Szigma- a holnap világa

Keddenként a 19 órás hírek után az InfoRádió és az MTA közös tudományos, ismeretterjesztő műsorral jelentkezik 30 percben.

A műsor célja, hogy a hallgatók első kézből kapjanak információt az MTA kutatóintézet-hálózatának eredményeiről. Az adások a legkülönfélébb kutatási témákat érintik, így a fiatalok szókincsének változásától egy aszteroida becsapódásának lehetőségén keresztül egészen az antibiotikumok ivóvízbe kerülésének következményéig vetik föl a problémákat. Az adások visszahallgathatók, illetve  dátumra lebontva a témák megtalálhatók az MTA honlapján.

Forrás: MTA

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány, Honlap és könyvajánló

Hippokratész kézirata a Szent Katalin kolostorban

A hatodik században írt orvosi receptekre bukkantak az egyiptomi Szent Katalin kolostorban a felújítási munkálatok alatt. Ezek egyike Hippokratész recept kéziratának töredéke – jelentette be július 5-én Haled el-Enani egyiptomi műemlékvédelmi miniszter.

A Sínai-félszigeten található a kolostor, aminek a könyvtárában találták meg a páratlan értékű kéziratokat. A pergamenre írt szöveg egyike Hippokratész, görög orvos, az orvostudomány megalapítójának egyik receptjének töredéke; három másik orvosi recept ismeretlen személytől származik.

Az úgynevezett palimpszeszt kódex (melynek alapanyagáról az eredeti írást eltávolították, és helyébe új szöveget írtak) lapjainak egyikén fedezték fel ezt a görög nyelvű receptet, amelyen orvosi célra használt gyógynövények rajzai is láthatók. A pergamen egy másik rétegén egy másik szöveg található, ami a Codex Sinaiticus, azaz  a Sínai-félszigeti kódex. Ezt a Kr. u. 4. században írták görög nyelven nagybetűkkel, és Biblia töredéket tartalmaz.

Az egyik legrégebbi, ma is működő kolostornak tartott sínai Szent Katalin-kolostor több évszázad történetét hordozza. A hagyomány szerint a kolostor főoltára azon a helyen épült, ahol az égő csipkebokorból az Úr először megszólította Mózest. I. Jusztiniánusz császár uralma alatt Nagy Konstantin édesanyja, Ilona császárné támogatásának köszönhetően épült fel (Kr.u. 548 és 565 között). Falai ma is rejtenek ősi római tekercseket az alapítás időszakából, és itt található a világ második legnagyobb kódex- és kéziratgyűjteménye, amelyet csak a Vatikáni Apostoli Könyvtáré előz meg. Amióta a 6. században megalapították, a sínai-hegyi Szent Katalin-kolostor könyvtára soha nem zárta be kapuit.

Pergamenből a 4. századtól készítenek kódexeket. Mivel jóval tartósabb volt a papirusznál, ezért gyakran az eredeti írást lekaparták, hogy újra írhassanak rá. A pergamenre írt Codex Sinaiticust, amely tartalmazza az Ószövetség nagy részét és az Újszövetséget, Constantin von Tischendorf (1815–1874), a lipcsei egyetem professzora fedezte fel 1844-ben a Szent Katalin-kolostorban eltüzelésre váró papírok között. A több mint 430 papiruszlapból álló kódexből 43 fóliót odaadtak neki, ő pedig elvitte ajándékba II. Frigyes Ágost szász királynak. Később publikálta is Codex Friderico-Augustanus címmel. Ezután Tischendorf újabb lapokat szerzett meg a kolostorból, és 1862-ben megjelentette a kódex teljes szövegét. Az első világháború után a British Museum vásárolta meg 1933-ban százezer fontért a kódexet a Szovjetuniótól. 1975-ben egy falomlás során a kolostorban újabb töredékek kerültek elő a kódexből. Számos palimpszeszt kódex található a Szent Katalin-kolostor könyvtárában, ahol hatezer, arab, görög, etióp, örmény, kopt és szír nyelven íródott kéziratot őriznek. Ezek történelmi, földrajzi és filozófiai művek, a legrégebbi közülük a 4. században keletkezett.

Forrás: MTI, 2017. július 7.

 

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Nemzetközi fajmegmentési program a Szegedi Állatkertben

A nemzetközi fajmegmentési program (EEP) keretében Brazza-cerkófok (Cercopithecus neglectus) érkeztek a Szegedi Vadasparkba. Az első példány, egy fiatal hím tavasszal került Szegedre Angliából, majd júniusban két Oroszországban született nőstény követte. Az egyhónapos karantén időszakának lejárta után következett az összeszoktatásuk, így júliustól már a nagyközönség is megtekintheti őket.

A Brazza-cerkóf majmok legfeltűnőbb jellegzetessége a nőstények és hímek által egyaránt hordott fehér szakáll és bajusz, valamint a feltűnő narancssárgás szemöldök. A kifejletten akár hét kilogrammos hímek jóval nagyobbak a három-négy kilogrammos nőstényeknél. A méretbeli különbség arra utal, hogy a hím több nősténnyel él egy csoportban, azonban a kutatók már találtak egy-egy monogám párból és utódaikból álló családokat is.

Ezek a cerkófok Közép-Afrikában őshonosak, elsősorban a víz közeli erdőket kedvelik, több más majomtól eltérően kitűnő úszók. A főként reggel és délután aktív majmok elsősorban gyümölccsel, diófélékkel, magvakkal és más növényi részekkel táplálkoznak, de kisebb állatokat is szívesen elfogyasztanak.

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai szerint a faj nem számít még veszélyeztetettnek, azonban a számukat az élőhelyük pusztulása és a húsukért történő vadászatuk folyamatosan csökkenti. Az állatkertekben a fajmentő tenyészprogram sikerének köszönhetőn stabil az állomány. Jelenleg Európa több mint 30 állatkertjében közel 150 egyed él. A Szegedi Vadasparkba érkezett majmok még fiatalok, az ivarérettség határán vannak, de a gondozók bíznak benne, hogy rövidesen szaporodni kezdenek.

Forrás: MTI 2017. július 8.

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Rézkori leletekre bukkantak Dusnokon

Szarmata és honfoglalás kori, valamint a bronzkorból és ritka, a rézkorból származó leleteket tártak fel a kalocsai és a bajai régészek Dusnok határában. 

Lantos Andrea, az ásatás vezetője elmondta, hogy már az elmúlt év őszén a kalocsai Viski Károly és a bajai Türr István Múzeum szakembereinek közös leletmentése során két, női ékszerekben és használati eszközökben gazdag szarmata sírt tártak fel a Dusnok-Halom elnevezésű lelőhelyen.

A Dusnok határában folytatott ásatást egy múzeumpártoló tag leletei nyomán kezdték meg, a férfi ugyanis honfoglalás kori ezüst rozettás lószerszámvereteket és egy szarmata, zománcos díszítésű fibulát, vagyis egy ruhakapcsoló tűt szolgáltatott be a területről. A gazdag leletanyag mellett fontos volt, hogy a szántás során lekoptatott halmon rabolatlan sírokat tártak fel. Munkájuk során az is kiderült, hogy a szarmata temető alatt egy kelta telep is található. Az egyik sír szintje alatt ugyanis különféle objektumok maradványai rajzolódtak ki és előkerült egy kelta grafitos kerámia is. A lelőhely értékét növeli, hogy három kultúra, népesség nyomait sikerült dokumentálni, melyek majdnem kétezer évre nyúlik vissza.

Az egyik sír kiemelt lelete egy ezüstözött, bronzból készült kör alakú tükör. A szarmatákra jellemző volt a gyöngyökkel gazdagon kivarrt öltözet, ezt támasztja alá a számos gyöngylelet is. A sírból előkerült még egy borostyán gyöngyökből álló nyaklánc és egy üveggyöngyökkel díszített karperec is. Az amulettfunkciót is betöltő dudoros gyűrűkről pedig úgy vélik, az övre felvarrva viselték. A másik sírban ezüstlemezzel borított bronz fibulát találtak az elhunyt nő mellkasán és egy szintén bronzból készült kocka alakú díszt a nyakán, mely feltehetően a nyakláncára felfűzve viselt. Ruháját és az oldalán hordott kis szütyőt különféle anyagú gyöngyök díszítették. A kis táskából egy szokatlanul nagy üveggyöngy került elő, számos ép, óriási méretű kalcedon gyöngy, valamint a fülbevalója, ami nem jellemző  a temetkezési szokásokra.  

 De találtak kisebb használati eszközöket - egy orsógombot, bronztűt, egy csontnyelű kést is. A leletek nagyjából 1800 éves, korai szarmata korból származóak.  A feltárási munkákat egy sikeres pályázatnak köszönhetően idén májusban folytatták. A szakemberek először két női és két férfi, szintén szarmata, a második századra keltezhető temetkezést tártak fel. A férfi sírok mellett késre, illetve ruhakapcsoló tűre leltek és feltehetően megtalálták a honfoglaló temetkezés helyét is, melyet a sírba helyezett lócsontok és a nyugat-keleti tájolású sírgödör is alátámaszt. Idén is feltártak rozettás lószerszámvereteket, ami egyértelműen női temetkezésre utal.

A munkák során a halom középső részéből egy késő bronzkori temetkezés nyomai kerültek elő: egy nagyon szép, a halomsíros kultúrához köthető hatalmas edény és egy díszes bronztűvel eltemetett felnőtt csontváz. Ezen kívül kelta illetve rézkori temetkezés nyomait is feltárták. Innen, az időszámítás előtti 4. évezredből származó emberi csontok, illetve nagyobb edénytöredékek is előkerültek. A régészek úgy vélik, hogy az egykori dombot a rézkori temetkezés fölé halmozott földdel alakították ki.

Lantos Andrea régész kiemelte: a lelet jelentőségét az adja, hogy a halom aljában magát a sírkamrát és annak faszerkezetét is sikerült megfigyelniük. Igaz, hogy a sírt korábban kirabolták, de az embercsontok és edénytöredékek mellett így is találtak négy, épségben maradt aranykorongot, amit feltehetően ruhadíszként használt viselője. Ezen a vidéken hasonló rézkori leletet - hiteles körülmények között feltárva - korábban még nem találtak. Ezkkel a leletekkel hasonlóakat a bulgáriai Várnában tártak föl.

MTI 2017. július 8.

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Környezetszennyezés: Transzneművé válnak egyes édesvizi hím halak

Egy brit tanulmány szerint az édesvizi hím halak egyötöde transzneművé vált a környezetszennyezés, ezen belül a szennyvizekbe került vegyi anyagok (tisztítószerek, műanyagok és kozmetikumok melléktermékei) és a fogamzásgátlók miatt.

