialakulását, ami hatással van a finommotorikára, ez pedig pl. az írásra.

Ezekkel az ismeretekkel tehát sokat tehetünk mind szülőként, mind pedagógusként azért, hogy a gyermekeink agyi fejlődését megfelelően serkentsük. Nem különleges okosító feladatokkal, hanem csupa olyasmivel, aminek látszólag nem sok köze van a későbbi értelmi képességekhez. A mozgással.

A cikk alapjául a http://www.diszlexia.info következő írásai szolgáltak: Mozgásterápia; Bukfenc és diszlexia; A mozgás nagy hatalom az értelmi képességek fejlesztésében (Tótszöllősyné Varga Tünde); Fejleszthető tornával az értő olvasás, írás, számolás?;  Sport és mozgásfejlesztés; Autonómia a mozgásfejlesztésben (Tótszöllősyné Varga Tünde)

valamint

1 2 3Sarlós Erzsébetnek a „Szenzomotoros tréning” előadásain (főleg a csecsemőkori reflexekről szóló megjegyzések) elhangzott információi.  

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

Korunk iskoláinak legfőbb jelensége, az atipikus fejlődés

Az atipikus fejlődés módszertanára  nincsenek felkészítve a pedagógusok. Pedig megfelelő ismeretekkel és gyakorlattal enyhíthető és talán orvosolható lenne az enyhe fejlődési zavarok súlyos viselkedési és tanulási zavarokká alakulása. Ezek fontosságáról és megvalósíthatóságáról írt Gyarmathy Éva a www.tani-tani.info online oldalán. 

Korunk egyik tipikus jelensége az atipikus fejlődés. Sokszor nehezen azonosítható és több tünet együttes kombinációja alkotja. 
Ide tartoznak a 
•    neurológiai alapú teljesítményzavarok:
•    tanulási zavar, tanulási nehézség (diszlexia, diszkalkulia, diszgráfia),
•    kontrollzavarok (figyelemzavar, hiperaktivitás zavar, impulzuskontroll zavar),
•    az autizmus spektrumzavarok egy része,
•    a kiemelkedő és átütő fejlődésű tehetségek,
•    a fenti fejlődési eltérések különböző együtt járásai.
Ezek olykor csak neurológiai sajátosságként jelennek meg, amelyek veleszületett és esetleg szerzett idegrendszeri eltérésen alapulnak. Sokszor az iskolai módszerek és a környezet nagymértékben befolyásolják a kialakulásukat. 
Egyre több beilleszkedési zavart „diagnosztizálnak”.Ennek oka a megváltozott technikai-kulturális környezet, ahol is a gyerekek fejlődése a korábbiaktól eltérővé vált. Az oktatás azonban nem tudja lekövetni ezt a változást, így gyakorlatilag segítség nélkül hagyja az arra rászorultakat. Ráadásul a gyerekek adottságaiktól függően különbözőek, miközben a pedagógusok módszertani felkészülése hiányzik ahhoz, hogy ezeket az eltéréseket kezeljék. Sem a pedagógusképzésben, sem a pedagógus- továbbképzésekben nincs meg erre a szakmabeliek felkészítése. Azt is érdemes tudni, hogy a hátrányos családokba született gyerekeket nagyobb százalékban érinti a beilleszkedés és tanulási zavar problémája többek között az alacsony születési súly miatt is. 
Az alulteljesítés hátterében gyakran jelenik meg az atipikus fejlődés, ami megnehezíti a szokásos tanulási/tanítási módszerek által történő teljesítmények elérését.

Szükség lenne tehát egy olyan módszertani központra (Atipikus Fejlődési Módszertani Központ), ahol a különleges fejlődésű gyermekek oktatására-nevelésére képzik és továbbképzik a pedagógusokat, természetesen a hatékonyság érdekében gyakorlatokkal megtámogatva azt. Így megelőzhetővé válna, hogy az enyhe fejlődési zavarok súlyos viselkedési és tanulási zavarokká alakuljanak. Így a tanítás hatékonyságában jelentős előrelépést jelenthetne a viselkedési és teljesítményproblémákra való pedagógusfelkészítés. A központ egyébként ugyanebben a témában ellátást is nyújthatna. 

Forrás

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

A vidám gyerek 7 szokása- könyvajánló gyermekeknek

Sean Covey: A vidám gyerek 7 szokása, Harmat Kiadó 2015
A szerző édesapja, Stephan R. Covey világhírű könyvét ültette át előbb a fiatalok, majd a gyerekek élethelyzetére.
Ez a könyv segít a gyerekeknek megmutatni, micsoda erő rejlik abban, ha olyan alapelvek szerint élünk, mint amilyen a felelősségvállalás, mások tisztelete, csapatmunka, kiegyensúlyozottság.

Ahogy a fizikai világot törvények irányítják, úgy az emberi életet is bizonyos szabályok, alapelvek vezérlik. Ezek az alapelvek egyetemesek és örök érvényűek, amire ma óriási szükség van.
Megtanít a gyerekeknek egy olyan nyelvet, amelyet eredményesen használhatnak a szüleikkel és a tanáraikkal való kapcsolatukban. A gyerekek magukra ismerhetnek a héttölgyesi barátokban. Az emlékezetes szereplők történetein keresztül könnyedén megértik, hogy saját hétköznapjaikban hogyan alkalmazhatják a 7 szokást.
Ahogy átlapozzuk a könyvet, észrevehetjük, hogy minden történet egy-egy szokást illusztrál. A történetek után a Szülőknek című oldal szövegfeldolgozást segítő javaslatokat és kérdéseket (Beszélgessünk!) tartalmaz, valamint ötleteket, amelyek elindítják a gyerekeket a szokás alkalmazásában (Apró léptek). A könyv végén található ábra (A 7 szokás fája) a szokások rendszerét mutatja be.
Lapozzon bele a könyvbe itt.