Az Exeteri Egyetem kutatói szerint az édesvízi hím halak egy része kevésbé agresszív és versengő magatartású, „nőies” jellemzőket mutat, spermájuk alacsony minőségű, így mindezek együttes hatása révén szaporodásuk kevésbé sikeres. Ezeknek a halaknak a szívbillentyű működését is befolyásolják a szennyeződések, főleg az ösztrogén. Charles Tyler, az Exeteri Egyetem professzora, a brit halászati társaság szimpóziumán mutatta be tanulmányukat, és azt is elmondta, hogy a transznemű, hermafrodita halak jóval érzékenyebbek ezekre a vegyi anyagokra, ha újabb szennyeződés éri őket.
Ezeket a jellemzőket 50 helyszínen vizsgálták, és itt a halak 20 százalékának, mint például a pirosszemű kelének a fönti női jellegzetességeit figyelték meg. A szakemberek a szennyvízkezelőkből származó több mint 200 vegyi anyag esetében kimutatták az ösztrogénszerű hatást, valamint antidepresszánsok hatását, amelyek megváltoztatják a halak természetes magatartását, és az eddig említetteken kívül csökkentik néhány halfaj természetes félénkségét, azt, ahogyan a ragadozókra reagálnak.
Steve Simpson, a szimpózium egyik szervezője elmondta, az egyhetes tanácskozás lehetőséget teremt a világ halbiológusainak arra, hogy megvitassák, miként védhetik meg a gyorsan változó tengerek, folyók csökkenő halállományát, még mielőtt túl késő lenne. Véleményt cserélnek arról, hogyan hat a korallpusztulás a halakra, a klímaváltozás a halak termetére, és hogyan zilálják szét a víz alatti kábelek a halak párosodását.

Forrsá: MTI 2017. július 3.

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Fény derülhet a Jupiter eddig ismeretlen Nagy Vörös Foltjára

Július 10-én halad át a Jupiter Nagy Vörös Foltja fölött az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Juno űrszondája, amely éppen egy éve, július 4-én állt sikeresen pályára a Naprendszer legnagyobb bolygója, a Jupiter körül.

A főként napenergiával működő űrszondát hat éve indították útnak a floridai Cape Canaveralból, fő küldetése pedig a bolygó mágneses mezejének felmérése. A tudósokat különösen az érdekli, mennyi vizet tartalmaz a bolygó, ami fontos annak meghatározásában, hogy a Naprendszeren belül hol született. Ez azért fontos, mert keletkezése befolyásolta a többi bolygó kialakulását és pozícióját, amiről így többet tudhatunk majd meg.    A Jupiter másfél-kétszer akkora tömeggel bír, mint a Naprendszer többi bolygója együttvéve, ezért úgy vélik, hogy már a nagyságából fakadó tömegvonzás is segíthetett megvédeni a Földet az üstökösök és aszteroidák becsapódásaitól.
A Nagy Vörös Folt, ami valójában egy hatalmas vihar, a Jupiter elgismertebb jellegzetessége. Évszázadok óta dúl a naprendszerünk legnagyobb bolygóján. A Nasa reményei szerint, a Juno és annak tudományos műszerei a felhőrétegen való áthatolás után képet alkotnak a hatalmas vihar működéséről, és segítenek megérteni, mi teszi különlegessé ezt a foltot.
Ez lesz az emberiség első közeli "találkozása" a Jupiter 16 ezer kilométer széles hatalmas légköri képződményével, amely egy anticiklon a bolygó déli féltekéjén. Létét valószínűleg az ellentétes irányú keleti és nyugati áramlásoknak köszönheti. A tudósok 1830 óta figyelik meg.
A Juno július 10-én, hétfőn közép-európai idő szerint 15.55 perckor kerül legközelebb a Jupiter középpontjához, ekkor 3500 kilométerre lesz a bolygó felhőrétegének tetejétől. 11 perc és 33 másodperccel később, amikor a Juno újabb 39 771 kilométert tett meg és közvetlenül a vörös folt fölött lesz, annak felhői fölött 9000 kilométerrel fog elhaladni. Ekkor az űrszonda mind a nyolc műszere, valamint kamerája, a JunoCam működni fog.
Az űrszondát Lockheed Martin építette, és a NASA New Frontiers nevű küldetése keretében kutatja a Jupitert.

Forrás: MTI, 2017.július3.

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Milyen régóta létezik a békák populációja?

Erre a kérdésre világít rá a BBC hírportálja az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva. A gerincesek leginkább szerteágazó csoportját alkotják a békák: több mint 6700 fajukat ismeri a tudomány.

A cikk szerzői: David Blackburn, a Floridai Természettudományi Múzeum, valamint Peng Csang, a kuangcsoui (Kanton) Szun Jat-szen Egyetem kutatója, akik kuttaótársaikkal együtt sokrétű vizsgálat után jutottak erre a következtetésre.
A Föld 65 millió évvel ezelőtt aszteroidával ütközött a mai mexikói Yucatán-félszigetnél, mely az atombombánál milliárdszor nagyobb energiát szabadított fel, kipusztítva ezzel a földi élet háromnegyedét. Ez vezetett a dinoszauruszok kihalásához is, ám kedvezett a békák populációjának. Evolúciójuk történetét genetikai adatok hiányában mindeddig nem sikerült feltárni. Most azonban a kutatóknak sikerült megvizsgálni a mai három fő békacsoport (Hyloidea, Microhylidae és Natatanura) nagyjából egy időben megjelent ősét, amelyek a jelenleg élő békafajok 88 százalékát teszi ki. Békakövületekből vett genetikai információ segítségével felállították a családfák idővonalát. 156 békafaj DNS-ének 95 fő génjét elemezték, majd ezt további 145 faj génjeivel vetették össze, hogy a genetikai rokonságok alapján felrajzolhassák részletesen a békák elődjeit. Cikkükből kiderül, hogy ugyan már 200 millió évvel ezelőtt is létezett a békák faja, ám nem akkora számban, mint ahogy a dinoszauruszok kipusztulása után el kezdett terjedni. Így valószínűleg a ma élő békafajok többsége az akkori robbanásszerű elszaporodásuk eredménye.

Forrás: MTI, 2017. július 4.

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

A természetvédelem árnyoldalai

Kevesen vannak. Szétszóratásban élnek, közel félmillióan. Bár évi 2-4% a népességnövekedés náluk, mégsem azok már, akik egykoron voltak. Ők a pigmeusok.

Valamikor Közép – Afrika őserdeiben éltek, lombokból, gallyakból tákolt mongulukban, kunyhókban félnomád, nomád életet. Mostanában az esőerdők szélére szorultak kőházakba a természetvédők miatt, az esőerdők védelme érdekében. S miközben védik a természetet, az ősi népcsoportot jogaiktól fosztják meg.
Ők azok, akik apró termetűek, közel 140 cm magasak, ami evolúciós elméletek szerint könnyű alkalmazkodást jelent az esős, meleg közép-afrikai környezethez, a vadászathoz és az erdei élethez.
Annyira aprók, hogy múltjukban sok szomorúság rejlik. Már 4000 évvel ezelőttről vannak feljegyzések, hogy Egyiptomba hurcolták őket a fáraók szórakoztatására. Szinte mindenki alsóbbrendűnek kezelte és mai napig kezeli őket. A gyarmatosító belgák a 19. század végén, a 20. század elején európai állatkertek ketreceibe zárták őket. De még az 1907-es Egyesült Államokbeli világkiállításon is hasonlóan bántak velük.
Pedig ez a népcsoport, hasonlóan a többi természeti népekhez, sokat tud. Táncuk, zenéjük hozzájárult a törzsi fennmaradáshoz, egyedi jellemzőjük. Vadászattal és gyűjtögetéssel szerezték élelmüket. A növények azonban nem csupán táplálékul, hanem gyógyszerként is szolgáltak számukra. A vadászat persze ma is létezik. Azonban az élelemszerzés mellett a törzsön belüli hierarchia megőrzése, valamint a család védelmére való rátermettségük bebizonyítása a cél. A házasságnak ma is elkerülhetetlen része az esőerdő és a vadászat. Az asszony kunyhót épített, patakok vizét duzzasztotta és a vándorlások során cipelte a családi vagyont.  Az esős időszakban vándoroltak mangó és olajban gazdag magvak után kutatva. Az erdő gyermekeinek nevezték őket, és sok kutatóban váltottak ki kíváncsiságot, így többen feljegyezték rituáléikat, tradicionális életmódjukat. Valószínűleg egyetlen fehér ember volt, akit a pigemusok törzsük tagjává fogadtak: az olasz társadalomkutató, Mauro Campagnoli. Ő jegyezte fel, hogy milyen a férfivá avatás szertartása is. Az esőerdőket azonban továbbra sem kímélte a civilizáció hatása, és a fegyveres harcok, a városiasodás mind ahhoz vezetett, hogy manapság ez a népcsoport az esőerdők szélére szorulva kőházakban él. Az erdő tiltott terület lett számukra, kézimunkáikat áron alul adhatják el az arra látogatóknak. Vagy Dél- Ugandában például részt vehetnek a Batwa Pigmeus Élmény Programban, a Bwindi Impenetrable Nemzeti Park közelében, ahol skanzen szerű életvitellel bemutathatják „tudásukat” és kultúrájukat az arra látogatóknak. Persze az erdőből kitelepített csoportok „kárpótlásul” földet kapnak, amit megművelhetnek, és gyermekeik számára oktatást, és egészségügyi ellátást. De tényleg ez a túlélés számukra? A legkézenfekvőbb megoldás lenne, az esőerdők védelme a benne élő összes állat- és növényfajjal és az erdőhöz kötött életet élő emberekkel együtt. Merthogy a pigmeusokon kívül az élettér zsugorodás miatt az ugyanazon a területen (Virunga- hegység erdeiben) élő hegyi gorillák közössége is hanyatlásnak indult. Az orvvadászaton kívül például gyakran kapnak el emberi betegségeket, mivel a génállományuk nagymértékben hasonlít az emberére, viszont immunrendszerük jóval gyengébb a mienkénél. Így hát a gorillavédők még fegyveres őrzést is próbálnak biztosítani ezeknek az állatoknak, és nem véletlenül igyekeznek távol tartani a pigmeusokat tőlük.
Szomorú hát, hogy a pigmeusok és a hegyi gorillák sorsa hasonló. Egyszerre veszítik el a az életterüket, és sajnos a nemzeti parkok sem jelentenek számukra oltalmat.

Forrás: Földgömb 2017/június-július 35-47. oldal, Lantai- Csont Gergely, közgazdász

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

A Napkitörések okai és következményei

Tudjuk, hogy a Nap ugyanúgy mozog, mint bármelyik égitest. Forog a saját tengelye körül, azonban ez a forgás egyáltalán nem hasonlít a szilárd kérgű bolygók forgására. Ez a központi bolygó az egyenlítője környékén méretéhez képest gyorsan forog, 24,5 földi nap alatt tesz meg egy teljes fordulatot. A pólusain, az északi és déli sarkán azonban ugyanez a körbefordulás már 38 földi napot foglal magában. Mivel a Nap plazmából épül fel, ezért jöhet létre ez az eltérő forgás sebesség, aminek viszont a következménye a mágneses naptevékenység. 
Ennek a forró plazmatömegnek az a jellemzője, hogy az atommagok elveszítik az elektronjaikat, így azok szabadon kószálnak. Ez a hatalmas és szabad elektron és protontömeg forog a Nap tengelye körül, és a fizika törvényének megfelelően mágneses mezőt generál. Azonban a Nap a különböző szélességi fokain különböző sebességgel forog, így a kialakult mágneses erővonalak helyzete folyamatosan változik, összekuszálódnak, kisimulnak, és időről időre kiemelkednek a Nap felszínéből. Ezen mágnese erővonalak mentén elmozdulnak a Nap töltött részecskéi is, amelyek így folyamatosan kísérve az erővonalakat kimozdulnak, illetve visszakerülnek a Nap felszínére. Ennek a jelenségnek a neve protuberancia, amely sokszor nagyon látványos, és mérete elérheti a Föld átmérőjének méretét is a központi csillag korongja fölött. Az is előfordulhat, hogy az erővonalak kiemelkedvén a Napból nem térnek vissza annak felszínére, hanem leválnak róla, így az elszabaduló plazma hatalmas energiával kiszabadul a csillagközi térbe. Ennek a jelenségnek a neve: napkitörés. A napkitörést kísérő fényjelenség neve fler. 
Ez a jelenség az űreszközök felvételein csodálatos látványt nyújt, ám Földünkre erős befolyást gyakorol.  Ilyen történt 1859-ben is, amikor Richard Cristopher Carrington angol csillagász néhány óráig tartó fler-t, fényjelenséget észlelt a Nap felszínén. Ennek az ereje olyan nagy volt, amik csak 500 évenként fordulhatnak elő. Következményeként másnap nemcsak Anglia felett, hanem szerte a világon mindenütt (a Szaharától a Sziklás hegységig) gyönyörű sarki fényekre lettek figyelmesek az emberek, ám egész Európa és Amerika távíróhálózata leállt, a berendezések tönkrementek, és néhány ezekkel dolgozó személyt áramütés ért. Mindezen jelenségek és következmények oka az volt, hogy a Napból kiszakadó részecskeáram a Föld légterébe érkezett és geomágneses vihart idézett elő túlfeszültséget létrehozva. 
Gondolhatnánk, 160 évvel ezelőtt kezdetlegesebbek voltak az eszközök, manapság ilyen nem fordulhat elő. A rossz hír, hogy de. Pont az elektromos rendszerünk kifinomultságának következtében szerkezetink sokkal érzékenyebbek és ezért sokkal védtelenebbek is. Így a legnagyobb veszélyt napjainkban nem szupernovák érkezése és robbanása okozhatja, hanem a Nap mágneses terének állandó és kiszámíthatatlan változása. 

Forrás: Földgömb, 2017.június-július, 4-5 old. Francsics László cikke nyomán.

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Jogi személy lett 3 folyó

1972-ben Christopher D. Stone amerikai jogkutatónak megjelent a Should Trees Have Standing? című könyve, amelyben jogi szempontból érvelt amellett, hogy miért lenne fontos hogy jogi státusz illesse meg a természetet.

Érvelése nem volt véletlen, mivel előtte nem sokkal  Kaliforniában  a világ legnagyobb fáit őrző Sequoia Nemzeti Park közvetlen közelébe tervezett ezerszobás téli üdülőközpontot a Walt Disney. Hosszú évekig tartó bírósági ügy után és egy állami törvény alapján szerencsére nem készült el a szálloda. Az ügy képviselőinek elgondolása azonban elindított egy olyan szemléletváltási hullámot, aminek következtében 2006-ban Pennsylvania államban Tamaqua Borough település vezetése helyi rendeletben ismerte el a természet jogait, példájukat pedig azóta számos közösség követte. 2008-ban megtörtént az első nemzeti szintű elismerés is, Ecuadorban. Alkotmányba foglalták ugyanis, hogy a természetet megilleti a létezéséhez való jog. Az alkotmány ezzel lehetőséget ad arra, hogy bárki az igazságszolgáltatástól kérhesse a természet jogainak tiszteletben tartását, illetve, hogy a természetnek joga van a helyreállítódásra és a tiszteletre. Equadort Bolívia követte. 
Mindez nagyon szép, ám kutatók szerint ilyen általánosságban megfogalmazott rendeletekkel továbbra is nehéz lesz megvédeni a természetet. Ehhez elsősorban szemléletváltás kellene, szükség lenne, hogy az életmódunk része legyen. Mindemellett persze fontosak a törvények is, csak azok sokkal hatékonyabbak lehetnek konkrét esetekben. Így jelent váltást az a gondolkodás, ami szerint a természet saját jogán rendelkezik pozitív jogokkal. 
Erre adott jó példát nemrég Új Zéland is. Idén márciusban ugyanis arról született kormányzati döntés, hogy egy konkrét természeti entitás, a Whanganui folyó jogi személy, embereket megillető jogokat kapott, így külön jogi képviselőket is rendeltek mellé. Államit és törzsit egyaránt. Furcsa, ám érthető ez a döntés, hiszen a folyó mellett élő maori törzset spirituális kapcsolat fűzi a Whanganui folyóhoz, amit ősükként tisztelnek és gyakorlatilag egyek vele. A döntést hozó bíró is erre hívta fel a figyelmet, és kiemelte, hogy egyáltalán nem furcsább, hogy a természet egy eleme személyi jogokat kap, mint amikor egy szövetkezet, vagy vállalat kapja meg ugyanezt. 
Pár nappal az új-zélandi döntés után az India északi részén fekvő állam, Uttarakhand egy bírósága is hasonló döntést hozott a Gangeszről és legnagyobb mellékfolyójáról, a Jamunáról. Ezek a folyók is emberi jogokat kaptak, hasonló indoklással az Új Zélandihoz, hiszen a Gangesz is százmillók szent folyója. 

Az alapgondolat, hogy ökoszisztémákat, illetve egyes természeti entitásokat az emberéhez hasonló jogokkal kell felruházni másik gazdája Stone mellett William O Douglas volt a Walt Disney per kapcsán, aki az ítélethez csatolt különvéleményében azzal érvelt, hogy „ahogyan mondjuk a hajók vagy a vállalatok megjelenhetnek a bíróság előtt pertársként, ugyanígy meg kéne illesse ez a jog a természet élettelen tárgyait”. Így tehát a mezőket, völgyeket, fákat, tavakat, partszakaszokat, de még a levegőt is megilleti az a jog és megérdemelnék, hogy megjelenhessenek a bíróság előtt, ha a modern élet és technológia pusztító szorítása éri őket. A folyókat ez ügy kapcsán külön is kiemelte, mint az életet rejtő szimbólumokat. 
„A folyó mint felperes arról az ökológiai egységről árulkodik, aminek egyben része is.”
Valójában lehetetlen, és komikusan hangzik, hogy pl. egy folyó, vagy terület megjelenik a bíróság előtt. Nyilván nem fog. Erre azonban jó példával járt elől az Új Zélandi bíróság, amikor egy törzsi, egy állami jogi képviselőt rendelt a folyó mellé. Indiában ezen a példán fölbuzdulva 3 állami jogi gyámot kapott a Gangesz, amivel azért a környezetvédők nem annyira elégedettek. 
Miénk a feladat: a mindennapjainkba illesszük be a természet megóvását!

Forrás
 

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Medárd, az időjárás védőszentje

De nemcsak az időjárásé, hanem a szüreti munkálatoké a gabonaaratásért, sőt a fogfájásoké is. Mindenhez ért hát Medárd, ami el is várható egy időjárással foglalkozó embertől.

Így hát érthető, hogy a neve napjához kötődik az egyik legismertebb népi megfigyelés: Ha Medárdkor esik, 40 napig esik. Hogy miért alakult ez így? Az évi csapadékeloszlást megfigyelve június az egyik legcsapadékosabb hónapunk, amikor a Nap egyre magasabban delel, a hőmérséklet egyre emelkedik és nő az égzengéssel kísért csapadékhullás. 29 év feljegyzéseit megvizsgálva a Medárd napi időszakban (azt is, amikor volt, és amikor nem volt  csapadék) átlagban 140 mm csapadék jellemző. Ha figyelembe vesszük, hogy az éves csapadékmennyiség 500-700 mm között van, akkor jellemző tényként kezelhetjük az időszak bővebb csapadékhullását. Előfordulhat, hogy az éves mennyiség harmada, olykor azonban csak egy ötöde hullik le ezalatt a két hónap alatt. És hogy ez a csapadékhullás ebben az időszakban tényleg Medárd napkor kezdődik-e, egyáltalán nem biztos. 
Sajnos tévesen sokan emlegetik ezt az időszakot „európai monszunnak” a trópusi égövre jellemző csapadékosabb időszak mintájára. Pedig a kettőnek nincs köze egymáshoz. Már csak azért sem, mert a monszunvidékekre nem jellemző a ciklonok-anticiklonok változása, míg a „Medárd- időszak” éppen a ciklonok megjelenésének köszönhető. 

Forrás: Földgömb, 2017.június-július, 20 old. Rázsi András cikke nyomán.

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

„Zöld" kishírek

Új digitális hulladékkereskedelmi rendszer. Magyar szakemberek találmánya az online hulladékkereskedelmi piactér, ami a hulladékok termelőinek az értékesítésben, a hasznosítóknak pedig a nyersanyag felélésében teremt piaci lehetőségeket. A kereskedés rajta „tőzsde” jelleggel folyik. Már eddig 250 felhasználó vette igénybe, közel 15 000 tonna hulladék cserélt gazdát, ami 13 000 db. személyautó súlyának felel meg. Ezen az online piactéren minden hasznosítható hulladék megtalálható, beleértve a piacról hiányzó, vagy nehezen elérhető hulladék- és másodnyersanyagokat is. 