Sajtófigyelő, Honlap és könyvajánló, Pedagógia-pszichológia

Netfüggő gyerekek- könyvajánló

Gary Chapman – Arlene Pellicante: Netfüggő gyerekek, Harmat Kiadó 2016
A digitális nemzedék szülei komoly kihívás előtt állnak: a gyerekek egyre több időt töltenek a képernyők előtt. A szerzők kutatási eredményeken és gyakorlati példákon keresztül mutatják be, mi mindent tehetnek a szülők azért, hogy a technológia ne szétzilálja, hanem inkább összehozza a családot.

Könyvükből megtudhatjuk

  • mennyi képernyőidő számít túl soknak, és hogyan szabhatunk reális időkorlátokat
  • miként taníthatjuk gyermekeinket tudatos képernyőhasználatra
  • hogyan helyettesíthetjük a képernyőidőt közös családi időtöltésse
  • hogyan segíthetünk gyermekeinknek a társas készségek elsajátításában

szülőként milyen mintát adunk saját képernyőhasználatunkkal.
Lapozzon bele itt

Sajtófigyelő, Honlap és könyvajánló, Pedagógia-pszichológia

Interdiszciplinalitás az oktatásban- az MTA kutatása

A Magyar Tudományos Akadémia 2020. augusztusáig zajló Tantárgy–pedagógiai Kutatási Programot indított útjára 2016. szeptemberében, aminek részben célja, hogy tudományosan megalapozza és megújítsa az interdiszciplinális kutatásokat, valamint a közoktatásban jelentkező kihívások hátterét tudományos elemzéssekkel és tudományosan megalapozott megoldások keresésével támogassa.

 Az oktatás megújítására való törekvés nem újdonság, hiszen már jónéhány évtizeddel korábban Kodály Zoltán és az MTA elnöki posztját szintén betöltő Szentágothai János is erre törekedtek, kezdeményezéseket tettek ez irányban. Most újra megindultak az ebbéli törekvések. A 19 kutatócsoport közül az idén júniusban megrendezett konferencián a művészetpedagógiáé volt a főszerep „A világ új képe a tudományban és a művészetben” címmel. Az MTA- ELTE Vizuális Kultúra Kutatócsoportja volt a szervező, ahol a vizuális nevelésen kívül szóba került a drámapedagógia és színházi nevelés, a zene és tánc, illetve a gyermek- és ifjúsági kultúra oktatási módszereinek kutatása. Az első évi kutatási eredményekről beszámolt az MTA – SZTE Ének-Zene Szakmódszertani Kutatócsoport, az MTA- LFZE Aktív Zenetanulás Kutatócsoport, illetve a szervező kutatócsoport is.

Az előadások során rávilágítottak arra, hogy mennyire fontos, hogy a különböző tudományterületek között falak omoljanak le, és azokat összekapcsolják. A kutatások bebizonyították, hogy a művészeti tevékenység komplex fejlesztést biztosít a tanulóknak. Sokkal nagyobb lesz ezáltal a diákok önkontrollja, a rugalmassága, a kooperációja, fejlődik a tervező készségük és a kommunikációjuk, valamint a komplex gondolkodásuk. Az eredmények elsősorban a matematikában és az idegen nyelvek tanulásában mutatkoztak meg. Mivel a 21. század kommunikációja jelentős része képekben zajlik („új képkorszak”), ezért a diáknak a képek segítségével sokkal élményszerűbb a tanulás és könnyebb  kódolnia és dekódolnia az üzeneteket, ami jelen esetben a tananyag is lehet.

A Vizuális Kultúra Szakmódszertani csoport arról számolt be, hogy a vizuális kultúra elsajátításával fejleszthető a kombinatív képesség és a gondolkodási képesség, hiszen ezeknek hatalmas szerepük van a vizuális képességek, a vizuális kommunikáció és a színpercepció esetében.  Ezen képességek fejlesztése és javulása erős pozitív hatást mutatott a kísérletek során a matematika osztályzatok javulásával.

Az MTA SZTE Ének-Zene Szakmódszertani Kutatócsoport a digitális eszközök lehetőségeit vizsgálta a hagyományos zenetanulási módszerekkel kombinálva, a diákok természetes érdeklődésének, motiváltságának fenntartása és a hatékony oktatás érdekében.

Az MTA- LFZE Aktív Zenetanulás Kutatócsoportja empirikus kutatást folytatott, amelyet a Kodály-koncepcióra építettek: élményközpontú testmozgást és a testi tanulást vonták be a zenei képességfejlesztésbe. A módszer hatásosságának bizonyítását kognitiv idegtudományi mérőeszközökkel végzik.

A teljes cikk, valamint a 3 kutatócsoport videóval ellátott beszámolója itt érhető el.

Forrás: MTA, 2017. július10.

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

Digitalizálási stratégia- digitálisan elérhető közgyűjtemények rendszere

Elkészült a közgyűjtemények digitalizálási stratégiája
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kulturáért Felelős Államtitkársága elkészítette azt a közgyűjteményi digitalizálási stratégiát, amelynek a célja az lesz, hogy biztosítsa a közgyűjteményi tartalmak minél szélesebb körű, akadálytalan hozzáférését a kultúrafogyasztók számára.

Szem előtt tartják, hogy az eddigi szempont mellett, ami az állományvédelemre szorítkozott (megőrzés, feldolgozás, bemutatás hármasára épülve), megjelenjen a felhasználói szempontokat figyelembevevő, közzétételi célú digitalizálás, amely elősegíti az egész magyar kulturális örökség dinamizálását, hozzájárul az állampolgárok digitális kompetenciáinak fejlődéséhez, közvetve pedig a gazdaság élénkítéséhez. Fontos szempont, hogy a digitális közzététel révén nőjön a társadalmi hasznosulásuk is.
A stratégia a Digitális Nemzet Fejlesztési Program részeként készült, melynek első szakaszában, 2020-ig a közgyűjtemények digitalizált állományának meg kell közelítenie az 50 százalékot a teljes digitalizálandó állományhoz képest.
A cél emellett, hogy a digitális tartalmak egy közös kereső felületen legyenek elérhetők, a digitális oktatási stratégiához igazodva pedig 40 százalékkal emelkedjen a digitális tananyagok száma, és nőjön a közgyűjtemények tartalomszolgáltatását igénybevevő felhasználók száma.
A második szakaszban, 2025-ig, az audiovizuális archívumokat szeretnék teljes körűvé tenni, és a teljes Kárpát-medencében működtetni az internetes archiválási szolgáltatást.
A Digitális Jólét Program, illetve a kulturális alapellátás célrendszerével összhangban álló Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia itt érhető el.
Forrás: MTI  2017. július 3.

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

Dyslexia prevenciós tréning

Meixner-féle dyslexia prevenciós és reedukációs 100 órás akkreditált pedagógus-továbbképzést indít 2017. őszén a Meixner Alapítvány.

Mindennapi pedagógiai gondjaink közé tartozik és sajnos egyre több pedagógus találkozik olyan gyermekekkel, akiknek az olvasási nehézségének a hátterében dyslexia húzódik meg. Ennek a felismerése, kezelése, az ezekkel a gyermekekkel (akár kisebb gyermekről, akár nagyobbról van szó) való szakszerű bánásmód tudást igényel. Ezt segíti a képzés, aminek során mind az elméleti háttérrel, mind a gyakorlati alkalmazással megismerkedhetnek a résztvevők. A tanfolyam minden olyan pedagógus számára hasznos lehet, aki kapcsolatba kerül dyslexiás gyermekekkel.
A tanfolyam célja, hogy a továbbképzésen résztvevők legyenek képesek a probléma felismerésére, illetve a dyslexiás gyermekek fejlesztésére. Súlyosabb esetekben a dyslexia terápiájában járatos logopédussal vagy más gyógypedagógussal együttműködve, enyhébb esetekben önállóan.
A képzésről bővebb információ itt található.

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

Olvasást segítő mobilalkalmazás gyermekeknek

Olvasást segítő mobilalkalmazást készített a Meixner Alapítvány olvasási nehézséggel küzdő gyermekek számára.

A táblagépen és mobiltelefonon is használható alkalmazás Meixner Ildikó módszertanára épülve segíti a kezdő olvasókat illetve olvasási nehézséggel küzdő gyermekeket az olvasási élmény megszerzésében. Az alkalmazást olvasási tudásszintnek megfelelően lehet beállítani, és olyan egységekre bontja a szöveget, ami megkönnyíti a tanuló számára annak az olvasását:
– a legnehezebben olvasók számára hívóképek megjelenítése, hangoztatás,
– az olvasást segítő kurzor szótagonkénti, szavankénti, mondatonkénti, oldalankénti léptetése,
– a szótagolandó szavak hosszúságának megadása.
A 40 darabból álló mesegyűjtemény Adorján Katalin pszichológus-gyógypedagógus munkája, aki gondosan válogatta és dolgozta át szókincshez és olvasástudáshoz mérten a történeteket.
A „Tudok Olvasni”közvetlenül letölthető az alkalmazásboltokból. Kérdés esetén a http://www.tudokolvasni.hu/ weboldalon további információ, illetve link található.

Forrás: itt tölthető le.

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

Újragondolt vizuális nevelés

A Magyar Építészeti Kamara új szakmai feladatot vállalt magára a Kormány (hozzáértők tanácsát elfogadva) elhatározása alapján. 2016-tól kísérletként 9 óvodában építészek, tájépítészek, képzőművészek és rajztanárok segítségével konstruktív, a nyitott gondolkodást megtámogató foglalkozásokat tartottak. A gondolat másik párhuzamos szála, erre a feladatra felkészíteni a pedagógusokat, elsősorban az óvodapedagógusokat és tanítókat, bevinni ezt a fajta tudást a pedagógusképzésbe és továbbképzésbe. 

Hogy miért vállalták föl ezt a feladatot? Mert a világon szinte legerősebben fejlődő Távol-Keleti adatok alapján az épített környezetük átlagéletkora 17-19 év. A felnövekvő generáció igen befolyásolt az elektronikus és interaktív dolgok terén. Ami ugyan fontos, de nem helyettesítik a gondolkodást, az önálló véleményalkotást, az ízlésvilágot. Az építészethez mind művészet, mind mérnöki tudás szükséges. Komplex tudást rejt. Olyannyira, hogy az építészettörténet ismerete legalább annyira fontos ebben a témában, mint a kortárs példáké, illetve a kortárs igényeké. De ez magától nem fog kialakulni. Ezt tanítani kell. S mikor máskor kell elkezdeni az alapokat és az ízlésvilág, konstruktivitás fejlesztését, mint óvodás- és kisiskoláskorban. A nemzetközi pedagógiában ennek hagyománya van, és bár a vizuális kultúra, mint tantárgy nálunk is létezik, de tényleg ízlésvilágot formálnak vele a pedagógusok? Tényleg kihasználják a gyermekek cselekvési vágyát és kreativitását? Föl vannak rá készítve?  Tényleg értenek hozzá? Ezért támogatja hát ezt a kétirányú (mind gyermek foglalkozások, mind a pedagógusképzés, pedagógus-továbbképzés) feladatot az Építész Kamara. 
Az épített környezet jelentős hatással van ránk. Gondoljunk csak arra, milyen házban, milyen épületben (és itt külső-belső környezetet kell alatta érteni) érezzük jól magunkat? Befolyásolja az életminőségünket, a társas kapcsolatainkat, az identitásunkat. Ezt az épített környezetet használjuk a mindennapi tevékenységünk során.
A tágabb környezetkultúrával és az építészettel való foglalkozás egyszerre fejleszti a vizuális készségeket és a XXI. századi kompetenciákat, úgy mint kreativitást, innovációt, kritikus gondolkodást, problémamegoldást, döntéshozást, kommunikációt, együttműködést önismeretet és önszabályozást is. És mindeközben fejlődik a térérzékelés, térhasználat, téralakítás. 
Mindezeket figyelembe véve fontos tehát, hogy az épített környezeti nevelés módszertana, alapvető ismertanyaga és a benne rejlő pedagógiai lehetőségek elérhetőek és tanulhatóak legyenek a pedagógusok számára. 
A programról
Kulcsszavai: személyes élmény, kreatív tér, tapasztalás, anyaghasználat, kortárs téri kérdések
Időtartama: 4 nap
Alappillérei: 1. interaktív továbbképzés, 2. weblapok megismerése, használata (www. gyik365.hu), 3. visszacsatolásos konferencia a megvalósításról
A programban részt vevő szervezetek: GYIK műhely, KULTURAKTÍV, ELTE-TÓK Vizuális Nevelési Tanszék