A SPAR áruházakban az ARW Magyarország Kft segítségével egy bárki számára könnyen elérhető rendszert fejlesztett ki az csomagolási üveghulladék gyűjtésére. Évente közel 100 000 tonna ilyen típusú hulladék keletkezik Magyarországon. A visszagyűjtésére és újrafeldolgozására előírt 60% elérését segíti ez a kezdeményezés. http:// üveggyűjtés.hu

„Tiszta Kárpátalja!- Önkéntes Környezetszépítő Mozgalom”- esemény egy határon átnyúló, felülről indítványozott kezdeményezés, melynek a célja, hogy a Tisza felső folyását megtisztítsák a szeméttől. AZ elmúlt 5 évben 10 tonna hulladékot, közötte 130 000 PET palackot gyűjtöttek össze a Tiszából, 41 PET hajó És 300 PET kalóz segítségével.  Tavaly 60 000 db palacktól és 5 tonna szeméttől mentesült a Tisza. A PET Kupa csapata 125fkm során 62 szennyezett helyszínt mértek föl, amiből 21-t tisztítottak meg., továbbá egy vízminőséget tanulmányozó laboratóriumi vizsgálatra is sor került.  https://youtu.be/ 17c2mRC1TyM

Egymillió forint értékű, újrapapírból készült kéztörlőt és orvosi papírlepedőt kapott a Tűzoltó utcai gyermekklinika a Tetra Paktól. Az adomány egyszerre két funkciót is betöltött: a kórház működését segíti szükséges eszközzel, továbbá a május 15-i Klímaváltozási Akciónapon felhívja a figyelmet a környezet védelmének fontosságára. Az adomány olyan szelektíven gyűjtött és újra feldolgozott papírhulladékból készülnek többek között, mint a Tetra Pak által gyártott tejes és gyümölcsleves italos kartondobozok. Ezeknek a kartondobozoknak az alapanyaga 5-6-szor is újrahasznosítható, így az azokból készült termékek gyártásához nem szükséges újabb fákat kivágni. Az elmúlt években a gyermekklinikának adományozott 14 tonna újrapapír révén 200 felnőtt fát óvott meg a kivágástól a Tetra Pak.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése elfogadta azt az élelmiszer-pazarlás elleni határozatot, amely az uniós élelmiszer- hulladék 50%-kal való csökkentését tűzte ki célul 2030-ra. Az Unióban évente becslések alapján 88 millió tonna élelmet dobunk ki, amely egy főre 173 kg-t tesz ki évente. Ennek legnagyobb részét a háztartások termelik: 53%, míg a feldolgozó ágazat 19%-ot tesz ki. Ahhoz, hogy ezt a mennyiségű élelmet előállítsák majd később hulladékként kezeljék, illetve ártalmatlanítsák, 170 millió tonna szén-dioxid kibocsátást eredményez. 

A Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit Zrt. Edukációs csoportja több úton igyekszik megszólítani a gyerekeket és környezettudatosságra serkenteni őket. Ezt a célt szolgálja a Környezetvédelmi Oktatóprogramjuk, a gyermek és  ifjúsági pályázataik, valamint a 2013 óta működő uzsonnás doboz –projekt, amelyben azok az iskolák elsős diákjai részesülhetnek, akik az FKF levelére válaszolnak megadva a következő évi első osztályosok létszámát. A program célja, hogy kerüljük el a túlcsomagolást, és csökkentsük a csomagolási hulladékok mennyiségét. Jelenleg több mint 300 fővárosi intézmény vette igénybe ezt a szolgáltatást. Az ajándékok sora egyre bővül. Tavaly az uzsonnás dobozok mellé kifestőt és készségfejlesztő feladatgyűjteményt kaptak a kisiskolások, idén pedig az osztályterembe helyezhető, összehajtogatható karton szelektív kukapárost (papír, műanyag-fém) gyűjtésére kaptak. 

Forrás: Zöld Ipar Magazin VII. évf. 2017. június 6-7. és 24. old. 

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Vizuális kultúránk: Üvegkészítés a Zemplénben, avagy egyedi üvegek Magyarországon

Üvegkészítés a Zemplénben

Hegységeink, dombságaink vonulatában sorra találkozunk üveghutákkal, illetve maradványaikkal a Dunántúlon (Bakony, Zalai-dombvidék, Baranya) éppúgy, mint az Északi-középhegység láncában (Nógrád, Mátra, Bükk). Ám mindezek mellett talán az előző századok legfontosabb üvegkészítő manufaktúrái a Zempléni hegységben helyezkedtek el. 

2016-ban centenáriumot ünnepeltek volna a zempléni huták, mivel múltjuk 220 évre tekint vissza, a Rákóczi-korba. 
Az első zempléni üveghutát ugyanis 1698 telén II. Rákóczi Ferenc hozta létre a regéci uradalomban, a mai Óhuta területén. A fejedelem egyébként nem csupán a Zemplénben, hanem a Heves megyei debrői uradalomban, Parádóhután is létesített üvegkészítő műhelyt. A 18. században a Károlyi- füzéri uradalomban üveghuták sora alakult. A Füzér melletti Sötét- völgyben hamuzsírfőző huta, Hollóházán üvegkészítő műhely működött. De a Radványi Óhután (Nagyhuta) és a Préda-hegyi hután (Vágáshután) is alakultak kisebb manufaktúrák. Ezeket a hutákat erdőségek, folyóvíz közelébe telepítették, hiszen a gyártási folyamathoz erre volt szükség. Ha a fa elfogyott egy helyről, az üveghuta továbbköltözött. A Regéci- Huta így először Újhutára, majd Középhutára került át. Az első munkások lengyel mesterek voltak, őket a cseh-morva és német üvegesek követték. A szlovák segédmunkások egy idő után mesterként dolgoztak tovább. A hutás mesternek általában 4-5 segédje volt. 
Az üvegek alapanyaga a kvarchomok volt, aminek a népies neve: békasó. Ezt keverték mésszel és hamuzsírral, amit kemencében magas hőfokon (1000 Celsius fok körül) olvasztottak össze folyékony üveggé. A megfelelő arány kiválasztásához nagy szaktudás volt szükséges. Azonban egy kemence nem volt elegendő, hogy az üveg véglegesen elkészüljön. Szükség volt olvasztó, hűtő, kőégető és faszárító kemencére is. A legtöbb üveget formába öntötték, vagy fújták, illetve kézzel formázták. A regéci üveghuta mesterei még a 19. században is hagyományos eszközökkel, stílusban és technikával készítették az üvegeket. A kézi szerszámok legfontosabb volt a mester saját tulajdonát képező fúvópipa. 
A 18. században legnagyobb kereslet az ablaküvegek iránt indult meg. Ahhoz, hogy a felmerülő igényeket ki tudják elégíteni, táblanyújtó kemencéket hoztak létre a század közepén,így gyorsabb és könnyebb lett a gyártás. Ennek következménye lett, hogy a kör alakú ablaküvegek készítését (nagyobb táblák feldarabolása) lassan és nagyobb részben felváltotta a hatszögletű forma. Ezeket többnyire a vándoriparosok vásárolták fel és hordták szét, akik helyben üvegezték be az ablakokat. 
Az ablaküvegek mellett a különleges rendeltetésű és használati tárgyak is helyet kaptak, így az ivó- és tárolóedények is. Elsősorban használati célra termeltek az üveghuták, és mivel egyedi, hagyományos stílusban dolgoztak, különleges színfoltjai voltak a hazai üveggyártásnak, amely a 19. sz. első felében gyors fejlődésnek indult, lassan ipari méreteket öltött és így kiszorította ezeket az északon végigvonuló kisebb manufaktúrákat. 
Térjünk vissza azonban az üveghutákra, illetve az általuk készített termékekre, amelyeket elsősorban a falusi emberek vásároltak meg használati célból. 
Készültek kulacsok (ivóedény), butykosok és palackok (pálinka tárolása), kancsók, poharak, bögrék, csuprok. , Korsók, pincetokba fújt palackok (bor tárolására), butéliák (különleges borok tárolására), porciós- és fütyülősüvegek a 19. sz. második felétől a bor- és pálinkaméréshez.  Ballonok, tejes- és befőttesüvegek, tányérok, levesestálak, komaszilkék, mécsesek, gyertyatartók, virágtartók, légyfogók, burák, köpülőfedők, és lopók- tölcsérek- dugók (a borászathoz). A gazdagabbak számára pezsgőspoharak, a gyógyszergyárak számára egyéb üvegeket. 
A zempléni üveg stílusa is jellegzetes, egyedi, az európai formavilágtól szinte független, önálló. A technológiai folyamatokat, a formákat és a díszítményeket szem előtt tartva, átmenetet képez a velencei fúvott stílusú és a cseh királyi stílusú üvegek között. A hagyományos stílus a parasztüvegeken a rátétes és optikai díszítés volt. Ezek fény- és árnyékhatást fokozó domborítások, rátétek, formai megoldások voltak. A „habos” üveg az alexandriai és velencei üvegek szál- és fonáldísz mintáit őrzi. Készítésük során a kissé felfúvott tárgyra vékony, nyúlós tejüvegfonalat csavartak, majd ezt koncentrikus körökben illetve csigavonalakban elhelyezett csíkot felfelé „fésüléssel”- (vasszeg húzgálással) egymásba olvasztották. Ennek eredményeképp az üveg teljes felfúvása után ez a díszítmény elnyújtott félköríves mintává alakult az üveg felületén. A legjellegzetesebb regéci termékeket, a gömbölyű testű, hosszú nyakú palackokat is ezzel az eljárással készítették.  A korsók jellegzetes díszítése a lánc- és szalagdísz. „Buborékos” az a kancsó, vagy pohár, aminek a testében hólyagokat képeztek a fúvás során. A „rücskös” díszítésű kancsók mindig szögletes szájpereműek voltak, és formába fújták őket. A hatást itt az edénytest egész felületét betöltő plasztikus bütykök eredményezik. Néha a bütykök helyett bemélyedő köröket találunk ezeken az üvegeken. A színezés ritkaságszámba ment, azonban teljesen egyedi művészi megoldásnak tekinthetők, kissé antik hatást keltők a zempléni hutások fehér és opálszálas korsói. Ugyanezt a díszítést az akkori országon belül, a Kárpát-medencén belül csak Erdélyben lehet megtalálni. 
Az utolsó zempléni huta 1916-ban zárta be kapuit. Munkásai egy része Tokodon, Parádon, valamint Salgótarjánban kapott munkát az üveggyárban. 
Ennek a szép, termékeny 220 évnek az emlékét örökíti meg az a közel 400 darabból álló időszaki kiállítás, amely a Magyar Nemzeti Múzeum sárospataki Rákóczi Múzeumában 2017. végéig tekinthető meg. 
A sárospataki múzeum néprajzi egységének másik kiállítóhelye, ahol a legszebb üvegkollekciók találhatók a sárazsadányi Tűz Háza. Ez állandó kiállításként működik.
Ezen üvegek és az üveghuták felkutatásának érdeme nagyobb részben a muzeológusokhoz, kutatókhoz kötődik. Így Takács Béla, aki református segédlelkészi tevékenysége után a Sárospataki Református Tudományos Gyűjtemények Múzeumának, majd a debreceni Református Kollégiumi és Egyházművészeti Múzeum igazgatója lett, és hírnevét a zempléni üveghuták történetének kutatásával alapozta meg. Ő volt az, aki a többi erdei hutát is fölkutatta, és rávilágított az addig megoldatlan kérdés nyitjára: Melyik művészeti ághoz tartoznak az üveghuták termékei? (Mind az iparművészet, mind a népművészet kivetette maga közül ezeket a tárgyakat.) Takács Béla a parádi huták kutatása során rámutatott, hogy bár a paraszti közösségen kívüli iparosok készítették őket, azonban a paraszti ízlésvilágnak megfelelően, így tehát népművészeti tárgyként lehet őket kezelni. Ez adja meg a magyar üveghuták termékeinek európai formavilágtól való függetlenségét is. Kutatótársai voltak: Bakó Ferenc, Dankó Imre, Balassa Iván, néprajzkutatók, múzeumi munkatársak, a sárospataki Rákóczi Múzeum igazgatói. Nem volt ugyan hivatásos kutató, azonban fontos szerepet töltött be a gyűjtemény létrejöttében Újszászy László, aki középiskolás korában kezdte el ezt a munkát, és még belgyógyász professzor korában is folytatta. 

Forrás: Zempléni Múzsa XVII. évfolyam 2. szám 2017.nyár 43-50. oldal Leskó Andrea: Az üveghegyen innen és túl, illetve Veres László Gondolatok a sárospataki Rákóczi Múzeum üvegkiállításához című cikke nyomán
 

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Újragondolt vizuális nevelés

A Magyar Építészeti Kamara új szakmai feladatot vállalt magára a Kormány (hozzáértők tanácsát elfogadva) elhatározása alapján. 2016-tól kísérletként 9 óvodában építészek, tájépítészek, képzőművészek és rajztanárok segítségével konstruktív, a nyitott gondolkodást megtámogató foglalkozásokat tartottak. A gondolat másik párhuzamos szála, erre a feladatra felkészíteni a pedagógusokat, elsősorban az óvodapedagógusokat és tanítókat, bevinni ezt a fajta tudást a pedagógusképzésbe és továbbképzésbe. 

Hogy miért vállalták föl ezt a feladatot? Mert a világon szinte legerősebben fejlődő Távol-Keleti adatok alapján az épített környezetük átlagéletkora 17-19 év. A felnövekvő generáció igen befolyásolt az elektronikus és interaktív dolgok terén. Ami ugyan fontos, de nem helyettesítik a gondolkodást, az önálló véleményalkotást, az ízlésvilágot. Az építészethez mind művészet, mind mérnöki tudás szükséges. Komplex tudást rejt. Olyannyira, hogy az építészettörténet ismerete legalább annyira fontos ebben a témában, mint a kortárs példáké, illetve a kortárs igényeké. De ez magától nem fog kialakulni. Ezt tanítani kell. S mikor máskor kell elkezdeni az alapokat és az ízlésvilág, konstruktivitás fejlesztését, mint óvodás- és kisiskoláskorban. A nemzetközi pedagógiában ennek hagyománya van, és bár a vizuális kultúra, mint tantárgy nálunk is létezik, de tényleg ízlésvilágot formálnak vele a pedagógusok? Tényleg kihasználják a gyermekek cselekvési vágyát és kreativitását? Föl vannak rá készítve?  Tényleg értenek hozzá? Ezért támogatja hát ezt a kétirányú (mind gyermek foglalkozások, mind a pedagógusképzés, pedagógus-továbbképzés) feladatot az Építész Kamara. 
Az épített környezet jelentős hatással van ránk. Gondoljunk csak arra, milyen házban, milyen épületben (és itt külső-belső környezetet kell alatta érteni) érezzük jól magunkat? Befolyásolja az életminőségünket, a társas kapcsolatainkat, az identitásunkat. Ezt az épített környezetet használjuk a mindennapi tevékenységünk során.
A tágabb környezetkultúrával és az építészettel való foglalkozás egyszerre fejleszti a vizuális készségeket és a XXI. századi kompetenciákat, úgy mint kreativitást, innovációt, kritikus gondolkodást, problémamegoldást, döntéshozást, kommunikációt, együttműködést önismeretet és önszabályozást is. És mindeközben fejlődik a térérzékelés, térhasználat, téralakítás. 
Mindezeket figyelembe véve fontos tehát, hogy az épített környezeti nevelés módszertana, alapvető ismertanyaga és a benne rejlő pedagógiai lehetőségek elérhetőek és tanulhatóak legyenek a pedagógusok számára. 
A programról
Kulcsszavai: személyes élmény, kreatív tér, tapasztalás, anyaghasználat, kortárs téri kérdések
Időtartama: 4 nap
Alappillérei: 1. interaktív továbbképzés, 2. weblapok megismerése, használata (www. gyik365.hu), 3. visszacsatolásos konferencia a megvalósításról
A programban részt vevő szervezetek: GYIK műhely, KULTURAKTÍV, ELTE-TÓK Vizuális Nevelési Tanszék

Forrás: Magyar Művészet V. évfolyam,1.szám 2017/1. 139-143. oldal, Bálint Imre: Vizuális kultúra cikke alapján.
A cikk társzerzői: dr. Pataky Gabriella művészetpedagógus; Eplényi Anna tájépítészmérnök; Szentandrási Dóra és Terbe Rita építészmérnökök;Tóth Eszter művészettörténész; Barta Fruzsina építész; Tóth Borbála képzőművész hallgató
 

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány, Pedagógia-pszichológia

„...ez a munka szórakozást, és önzetlen örömet jelenten nekem."

Két akadémiai főtitkár térben és időben elképzelhetetlen találkozását mutatja be a téma, amely negyedszázaddal ezelőtt hangzott el a Magyar Tudományos Akadémián dr. Láng István előadásában, és a TermészetBúvár folyóirat az 1992. 3. lapszámában már leközölte.

A cikk újra megjelenésének apropója a szerző halála, aki akadémikusként sok éves tallózással és gyűjtőmunkával kutatta a madárvilág megjelenését Arany költészetében. 
Dr. Láng István a ’60-as évek végén kezdett el érdeklődni a madarak iránt, amikor az MTA meghívására hazánkba érkezett a világhírű svéd tudós: a Nobel-díjas Arne Tiselius. Az ő kérése az volt, hogy szervezzenek számára a szegedi Fehér-tó mellett madármegfigyelést. A feladatot Láng István kapta, aki saját bevallása szerint ekkor fertőződött meg ezzel a „betegséggel”. 
Nem ő volt az első, aki megfigyelte a madarakat egyes költők verseiben, így bátran fölhasználhatta az elődei munkáját is. Herman Ottónak van egy műve: Arany, Tompa, Petőfi és a népköltés madárvilága a címe. Ez szolgált kiindulásul az akadémikus gyűjtőmunkájához is. Arany János összes költeményét elolvasta és kigyűjtötte belőle a madarakra és madárvilágra vonatkozó kifejezéseket. Herman adatai alapján Tompa 54, Arany 44, Petőfi 32 madáralakot ír le. Láng továbbkutakodott. Minthogy arany Szalontán, Nagykőrösön és Pesten is élt, elsősorban ezekre a tájakra jellemző madárfajok jelennek meg a műveiben. Ráadásul ez egy negyede a honi, fészkelő madaraknak. Madár szó önmagában, vagy valamilyen szófordulatban, szóösszetételben (pl. madárlátta kenyér, madárdal, stb.) 162-szer fordul elő. És a konkrét madárnevekről még nem is beszéltünk. 
A fantázia, vagy „legenda” madarak közül a turul, a főnix és a griffmadár fordul elő Aranynál. Az első 10-szer, ez utóbbi kettő kétszer fordul elő nála. 
A háziasított állatok, a csirke/csibe 7-szer jelenik meg, míg a tyúk, kotlós 12-szer, a kakas pedig még ennél is gyakrabban, 19-szer, 4-szer a kacsa. 
Mind a liba, mind a pulyka megjelenik a verseiben. Bizonyára szerette a libapecsenyét, mivel igazi áradozása evés kapcsán jelenik meg a Köszöntő vers Szász Károlynak c. versében. A pulykát pedig Jóka ördöge című művében jellemzi kiváló megfigyelés alapján. A leggyakoribb madara mégis a galamb, mint a szelídség és szeretet kifejezője, 55-ször bukkan fel a költeményeiben. Ennek mintegy ellenoldalaként, a hiúság és gazadagság szimbólumaként jelenik meg a páva 7 alkalommal.  
A természeti madarakat is csodálta- legalábbis a műveiből ez sugárzik. Díszes tollazatának leírásával került a Toldiba a nagy kócsag. A gólyák iránt (fehér gólya) érződik műveiben az a fajta szeretet, amit a falusi emberek tanúsítottak mindig is a tavasszal hűségesen visszatérő madarak iránt. 18-szor fordul elő nála. 
Herman Ottó szerint a költő a szelídített bütykös hattyút láthatta, azonban A költő hazája című művében így ír: 
„Bár keble csak bánat dalára buzdul:
Ilonát a költő mégse hagyja el;-
És, mely alélt hattyú gyanánt 
Várja magára a halált- 
Ő nemzetének hattyú éneke,
Ő a lant bánatos, haldokló gyermeke.”-
ami sokkal inkább az énekes hattyú látványára utalhat. 17-szer említi ezt a madarat. 
A hazai madárlistán 11olyan faj él, amelyre ráillik a vadlúd, vadliba elnevezés, amit Arany csak 3-szor említ. Valószínűsíthetően nyári ludakat látott. 
A Jóka ördögében nem csak a pulyka, hanem a vadréce, vagy vadruca is előfordul. 12-szer fordul elő az ölyű szó, ami Herman szerint héját, Láng szerint inkább karvalyt jelentett. A sas- gyűjtőfogalom, összesen 9 madár nevében szerepel, így csak feltételezés, hogy a szirti sasra, illetve a réti sasra gondolt Arany, amikor 43-szor említi őket. Mindkettő előfordul hazánk területén. Saskeselyű egyszer, a vércse – valószínűleg vörös vércse- 5-ször jelenik meg. 
A fajdfélék közül alighanem a nyírfajdot említi a Rege a csodaszarvasról c. költeményében, a fácánfélék közül pedig a fürjet háromszor. A daru kedvenc madara a népköltészetnek, és Aranynak is, bár csak 10-szer említi őket. 2015 előtt nem fészkelt hazánkban, így csak a daruvonulás hangulatát jeleníti meg a nagy költőnk a Kertben című versében. 
Habár a guvatfélék közé tartozó szárcsa igen gyakori a nádasokkal szegélyezett tavakban, Aranynál csak egyszer fordul elő a Toldiban. A magyar Alföld legjellegzetesebb és legnagyobb testű madara a túzok éppúgy szerepel a versekben, mint a gerle/gilice/gerlice, ami vadgerlét takarhat. A kakukk mostohamadár, csak egyszer,ezzel szemben a bagoly 19-szer fordul elő. A vers leíró környezete alapján (Családi kör), feltételezhetően gyöngybagolyról van szó. A kuvik, mint mindenkinél, Aranynál is a halálmadár jelképe. Valószínűleg a búbos pacsirtáról szól a következő két sor: 
„Megy az úton kis pacsirta: 
Hova megyen, Hova ballag?” -
-ugyanis a búbos pacsirta (pipiske) jellemzője, hogy az ember előtt lépdel az úton,  míg a Hiú sóvárgás című versében inkább a mezei pacsirtát említheti.
A füstifecske a gólyához hasonlóan kedvelt madara az embereknek, 16-szor említi, míg a varjút, amely vagy a borzalmat- gyászt testesíti meg, vagy levelet visz (Mátyás anyja), mintegy nemes fennkölt madár. (A Magyar posta jelképe is sokáig a holló volt.) 25-ször hallunk róluk a költeményekben, míg a varjúról 22-szer. Herman Ottó szerint mind a „kálvinista varjat”, mind a „pápista varjat” említi Arany. A „kálvinista varjú” a dolmányos varjú, amely a hollóval együtt elfogyasztja az elhullott állatok tetemeit is, míg a „pápista varjú” a vetési varjú, amely főleg növényi táplálékon él, bár nem veti meg a földigilisztát, a pajorokat, rovarokat sem. Valószínűleg a Vörös Rébékben vetési varjak kárognak". A csóka, amely szintén a varjúfélékhez tartozik, 3-szor találjuk meg a verseiben. Mivel azonban a hollót, csókát, varjút gyakran és könnyen összetéveszti a magyar ember, a népköltészetben is, így előfordulhat, hogy Aranynál is előfordulhat félreértés. A Bolond Istókban csókát említ, azonban ez a madár is összetéveszthető a szarkával, mivel mindkettő szereti a fényes tárgyakat, és a versbeli leírás, inkább ez utóbbi madárra jellemző. Egyszer említi ezt a madarat Arany. A rigófélék közül Herman Ottó szerint az énekes rigóról van szó, pl. Buda halálában, Láng azonban a feketerigóra tippel a Népdalok c. költeményben: 
„Volt nekem egy rigószőrű paripám,
Eladatta a szegedi kapitány,
Ott se voltam az áldomás- ivásnál,-
Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!”