Forrás: Magyar Művészet V. évfolyam,1.szám 2017/1. 139-143. oldal, Bálint Imre: Vizuális kultúra cikke alapján.
A cikk társzerzői: dr. Pataky Gabriella művészetpedagógus; Eplényi Anna tájépítészmérnök; Szentandrási Dóra és Terbe Rita építészmérnökök;Tóth Eszter művészettörténész; Barta Fruzsina építész; Tóth Borbála képzőművész hallgató
 

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány, Pedagógia-pszichológia

Milyen lenne, ha a Jóisten ablakait nézegetnénk?

„A nyári szünidővel van egy kis baj. Nevezetesen, hogy előbb „feléljük”, minthogy bekövetkezne”- kezdi Aczél Petra a Késésben? című cikkét.

Hiszen, mint írja, már októberben el kezdjük félretenni a dolgainkat, olvasnivalóinkat, szervezéseinket, programjainkat a nyárra, amikor „elvileg” lesz rá időnk. Így hát, mire a szünethez érünk, az már megszűnik szünet lenni, hiszen már rég megtelt programokkal és azokkal a feladatokkal, amiket amúgy is csak nyáron lehet elvégezni. Így aztán leginkább mindenki az őszt várja, az újra becsengetést, amikor elmenekülhetünk a „nincs időnk” gondolatba.
„Az előre elköltött vakáció tulajdonképpen az életünk hitelválsága.”- folytatja a szerző. Így hát állandó időszegénységben élünk, pedig a múló idő helyett a kiteljesedőben kellene élnünk. Egy rég elfeledett dimenzióban. ezt vallják a lassúság mozgalmának követői is, akik elődjeként egyesek a gyors éttermek helyett a lassú ételeket és éttermeket favorizálják,  és figyelnek arra, hogyan lehet lassan élni, lassan céget vezetni, milyenek a lassú termékek.  Ez nem innováció, hanem valóságos válasz az ember idő hitelválságára. „Az elrohant percekre, az előre betáblázott, végigsietett évszakokra, arra a hajszoltságra, amelyben másokról, de ma már magunkról is elfeledkezünk.”
Lassan megszűnnek a népdalok ődelgő legényei, semmittevő hősei, a vadvirágos mezők, a csillagos ég, a természet, az édes semmittevés. A csehek így mondják az édes semmittevést: „nézegetik a Jóisten ablakait.” Pedig ez a nézegetés nem unatkozást hoz, hanem boldogságot. Manapság a semmittevés tétlenség, ami tényleg unalmas, és frusztrált, és egyfolytában a hiányzó mozgást keresi. – írja Kundera a Lassúságban. 
Vigyázzunk hát, hogy a mi szabadságunk is lassú legyen, ami a másokra és magunkra találást a percek értékét és állandóságát hozza vissza.
„Sietnünk kell: már csak egy csengőszó, és itt a szünet. És erről a lassúságról most jó volna nem lekésni.”

Új Köznevelés 2017. június 73.évf.6.szám 38. oldal- Aczél Petra

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

Művészetterápia az oktatásban

 „A hang lelke- a lélek hangja”  címmel tartották meg  2017. február 25-én azt a konferenciát, ahol a Fejlesztő Pedagógia 28. évfolyamának 2017/1-2. számában közzétett cikkek témái elhangzottak.
„…széles skálán mozognak azok a segítő eljárások, amelyek a művészetterápia kategóriájába tartozhatnak. … Közös jellemzőik, hogy a kreatív, alkotó tevékenységek során a résztvevők szavakkal alig, vagy nagyon nehezen kifejezhető tartalmakat fogalmaznak meg…. vagy élményeket nyújtanak.”- írja bevezető cikkében  dr. Salné Lengyel Mária, a folyóirat alapító főszerkesztője.
Az aktív művészetterápiának nem feltétele a művészi tehetség megléte, hiszen itt a gyermekekhez/sérült felnőttekhez való hozzáállás, a „hogyan” a lényeg. Ezek az eszközök az érzelmi intelligenciát fejlesztik, ami a mindennapi lét és a tanulás alapja. Hiszen csak az érzelmileg intelligens ember képes a változásokhoz alkalmazkodni, az ő szociális fejlettségük igen magas, és képesek illetve törekszenek a problémák racionális megoldására.
A folyóirat 102 oldalon keresztül 18 cikkben mutatja be azokat az élő példán alapuló módszereket, amelyek felöleik a zeneterápiától kezdve a Kodály-módszeren keresztül a képzőművészeti terápián át a dráma- és mesepedagógiáig, illetve a terápiás állatokig szinte az egész rendszert. A cikkek 3 témakör köré csoportosítva mutatják be azokat a módszereket és szemléletet, am a harmincas évektől kezdve a reformpedagógiai mozgalmakkal együtt erősödtek fel, „…hogy az egyént ért pedagógiai ártalmak sokféleségét sikeresen leküzdjék.” (Gereben Ferencné)
Az első témakör elsősorban az általános fogalmi rendszerrel, annak irányultságaival, illetve a művészetterápia, mint a gyógyító nevelés eszközével foglalkozik. A második nagy csoport a specifikus megközelítéseket mutatja be, mint pl. drámapedagógia, meseterápia, zene, mozgásterápia, képzőművészet, élményterápia.
A harmadik témakörben esetbemutatásokat olvashatunk, amelyek tanúbizonyságot tesznek a „zene és képzőművészet segítő, személyiségépítő szerepéről az egyén életében.” (Gereben Ferencné)

Forrás:Fejlesztő Pedagógia 28. évfolyam, 2017/1-2. száma

Pedagógia-pszichológia, Sajtófigyelő

A bizalom csodája, a nevelés rejtélyei

Németh Erika gyermekpszichológussal készített interjút a hvg.hu riportere. A téma a szülői bizalom és a dicséret átka és hatalma.

Sokszor a szülők túlféltik gyermeküket, ami olyan mérvű szorongással jár, hogy a végén valójában már nem figyelnek a gyerekre. A másik lehetőség, hogy saját sikerességüket próbálják igazolni csemetéjükben. Ők azok, akik határozott és egyben merev elképzeléssel bírnak a sikerességről: pénz, hatalom, jó munkahely… Pedig a sikeresség tág fogalom: Siker lehet, ha egy gyereknek megfelelő az önbizalma. Vagy olyan szakmát talált magának, amit szeret végezni és lehet, hogy nem dúskálva, de megél belőle.

Hogy a szülő hogyan tudja segíteni a siker elérésében a gyermekét? Ha pl. egészen kicsi korától kezdve nem a saját észlelését sugallja, hanem okos irányítással hagyja fölfedezni a világot. Egész kicsi kortól kezdve teljesítményeket mérünk és mér a szülő a gyermekeknél. Azonban, hogy önmagához, vagy külső tényezőkhöz mérjük-e, sokat fog számítani az értékelésében, a fejlődésében, a későbbi sikerében. Sokat segít a gyereknek, ha együtt gondolkodunk vele egy helyzet előnyein és hátrányain, és nem azonnal címkézzük. Így őt is erre a hozzáállásra tanítjuk.

A túlzott dicséret és a túlzott jutalmazás is hátrányos lehet a gyermek fejlődésében. Ha egy szülő agyondicséri a gyermeket, akkor benne egy olyan szuperpozitív önkép alakulhat ki, aki nem tűri a kudarcokat. A külső jutalmak sem fejlesztik a gyermek helyes önértékelését, így ezek helyett a belső érzésekre kellene irányítani a szülőnek a figyelmet. Pl.: „Kicsim, emlékszel, milyen boldog voltál, amikor sok próbálkozás után egyedül le mertél csúszni a csúszdán?”- mondja a pszichológusnő, hiszen a gyerek számára a sikerélmény sokkal nagyobb jutalom, mint maga a tárgyi jutalmazás.

Ha pedig empátiával meghallgatjuk a gyermek dilemmáját, és nem megoldjuk helyettük, akkor azt a bizalmat kapják meg, aminek segítségével kivétel nélkül jól választanak döntéshelyzetben.

A teljes cikk elolvasható a HVG honlapján

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

Kíváncsiság, logika és kreativitás- Logikai játékok online tárháza

Logikai játékok és feladatok gyűjteménye található azon az oldalon, ahol sok-sok játékkal egybekötve kicsit és nagyot szórakoztathat és késztethet gondolkodásra egy-egy feladat megoldása. 

"A gyermekek kíváncsiságuk által fedezik fel a világot. A kíváncsiságot életben kell tartani, mert ha az megszűnik, vége a megismerés, a tapasztalatszerzés, a tudás iránti vágynak. Megszűnik a tanuláshoz szükséges motiváció....Hol tartana a világ a kíváncsiak nélkül? Gondoljunk csak Leonardo da Vincire, Edisonra, Kőrösi Csoma Sándorra, Madame Curie-re, Flemingre, Szentgyörgyi Albertre vagy Neumann Jánosra! Ők csak néhányan a kíváncsiak közül. Mi lett volna velük, ha csak kész sémák szerint gondolkodhattak volna? Mi lett volna, ha a kíváncsiságuk, a kreativitásuk, a „normálistól eltérő” gondolkodásuk nem hajtja őket? Mi lesz a mi gyerekeinkkel, ha nem fognak kérdezni többé? Ha megszűnnek a kérdések? Ha nem lesz több ki?, mi?, mikor?, hova?, mennyi? és miért?"- teszi fel kérdést a http://www.tani-tani.info - A kíváncsiságtól a kritikai gondolkodásig című cikkében Sarlós Erzsébet, aki sakk-logika tantervfejlesztő, és aki sikerrel valósította meg és valósítja meg mind a mai napig a logika fejlesztését. Mindenkinek szükséges a gondolkodását fejleszteni, akár magas intelligencia szintű, akár gyenge, akár "rossz gyerek", akár mintatanuló. Hiszen mihelyt megszűnik a kíváncsiság, megszűnik a kreativitás, és eltűnnek az új megoldási lehetőségek. A tapasztalati úton megszerzett tudásra, a gondolkodásra, a kísérletezésre, „szöszmötölésre” lenne szükség, arra, hogy saját tempóban tanuljanak a gyerekek, hogy kérdezzenek, felfedezzenek. (A teljes cikk, amelyik a logika fejlesztésének fontosságán kívül a sakk-logika oktatás alapelveit, célját és annak jótékony hatását is kifejti és részletezi, letölthető innen.)