Ez a madár 4 alkalommal fordul elő, míg a szintén rigóféle fülemüle/csalogány 19-szer.
A seregély, mint a gyümölcsösök tolvaja 4-szer, a verébfélék valószínűsíthetően házi verebe 11-szer kerül szóba.

S végezetül fölteszi Láng István a kérdést: Mire volt ez az egész jó? Mi értelme volt megszámlálni a fajokat és előfordulási gyakoriságukat megfigyelni a versekben? „…az égvilágon semmi értelme sem volt, ha az értékrendet a mai rideg, racionális keretek között minősítjük. De volt értelme, ha azt veszem figyelembe, hogy ez a munka szórakozást és önzetlen örömet jelenten nekem.”- fejezte be a Tudományos Akadémián elhangzott előadását egykor a titkár. 

Forrás: TermészetBúvár  72.évfolyam 2017/3.szám 6-10.oldal Dr. Láng István cikke nyomán

 

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

1700 éves kocsisír Csillaghegyen

A Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum régészei egy 1700 éves, római kori, kelta eviraszkusz kocsisírra bukkantak a Csillaghegyi strand felújítási munkálatainak megkezdése előtt.

A kocsisírban egy négykerekű kocsit és két igáslócsontvázat találtak. Az utazó kocsi vas-és bronz alkatrészei megamaradtak, illetve a kocsit díszitő bronz szobrocskák is, amelyek bőven díszítették a annak hátsó oldalát. Mivel ez a népcsoport őrizte túlvilági hitét, valószínűleg a kocsi a túlvilági uatzás kellékeként került a sírba. Mellette találtak egy gyermeksírt is, és mivel a rómaiknál nem volt jellemző a magányos temetkezés, további sírok feltárására és leletek előkerülésére számítanak a régészek. A kocsi a díszítőelemek minősége és száma alapján az utóbbi időben Aquinkum területéről előkerült legszenzációsabb leletnek, a maga korában pedig luxusjárműnek számít. Mivel a darabjai jelentős részben épségben maradtak, 2 éven belül valószínűleg látható lesz helyreállítva az Aquinkumi Múzeumban.

Forrás

 

 

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

A „fejetlen" római szobrok titka

Miért fejetlenek a római szobrok?
Rég volt, amikor a Római Birodalom virágzott és szobrai díszítették a területeiket. Azonban nem pusztán az idő múlása a puszta oka a „fejetlenségnek".

Bár ez sem felejthető tényező, valamint az sem, hogy gyakran rongálás áldozata lett egy-egy szobor, azonban sok római szobor eleve levehető fejjel készült. Ugyanis ha az ábrázolt személy elveszítette a presztízsét, gyakran levették a fejét, és kicserélték az éppen aktuális szerepet betöltő emberére. Előfordult, hogy akkor cseréltek a szobron fejet, amikor a szobrot ábrázoló személy meghalt. Vagy egy tehetős személy saját magát szerette volna képmásként nézegetni, ezért megvásárolta a szobrot, és mivel ezeket drága áron mérték, hát csak az arcvonásait faragtatta újra. Arra is vannak a régészeknek bizonyítékuk, hogy a szobrászműhelyekben a tanoncok gyakorta sorozatgyártásba kezdtek: tógába, vagy katonai ruhába öltöztetett testeket gyártottak, hogy aztán a neves és ügyes kezű szobrászok a fejet hozzáformálják. 
De politikai szelek változása is új fejjel látta el a szobrokat. Pl. Julius Caesar nagy Sándor fejét vette és cserélte le a sajátjára.  Jelentős szakrális jellegű büntetésnek a számított a damnatio memoriae, az emlékezet elátkozása, amikor az illetőnek még az emlékét is igyekeztek eltörölni római előkelőségek és császárok utasítására. Ennek a „mentális” büntetésnek a tárgyiasult megnyilvánulása szintén a fejcsere volt. Így tehát jogos a kérdés a hosszú idő távlatából: Hogy lehet az, hogy ennyi szobor feje mégis megmaradt? 

BBC History 2017. június VII. évfolyam 6. szám, 92. old. Eugene Byrne cikke nyomán
 

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Régészeti rövid hírek 2017 nyár elejéről

1. Norvégiában viking faragott játékhajóra bukkantak a régészek, egy viking farm kútjában. A játékot 1153 körül faraghatták, és formája nagyon hasonlít a korabeli hajókéhoz. Bár olykor kerülnek elő ilyen leletek, azonban nem túl gyakoriak.

2. 2000 éves, rénszarvasagancs-lapokból összeállított vértet találtak Ny- Szibériában. A Kr. e. 1- és Kr. u. 1. századra tehető lelőhelyen több különböző méretű, 12-25 cm nagyságú,  agancslap került elő. Némely közülük díszített volt. Az íveltek valószínűleg a sisak részei voltak. 

3.Róma valószínűleg legidősebb vízvezetékét találták meg a Piazza Celimointan alatt 17-18 méter mélyen, miközben a metrót építették. A kb. 2 m magas, 32 méter hosszú, 5 sor azonos méretű kövekből álló vezeték a régészcsapat szerint az Aqua Appia (Kr. e. 312.) része lehetett.

4. Hódmezővásárhely közelében egy szarmata temető részét tárták föl a Móra Ferenc Múzeum munkatársai.  A Kr. u. 2-4. századra keltezett temető sírjai közül az egyiknek szokatlan volt a mélysége. A sír kibontása után derült ki, hogy magas, germán harcos nyughelyére találtak rá, amely sajnos már ki volt rabolva. Néhány lelet azonban így is előkerült: öv veret, ezüstérem, lándzsa és pajzsnak a részei. A férfit  valószínűleg szarmata szokások szerint helyezték sírba.

Forrás: Határtalan régészet- archeológiai magazin II. évfolyam 2. szám-2017.