Ezt a logikai gondolkodást támogatja és segíti játékos formában a http://www.logikaifeladatok.hu oldal, ahol minden készséget és adottságot igénybe véve, megmozgatva és fejlesztve azokat, a játszva tanulás lehetőségét élvezve válogathatnak az oldalra ellátogatók a remek grafilogikai feladványoktól kezdve, a logisztrikon át, az online játékokig.

Sajtófigyelő, Honlap és könyvajánló, Pedagógia-pszichológia

Teremtésvédelmi nap lett Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe

Az Egri Főegyházmegyében Ternyák Csaba egri érsek teremtésvédelmi nappá nyilvánította 2017. március 25-ét, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét a tanév rendjéről szóló 12/2016. (VI. 27.) számú EMMI rendelet 10. § (1) bekezdésében előírt fenntarthatóság-környezettudatosság tematikus hét céljaival összhangban.

Ezen a napon, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén takarítási, szemétszedési, tisztítási akcióra, közvetlen környezetük "életre keltésére" hívták az egyházmegye Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye területén található 48 egyházi fenntartású köznevelési intézményének diákságát, alkalmazottjait és lelkipásztorait a szervezők.

Ternyák Csaba egri érsek teremtésvédelmi referenst nevezett ki az egyházmegyében Németh Zoltán személyében, ezzel is hangsúlyozva a téma fontosságá. A referens feladata lesz, hogy átfogó stratégiát dolgozzon ki a jövőre nézve, hogy a Gyümölcsoltó Boldogasszony napjának teremtésvédelmi eseményei egy folyamat kezdetét indítsák el. (Az egri program közreműködő partnere a Városgondozás Eger Kft. volt.)

A teljes cikk elolvasható a Magyar Kurír honlapján.

Sajtófigyelő, Kultúra, kiállítás, programajánló, Pedagógia-pszichológia, Ismeretterjesztés, tudomány, Lelkiség

X,Y, Z….alfa-…generációk

Kik képviselik ezeket a generációkat? Mit tudnak? Hogyan kommunikálnak? Hogyan gondolkoznak?

Az ezekre keresett válaszokkal indítja cikkét B. Szabó Edina. Az írás végső kérdése, hogy hogyan szólítható meg a Z generáció. Hiszen ők mások. Ők nem az első digitális bennszülöttek, hanem az igazi bennszülöttek. Ők a többcsatornás figyelemmegosztás élő példái, a digitális függőség „áldozatai”, neurológiai kutatások alapján új idegpályák fejlődésének alanyai, amit mind az oktatás, mind a velük való kommunikáció egyelőre lemaradva próbál követni. Ők azok, akik jóval előbb lépnek be a munkaerőpiacra, jóval hamarább átlátják a szervezeti, piaci rendszereket, gyorsan reagálnak és gyors reakciót igényelnek, digitális készségeiket nem irányítással és „felügyelettel”, hanem önállóan, és korosztályuktól tanulva fejlesztik, más logika szerint gondolkoznak, és azt is a digitális, vagy virtuális világban teszik. Jelentős százalékuk hiperaktív tüneteket mutat, és érdeklődésüket átlagosan 8 másodperc alatt lehet felkelteni és megnyerni.

A cikk ezeket a szempontokat taglalva, összehasonlítva az Y és a Z generációt, rövid összefoglaló áttekintést nyújt a velük való kommunikáció, és a hozzájuk való közelség nehézségeiről, kicsi segítséget adva ezzel az X generációnak (1965-1979 között születettek) a digitális bennszülöttekről szerzett ismereteinek rendszerezéséhez.

Forrás: Innotéka, VII. évfolyam, 2017. március 42-45. old.

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

Az autizmus - kisfilm tanórákra beszélgetésekhez

Mindannyian nehezen küzdünk meg felnőttként, pedagógusként, szülőként is az autizmus spektrumzavarral. „Pedig mi, felnőttek vagyunk azok, akik megtanítjuk a gyerekeknek, fiataloknak, hogy hogyan kell viszonyulniuk azokhoz a társaikhoz, akik mások, mint ők. De hogyan tudunk megtanítani valami olyat, ami nekünk sem komfortos?”- teszi föl a kérdést bevezetőjében egy autizmus spektrum zavarral küzdő gyermek édesanyja, Gömbösné Hideg Viktória, aki a Sorsfordító című kisfilmet népszerűsíti. A film, ami valójában játékfilm, ebben a nehéz témában kínál segítséget, gondolatébresztő beszélgetést azoknak, akiket a probléma érdekel, vagy érint.

Egy autista és egy mozgássérült kisfiú fiktív történetén keresztül találkozhat a néző a tizenéves autista fiú sajátos világával, elfogadás iránti vágyával és iskolai közösségével. A film közben találkozik a néző a szokásostól eltérő, furcsa gondolkodásmódot, érzékelést, miközben szembesülhet  a mássággal élők nehéz helyzetével.

„A Sorsfordító a gyerekközösségek számára furcsa autista kortársak könnyebb megértését és elfogadását elősegítő, érzékenyítő beszélgetésre alkalmas, témaindító kisfilm.”- írja ajánlójában az alkotó csapat tagja.

Forrás: http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=1847

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia, Honlap és könyvajánló

Nemzetközi mérések, hazai eredmények

Az MTA székházában pedagógusok és oktatáskutatók tanácskoztak a PISA eredményekről, ahol arra keresték a választ, hogyan lehetne a mai kor gyermekének mind mennyiségéban mind minőségében használható tudást adni?

A konferencián előadást tartott Csapó Benő, Lovász László, Steklács János, Csíkos Csaba, Korom Erzsébet, akik a PISA eredményeket elemezvén a magyar oktatás valóságát, helyzetét, hátrányait ecsetelték.

Az előadások megnézhetők és meghallgathatók az MTA honlapján.

Forrás: MTA

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

A színház szerepe a hátrányos helyzetűek életében- avagy jógyakorlatok

10 évvel ezelőtt néhány frissen végzett színész Zrinyi Gál Vince vezetésével létrehozta a KOMA-t. Mozaik szónak szánták: KOrtárs MAgyar színdarabokat kezdtek el játszani. Rögtön díjat is nyertek  a Plazma című darabbal, majd  rájöttek, hogy szakítani szeretnének a kőszínházi hagyományokkal.

Azt gondolták, nem baj, ha nem jár oda az ember, majd ők mennek az emberek közé. Így is lett. Elindultak az országban a legszegényebbek, elsősorban a cigányok közé. Járták az országot mintegy vándortársulat, és mindamellett,hogy a szegényekhez kultúrát juttattak, számukra  volt a legfelemelőbb élmény, amit a játékok után a találkozásokkor átéltek. Azonban szinte soha nem tértek hozzájuk vissza.

Ekkor történt az életükben a változás. A Művészetek Völgye fesztiválra készülve elutaztak Monostorapátiba, és az ott élők élettörténeteiből alkották meg a színdarabjukat. Látta ezt Budapest XV. kerületének polgármestere, és meghívta a társulatot a kerületébe. A színészek körbenézve látták, hogy bár nem annyira égetőek az ottani problémák, mint egy borsodi romatelepen, mégis akad majd ott is dolguk. A kikötésük volt, hogy iskolákba járhassanak, és senki ne szóljon bele, hogy mit csinálnak. Elfogadta ezt a kerület közgyűlése, és felújítottak számukra egy bezárt iskolát. Azt abban az időben csak próbateremnek használták, és kiválasztott iskolákba jártak folyamatosan, projekt programokat megvalósítva.

És bár nem tanítottak, csupán színházi eszközökkel kezdtek el a gyermekekre figyelni, azok egy év alatt egy teljes jegyet javítottak egyes osztályzataikon. Drámapedagógiai, önismereti  foglalkozásokat, helyzetgyakorlatokat, alternatív ünnepségeket rendeztek.

És ekkor a társulat vezetője úgy döntött, szélnek ereszti a társulatát, és közösségi színházat hoz létre.

Hogy mi az a közösségi színház?

Önkéntesek játszanak egy-egy darabban. Ők írják a darabot a kiválasztott önkéntesek történeteiből. Mindenki kipróbálhatja magát. Fiatal- idősebb egyaránt. Mindenki középiskolás, egyetemista, dolgozó, kivétel nélkül. Egyszerre egy darab van a repertoárjukon, amit számtalanszor előadnak, majd a nézőkkel a darab végén egy közös feldolgozásba fognak  beszélgetés segítségével. Nem egyszerű ez, hiszen olykor a nézők a felismert, párhuzamba állított saját történeteiket, nehézségeiket „véleményként” rázúdítják az önkéntes "színészekre", akiknek a lelkét ilyenkor bőséggel szükséges ápolni, gondozni,- támogatni kell őket a feldolgozásban. Van egy állandó tagságuk, akik között van színész, pedagógus, közgazdász és konduktor is, hogy az éppen aktuális darab után igazi támaszaik lehessenek az „ideiglenes” színészeknek. Mert ha vége az évadnak, elbúcsúznak egymástól a játszók, és a következőkben újabb önkéntesek újabb történeteiből rendezik az újabb darabot. A nevük (KOMA) már nem a „kortárs magyar” elnevezésre utal, hanem arra, ami az önkéntesek pólóján áll: „Nézőként jössz, komaként távozol”.

Az egyik, kerületi szakgimnázium igazgatója úgy nyilatkozott a közösségi színházról, hogy abban segítenek a diákoknak, hogy a tananyag mellett az iskola tanulói az élet kérdéseire kapjanak választ.

Havi rendszerességgel tartanak előadásokat és utána a beszélgetéseket, az iskolákba rendszeresen járnak toborozni, hogy a következő előadásra is legyen nézőjük és a következő színdarab szereplői gárdája is minél előbb összeálljon.

A KOMA következetes abban, hogy mindenki csak egy darabban legyen szereplő, hogy ne váljanak amatőr színházzá. Azonban nehéz a búcsú a színészeknek a „társulattól” a fénytől, a szerepléstől, az odafigyeléstől, amikor kifut egy-egy darab. Bár folyamatosan készítik fel őket erre a pillanatra, mégis olykor nagy a törés.

Ezért hozták létre a Belvárosi Tanodát, a KOMAnodát, aminek az alapítója Győrik Edit, hogy „utógondozhassanak”. Ez egy olyan közösségi színtér, ahol mindenki kap egy mentort, és mindennap más jellegű: önismereti, mozgásművészeti, színjátszó stb. foglalkozásokat tartanak. Arra figyelnek, hogy segítsék kibontakozni az ott lévők erősségeit, képességeit. De mindezen túl segítenek a tanulásban, ha igényli valaki, vagy egyszerűen csak beszélgetnek, pingpongoznak velük.

Ilyen, ha valaki komává válik.

Forrás: Színház c. folyóirat 2017. februári szám, Hamvay Péter „ Túlságosan színházként működtünk” című cikke

Sajtófigyelő, Kultúra, kiállítás, programajánló, Pedagógia-pszichológia

Vissza a memoriterekhez?

Osvald Andrea keresi erre a választ a Taní-tani Online oldalán, a Memoriterek című írásában. Ranschburg Jenő és Nagy László cikkei segítségével azokra a tudományos kutatásokra hivatkozik, amelyek a memoriternek az agykéreg bizonyos területének gyakorlásában betöltött szerepét mutatja be. Végigveszi a fönt említett szakemberek írása alapján, hogy milyen jótékonyan és pozítívan hat a fizikális és szellemi fejlődésre, ha a megőrző emlékezetet ilyen módon tartjuk karban, illetve ezáltal fejlezstjük azt a gyermekeknél. Kitér a tantárgyi koncentrációra, arra, hogy ha fejlesztünk, nem csak egy tantárgyat kell hozzá felhasználnunk, hanem a tantárgyak adta, közöttük található koherencia lehetőségét is.