Ismeretterjesztés, tudomány, Sajtófigyelő

Külföldi feltalálók Magyarországon

Tudjuk, hogy Edison már 1879-ben bejegyeztette a szénszálas izzó szabadalmát, és bár folyamatosan fejlesztették, továbbra is gyér fényt adott és sokat fogyasztott a benne található szénszál miatt. Így kezdett az ügy továbbfejlesztésén dolgozni az a két Bécsben a Műszaki Egyetemen tanulmányokat folytató vegyészmérnök hallgató, akik bár nem voltak magyarok, mégis Budapesten írták be a világtörténelembe a nevüket. Ők ellentétben azzal a rengeteg magyar kutató és feltalálóval, akik külföldön próbáltak és nyertek szerencsét, Magyarországon váltak sikeressé. Franjo Hanaman(Hanaman Ferenc)  Szlavóniában született, és pályafutását Zágrábban fejezte be. Alexander Just (Just Sándor) brémai származású volt és Budapesten halt meg, sírja a Farkasréti temetőben van.
Mindketten magyar állampolgárként végezték tevékenységüket, miután az Edison villanykörte tökéletesítését a Siemens& Halske (a Siemens elődje) nem volt elégedett azzal, hogy volfrámot használnak a mérnökök a továbbfejlesztésre. Magyarországon viszont tárt karokkal fogadta az ötletet az Egyesült Villamossági Rt. 1904. december 13-án szabadalmaztatták a világon először a volfrám szálas izzót, amit a részvénytársaság kizárólagos gyártási és forgalmazási jogokkal vett meg tőlük. Még a nevét is megváltoztatta: Egyesült Izzólámpa és Villamossági RT lett.  A két kutatót a cég alkalmazta, mivel további kísérletek kellettek a tömeggyártáshoz. Az első izzókba körülményesen készültek a volfrám szálak. Volfrámréteget vittek fel egy szénszálra, majd elégették. Sajnos ezt az izzót nem lehetett 30 volt feszültség felett üzemeltetni, ezért további kísérletekre volt szükség. A megoldás a szénszál teljes elhagyása volt: volfrámport kevertek össze kötőanyaggal, majd szálformába préselték. Ezzel már 220 volton is lehetett világítani, és Európában nagy érdeklődésnek örvendtek Tungsram néven.  Sajnos ennek az előállítása sem volt túl gazdaságos, ezért az Egyesült izzólámpa és Villamossági Rt 1912-ben megvásárolta egy amerikai ember William D. Coolidge 1908-as találmányát,a ki egy századmilliméter volfrámszálat állított elő. Végül is ez vált világsikerré, bár az ötlet elvitathatatlanul a két vegyészmérnöké volt. Sajnos a részvénytársaság és a feltalálók viszonya a licencdíjak miatt megromlott, így kicsit elfeledve fejezték be életüket. Hanaman a frissen alakult Horvátországban lett a zágrábi műegyetem tanára, majd rektora. Just Budapesten alapított izzógyárat, ám a versenyben alulmaradt egykori munkaadójával szemben. Így a cégét felvásárolta az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt, és a mérnök szegényen halt meg.
Forrás: Innotéka 2017. május 48. oldal Stöckert Gábor

Ismeretterjesztés, tudomány

Édes anyanyelvünk

Hány szó van a nyelvünkben? – Teszi föl a kérdést Grétsy László az Édes Anyanyelvünk című folyóírat júniusi számában.

A szerző – bár megjegyzi, hogy a nyelvvel hivatásszerűen foglalkozó szakemberek nem teszik föl ezt a kérdést, mivel még csak megközelítőleg sem lehet pontos választ adni rá, ő mégis megteszi ezt, mivel az elmúlt időkben számos olyan újságcikk és tanulmány jelent meg, ahol egy-egy költő, író (hazai, vagy külföldi), teljes szókincsét vették górcső alá. (Pl. Juhász Gyula 11 606, Dante az Isteni színjátékban 12 986 szót, Arany műveiben 22 423-t használ, stb…) Ezen cikkek alapján, sokakban téves elképzelés alakulhat ki arról, hogy az élő nyelvünkben hány használt szó van.
Itt azonban különbséget kell tenni a használt és ismert szavak mennyisége között is, hiszen ez sem egyezik.
Az Értelmező kéziszótár által meghatározott szó értelmezését „A nyelvnek meghatározott hanagalkú és jelentésű, viszonylag önálló egysége” veszi alapul, amibe nem számítja be egy szónak a többféle jelentését, a tulajdonneveket, alakváltozásokat (csak amennyiben jelentésváltozással is bír), a ragos és jeles alakokat (kivéve, ha szószerűvé fejlődtek), egyszerű- alkalmi szavakat. Viszont figyelembe veszi az összetett és képzett szavakat, tájszavakat, szakszavakavat, csoport- és rétegnyelvi szavakat, a két, vagy több szóból álló kötött kifejezésket- frazémákat, valamint a régi-már nem élő szavakat is (hiszen, mint írja: „ugyanúgy nemzeti örökségünk részei, mint Szent István, vagy Mátyás király”).
Ezek alapján veszi számba - már amennyire ezt meg lehet tenni - a szavakat.

A köznyelvi szavak csoportjában 206 873 szót tüntetnek föl a múlt század közepén a szótárak, amelyek csupán a közepes gyakoriságú, nélkülözhetetlen szavakat említik.  Ha azt vesszük figyelembe, hogy a nyelvünk napról napra gazdagodik több ezer szóval, és figyelembe vesszük a képzőink által létrehozott szavakat, bizony a számuk legalább egymillióra tehető.
Tájszavaink száma az 1979 és 2010 között 5 kötetben megjelent Új magyar tájszótár alapján 120 000-re tehető.
Szakszavaink bővein vannak: szinte lehetetlen felbecsülni a számukat, hiszen ha már csak az alapvető szavakat tekintjük, pl. az orvosi szótár 90 000 szavát, a kb. 60 000 szervetlen és 600 000 körüli szerves vegyület nevét, a körülbelül 50 000 növénynevet, és ehhez még hozzátesszük minden szakmának, iparágnak, mesterségenk a több száz, vagy ezer ilyen szavát, akkor a szakszavaink száma milliós nagyságrendre emelkedik.
A csoport és rétegnyelvi szavak a szótárak alapján 200 000 körüli szót ismernek, a régies, kiveszőben lévő, vagy már kiveszett szavaink kb. 10 000 darabból állnak, a frazémák száma legalább 20 000 lehet.

Ezek alapján összesítve, a szavaink száma 3 és 10 millió közé tehető, amiből persze nemcsak nem lehetne, de nem is lenne érdemes szótárat készíteni.  Persze fontos tudnunk, hogy ennek a hatalmas szómennyiségnek csak töredékét ismerjük, és még kisebb százalékát használjuk.  A szakirodalom sugallata alapján egy értelmiségi sem használ többet 25-30 000szónál. Valószínűleg a tanulatlan, ám egészséges észjárású ember is ismer és használ 5-10 ezer szót. És az sem kizárt, hogy van olyan nyelvhasználó egyén, aki egyedi adottságai révén, vagy foglalkozása következtében  100 000 szót is ismer.

Forrás: Édes anyanyelvün, 2017. júniusi száma, 8-9. oldal Grétsy László

Sajtófigyelő, Kultúra, kiállítás, programajánló, Ismeretterjesztés, tudomány

Karinthy Frigyes, a felfújható földgömb ősatyja

130 éve született Karinthy Frigyes.
Mindenki tudja, hogy zseniális író volt, ám kevesen tudják, hogy az írót komoly természettudományos és műszaki érdeklődés fűtötte. Bár diplomát sohasem szerzett, érettségi után hallgatott előadásokat a matematika-fizika szakon, a bölcsészkaron, és a sebészeten is. Sőt, egy bejegyzett találmány is öregbíti a nevét. Ő volt az, aki valóban kipróbálta a léghajózást.

Karinthy volt azon kevesek egyike, akinél az irodalmi-művészeti-történelmi ismeret és tudás nem különült el a matematikai-természettudományos ismeretektől. „Életművének különlegessége, hogy megpróbálta a tudományt, a művészetet és a metafizikát egységbe foglalni. Távolbalátás írásában ezt vallottat:‹‹„Egész életemben a fejlődést és haladást hirdettem. A technika csodája által megváltott embert. Aki előtt nincs akadály, tűzben és vízben, égben és pokolban, és nincs határ...” ››-írja cikkében a szerző.Az írás sorra bemutatja Karinthynek azokat az írásait, amelyek valamelyik tudományos, vagy természettudományos felfedezéshez, felismeréshez kapcsolódnak.

Csak néhány közülük: Írt a Nyugatban Louis Blériot-ról, aki elsőnek repülte át a La Manche csatornát.
A repülő ember című kötetében Wittmann Viktorról, a Magyar Repülőgépgyár vezetőjéről emlékezik meg.
A lift feljebb megy című novellájában a radioaktivitásról, valamint a Curie házaspár által kimutatott rádiumról ír.
A Miről van szó? című írása Einstein relativitáselméletetét idézi 6 évvel annak kimondása után.
A Bravó, Shaw, úgy van, Einstein! című cikkének már a rádió a fő témája.
A Távolbalátás című írásában a technika vívmányairól ír értekezést.
A Vigyázat, robbanunk! című novellájában egészen pontosan ír le egy csillagászati jelenséget.
Voltak azonban Karinthynek fantasztikus, a tudománytól elrugaszkodott, mégis azokat alapul vevő írásai. Ilyen volt pl. Nászutazás a Föld középpontján- erősen Verne hatású, tudományos-fantasztikus mű.
De a Szabadalmi irodám című írásaiban is megjelenít elképesztő, komolytalan találmányokat, éppúgy, mint később ténylegesen feltalált eszközöket.

Valóság azonban az, hogy az író, igazi feltalálóként is beírta a nevét a történelembe. Bár valójában nem ő találta fel, azonban ő fedezte fel és szabadalmaztatta a felfújható földgömböt. A Szabadalmi Hivatal 1930-as bejegyzésében az álll, hogy „Rugalmasan táguló és összehúzódó anyagból, pl. gumihártyából való felfújható földgömb pedagógiai, utazási és reklámcélokra…”
Az alapötletete 1830-ban egy angol tanár, George Pocock szolgáltatta, aki egy olyan éggömböt hozott létre, amelynek a belsejében a tanulók megfigyelhették a csillagokat.
Karinthy a szabadalmában pontosan leírja, hogy hogyan és milyen módon, milyen fázisokban  kell a földgömb felfúvásakor rárajzolni az ábrákat (egészen a szárazföldi, vizi, légi közlekedési útvonalakon keresztül a domborzat, vízrajz, éghajlat, népesség ábrázolásán át), hogy azok pontosak legyenek és ne csússzanak el. Bár szabadlam soha nem valósult meg, sok újítást jelentett volna, főleg anyagát tekintve.
1934-ben Szigeti Jenő fakereskedővel együttműködve továbbfejlesztette a találmányát, így a második szabadalmi leírásban több kiegészítés és újítás is szerepel. Ilyen volt pl. hogy a földgömb egyes ábrái csak belső átvilágítás hatására jelentek volna meg.

Karinthy másik nagy újítása a társadalmi hálózatok tudományában jelent meg. Láncszemek című novellájában bukkan fel először a „hat lépés távolság” elmélete. „Eszerint a földön bárki kapcsolatba hozható bárkivel egy ismertségi láncon keresztül, melyben a két végpont között maximálisan 5 elem van."  Karinthy megsejette, hogy  a lánc növekedésésvel a benne lévő ismerősök száma exponneciálisan növekszik, így elegendő néhány kapcsolat, hogy az ismerősök köre kiadja az egész emberiséget.”

1967-ben Stanley Milgram amerikai pszichológus az úgynevezett kisvilág kisérlettel igazolta az elméletet.

Forrás: Földgömb, 2017. május, 82-88. oldal -Telek Máté, az Elte földtudomány alapszakos hallagatója, a Bolyai Kollégium tagja

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Miért 100 halom Százhalombatta?