A teljes cikk itt letölthető.

 

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

Önsértés - veszélyeztetett kamaszok

„Önsértő viselkedésnek azt nevezzük, amikor akarattal valaki kárt tesz saját magában”- öngyilkossági szándék nélkül. Vizsgálatok alapján a kamaszok 15-46 százaléka legalább életében legalább egyszer megsebzi magát feszültségcsökkentési céllal, önsértő viselkedést tanúsít. Napjaink szakirodalmában fellelhető vizsgálatok kimutatták, hogy az önsértést elkövető emberek körében az öngyilkosság is gyakoribb. Legveszélyeztetettebbek a hangulatzavarral, depresszióval, figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral, szorongással, viselkedés- és étkezési zavarral stb- vel küzdő kamaszok. Hogy ennek a cselekedetnek mi az oka, a következménye és mi a teendő ilyen esetben, erre keresi két pszichológus és egy mentális szakember a választ „Akkor legalább a fájdalmat érzem…” című cikkében, a Mindennapi pszichológia 2017. február-márciusi számában. 

A cikk írói: Mészáros Gergely (Semmelweis Egyetem, Mentális Egészségtudományok Doktori iskola), Horváth Lili Olga (ELTE PPK Pszichológiai Intézet) és Balázs Judit (ELTE PPK Pszichológiai Intézet)

Forrás: Mindennapi pszichológia 2017. IX. évfolyam 1. szám 58-60. oldal

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

Weblap ajánló

A késő középkori és kora újkori magyarországi prédikációirodalom forrásszövegei lelehetők fel a http://sermones.elte.hu/ weboldalon. A latin nyelvű ősnyomtatványok szöveggondozását a Sermones compilati nevű kutatócsoport végzi egységes szabályok szerint.

A weboldalon találhatók tanulmányok, latin és magyar nyelvű szövegkiadások is. Fellelhető Laskai Osvát, Temesvári Pelbárt, Pázmány Péter szöveggyűjteménye, valamint az Érdy- kódex szkennelt formában, magyar és latin nyelvű szöveggondozásban is. 

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

Egyre gyengébb a diákok szövegértése

„2016. december 6-án az OECD nyilvánosságra hozta a 2015-ös PISA-felmérések eredményeit. A felmérésen a magyar diákok minden korábbinál rosszabbul szerepeltek: teljesítményükben a 2012-es adatokhoz képest szövegértésben és természettudományban jelentős, 17-18 pontos visszaesés tapasztalható. Ezzel az országok rangsorában Magyarország jóval az OECD-átlag alatt, a tagállamok utolsó harmadában foglal helyet.”- olvasható az MTA cikkében, mely tény kapcsán Csapó Benővel készítettek interjút.
Csapó Benő egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézet és az MTA-SZTE Képességfejlődés Kutatócsoport vezetője szerint a PISA mérések jelzések arra, hogy az oktatás fejlesztésén keresztül a tanulók jövőbeni esélyeit javítsuk.  Említést tesz arról is, hogy bár az iskolai szelekció mérséklése, a méltányosság és az esélyegyenlőség javítása már az első PISA- adatok megismerése után oktatáspolitikai programmá vált, ez mégsem hozott tartós javulást. Elmondja azt is, hogy a kompetenciafejlesztésre irányuló törekvések, amelyek a tanulók tudásának minőségét, alkalmazhatóságát lettek volna hivatottak szolgálni- kellő szakmai megalapozottság hiányában- nem vezettek eredményre.
Ahhoz, hogy a tanulók fejlődéséről (nem csupán a tananyag elsajátításáról) az iskolába lépéstől a hatodik évfolyamig a pedagógus reális képet kapjon, kidolgozták a Szegedi Tudományegyetemen az eDia rendszert, ami a PISA által is vizsgált három fő területen látja el mérőeszközzel a pedagógust és a diákot. „A mérés természetesen nemcsak arra való, hogy visszajelzéseket adjon a tanulás eredményességéről, hanem egyben annak is megteremti az alapját, hogy kidolgozzuk azokat a tanórai és tanórán kívüli fejlesztő gyakorlatokat, amelyekkel differenciáltan segíteni lehet azokat a tanulókat, akiknek valamely területen erre szükségük van. A következő években ilyen játékos fejlesztő gyakorlatokat szeretnénk kidolgozni.” – mondja a riportban Csapó Benő.
A teljes cikk a Magyar Tudományos Akadémia honlapján olvasható.

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia

Diszlexia prevenciós olvasástanítási módszer

Mit tehetünk alsó tagozaton az értő olvasás sikeréért? Azért, hogy a diszlexiát (amennyiben nem organikus problémák miatt van), megelőzzük, „gyógyítsuk”? Ehhez segít hozzá a Meixner Ildikó által 1958-tól folyamatosan kidolgozott szintetikus olvasástanítási módszer, amelynek lényege, hogy a könnyen összetéveszthető betűket nagy időkülönbséggel tanítja, figyelve a ritmusérzék, a térbeli tájékozódás és a nyelvi készségek fejlesztésére is.
(Meixner Ildikó (1928-2000) magyar gyógypedagógus, pszichológus és pedagógiai szakpszichológus. A diszlexia prevenciós- és diszlexia-reedukációs terápia, és a diszlexiaprevenciós olvasástanítás bevezetése Magyarországon Meixner Ildikó tudományos és gyakorlati munkásságához kapcsolódik.) Meixner Ildikó Játékház című tankönyvcsaládjának alkalmazására felkészítő 55 órás tanfolyam indult 2017. februárjában Budapesten.
Forrás, információ: http://meixner.hu/events/meixner-ildiko-jatekhaz-cimu-tankonyvcsaladjana...

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia, Konferencia, továbbképzés

Oldalak