„A magyar földrajzi nevekből meg lehet tanítani a történelmet.” – mondta egyszer egyik előadásában dr. Varga Tibor jogtörténész. Hogy mennyire igaz, arra szép példát ad a Földgömb folyóirat „Megskalpolt halmok nyomában” című, Czajlik Zoltán által írt cikke.

A Százhalombatta nevében szereplő százhalom már Kézai krónikájában is szerepel 1283 körül Zazholm alakban. Latin alakban: „centum montes” pedig már Gesta Hungarorum is tesz róla említést. A terület kutatása 1847-ben kezdődött el, amikor is 122 halmot jelöltek  meg az elkészített halomsírmező térképen. 1986-ban már 123 halomról tudtak. A felkutatásokhoz légi fotókat is használtak már az 1930-as évektől kezdve az előző századi régészeti kutatások mellett. Ugyan, ezeket a korai légi felvételeket csak néhány évvel ezelőtt sikerült azonosítani, jó szolgálatot tettek a további feltárások során.

A területről az elmúlt időkben kiderült a régészek számára, hogy a 123 halmon kívül egyéb régészeti jelenségekkel is találkozhatnak. Mivel a területek mezőgazdásági művelés alatt állnak, gyakran magnetométeres geofizikai mérésekkel és részletes felszíni leletgyűjtéssel egészítik ki a légifelvételken kirajzolódó halmokról szerzett információkat.  A felvételeken és a méréseken jól láthatóak az egykor a halmok köré ásott körárkok.
Az átmérőjük a 12 m-től a 44m –ig terjed. A mai módszerekkel már jól azonosíthatók azok a halomnyomok, ahol sírkamra lehetett az egykori halom közepén. Méretük többnyire 4,5mX4,5m. A kisebb körárkok viszont valószínűleg csak sírkertek voltak, amelyek belsejében nem találtak belső konstrukciót.
Az 1970-es évektől zajló helyszíni kutatások alapján megállapítható, hogy a temetkezések a Hallstatt- kultúrához tartoznak. Ez Franciaország keleti felétől Magyarország nyugati részéig a kora vaskorban élő, hasonló szokásokkal és tárgykultúrával jellemezhető népesség  kultúrája. Kétféle, nagyobb tömbre osztható.  A régészeti kultúrának nevet adó, ausztriai Hallstatt lelőhelytől egészen Százhalombattáig az ún. keleti Hallstatt –kultúra településeit és temetkezéseit találjuk.  Edénytöredékei is jellemzőek, olykor grafittal, vagy geometrikus festéssel díszítettek.

A 2013-ban elkezdett ásatások során három újabb körárkot találtak, ami közül kettő a bennük rejlő leletek alapján biztosan vaskori, tehát a halmos temetkezéssel közel egykorú.  Meglepő, hogy a körárok közepén nem volt temetkezés, viszont a körárok zónájából több sír maradványai is előkerültek.
Egy másik halomhoz tartozó körárkot és sírkamrát elemezve kiderült, hogy a halom eredeti magassága közel 5, átmérője 40 m lehetett.Itt a sírkamrában elégetett emberi maradványokat, golyócskákká olvadt égetett bronztárgyakat, geometrikus festésű kerámia töredékeket, és hatalmas agyagedényeket találtak, melynek korát Kr. e. 7-6.századra datálták.
A kutatások során bizonyossá vált, hogy a halomtestek- bár a régészeti védelem ellenére egyre jobban „skalpolódnak” – és a temetkezéseket övező árkok egy sírmező szerves részét képezik, melyek az egyik legrégebben, több mint 700 éve „ismert” hazai régészeti helyszínt alkotják.
(Megjegyzés: A folyóirat cikkének illusztrált fotóin gyönyörűen látszanak a cikkben említett körök.)

Forrás: Földgömb 2017. május 62.-67. oldal Czajlik Zoltán, régész, georégész, az ELTE BTK Régészettudományi Intézet Archeometriai és Régészeti Módszertani Tanszékének vezetője

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Az év ásványa: a kvarc

A 2017-es év ásványa a kvarc lett, a kristályok kristálya. Hogy miért éppen ez az ásvány? Sokszínű, és évezredek óta hasznos segítőtársa az embernek.

A kristály szerkezete:

Ha az ásványfajok személyi igazolvánnyal rendelkeznének, mindegyik két azonosító adattal biztosan el lenne látva. Az egyik a vegyi összetétel (kvarc esetében: szilícium-dioxid), a másik a szerkezet, azaz, hogy az adott ásvány kristályrácsában a kémiai alkotóelemek milyen szabályszerűséget követve helyezkednek el. A kvarcnál ez is egyszerű: minden szilíciumatomot 4, tőle egyforma távolságban és szögben elhelyezkedő oxigénatom vesz körül. A szerkezet sajátossága, hogy ezek a hossztengely irányában spirálisan csavarodnak. Attól függően, hogy jobbra, vagy balra, jobb- vagy balkvarc lesz belőle. Azonban a különböző hőmérsékleti és nyomástartományokban a szilícium-dioxidnak számos szerkezeti módosulata létezik. Ha pl. nem kristályos ásványként fordul elő, az lesz az opál.

A kristály elnevezése:

A kristály szó eredetileg a színtelen, víztiszta hegyikristályra vonatkozott, ami a kvarc volt. Ennek alpokbeli lelőhelyeiet már a római korban is ismerték, a keresett drágakőből dísztárgyakat faragtak és csiszoltak. Az ókor természettudósai örökre megfagyott jégnek hitték, hiszen jégre emlékeztetően tiszta, átlátszó, csillogó, olykor légbuborékokat és zárványokat is tartalmaz. Krüsztallosz lett a neve, ami ógörögül jeget jelent. Érdekesség, hogy a XIX. századi nyelvújítás korában a kristály szót jegecre változtatták. A magyar koronázási jogar fejében is egy vésett hegyikristály van, azonban mivel a faragványt egyiptomi munkának tartják, valószínűleg a benne szereplő kristály afrikai, arábiai, vagy indiai származék.
A kritálytan nemcsak a nevét köszönheti a kvarcnak, hanem legelső alaptételét, az úgynevezett szögállandósági törvényt is. Ezt Nikolaus Steno (1638- 1686) fedezte fel. A hegyi kristály mellett pompás színű kvarcokra is bukkanhat a szerencsés kutató.

A kvarc színei:

A „vegytiszta”állapotában színtelen kvarc  sokszínűségének még csak egy részét sikerült az utolsó évtizedekben földeríteni, és a pontos mechanzmusa is vitatott. A kvarc színeit jórészt a szerkezetében fellépő hibák okozzák. Ezekhez a módosulásokhoz radioaktív sugárzás és szilíciumot helyettesítő idegen kationok szükségesek. Épp ezek miatt a kvarc színei módosíthatók. Egyes ametisztek a napsütés hatására kifakulnak. A drágakőpiacon lévő citrineket csaknem kivétel nélkül ametiszt hevítésével állítják elő, és az eredeti lila színét  besugárzással és óvatos hőkezeléssel vissza lehet állítani.
A rózsakvarc, vaskvarc, tigrisszem  színét ásványok okozzák. Az íriszkvarc színe azonban egészen sajátos: a szerkezetében fellelhető különböző vastagságú/vékonyságú repedések faláról visszaverődő fény okozza az irizálást, ritkábban az ikerlemezkék működnek optikai rácsként.
A kvarcot a szegény ember gyémántjának is tartották, mivel víztiszta formájában néhány kristályos megejlenési változata a gyémántra emlékeztet Ezek a lelőhelyükről kapták általában a nevüket. Ilyen volt a máramarosi gyémánt, mecseki gyémánt, az USA-ban a „herkimeri” gyémánt.

Felhasználása egykor és ma:

A kvarc felhasználása sokat változott az évezredek során. Az ókorban még a mikrokristályos változatait művészien megmunkálták. A középkori Római Birodalomban  hegyikristály faragványokat készítettek, a jókristályos kvarcot pedig a középkorban lapjaira csiszolták, fazettálták.
A kvarc mindenki játszótársa. Gyermekkorunkban a kvarc finom szemcséiből építettünk homokvárat. A világon évente 150 millió tonnányi homok és kavics zöme is kvarc anyagú. Használják öntőformák készítéséhez, üveggyártáshoz is.
A kvarc egyes tömött, finomszemcsés kovavaáltozatai kagylós törésük, keménységük miatt őskori szerszám- és fegyvernyersanyagok voltak. Magyarországon a régészek 13 őskori kovabányát találtak, közülük kettő látogatható. A tűzkő tűz csiholására is alkalmas, így nem véletlenül kapta a sokak kedvenc Frédi és Béni rajzfilmfigurája a Flinstone-=tűzkő nevet.
A 17. században a kovás puskához használták, és fontos nyersanyag maradt a gyutacsos puska feltalálásáig, a 19. századig.

Keménysége miatt csiszolásra is használják, az angol neve is a „homokpapír” (sandpaper) elnevezéssel bír. A malomköveket, fenőköveket is főként homokkőből készítették. Manapság a keménységét leginkább a lépcsők és konyhai munkalapok burkolásánál használják ki.

Az idő múlása is jól érzékelhető vele: míg régen homokórát használtak, manapság a kvarcóra segít eligazodni az időben.
A rádiótechnikában is nélkülözhetetlen volt, 1944-ben pl. 850 tonna rádiókvarcot használtak fel.  1950 óta mesterségesen is elő tudják állítani a kvarcot, ámbár szükésges hozzá természetes kavckristály is.Használják halogénlámpák búrájának, kvarclámpákban, manapság szoláriumokban.
Érdekes a kvarcüveg (ha az üveg kizárólag olvasztott kvarcból készül, magasabb olvadáspontú, nagyobb keménységű, és kisebb hőtágulású lesz). Ez azonban természetes úton is keletkezhet, pl. ha villám homokos talajba csapódik be.
A számítógépkor emblematikus anyagát kvarchomokkőből állítják elő, a világon évente 8 millió tonnát.
A kvarc az egyik legfontosabb nemérces nyersanyag, miközben valójában érc, azaz félérc is, hiszen a szilícium- félfém.

Gyakorisága:

A kvarc a földpátok után a leggyakoribb kőzetalkotó ásvány, mely becslések szerint a földkéreg 1/8-át alkotja.  A gyakori ásványok közül a legkeményebb, az ásványtanban használt 10-es skálán a 7-es fokozatot éri el.

A Magyar Természettudományi Múzeumban látható kiállítás róla: „A kiválasztottak- az év fajai” címmel.

Forrás: Földgömb, 2017. május. 41-51. oldal. Papp Gábor, geológus-mineralógus, a Magyar Természettudományi Múzeum ásvány –és kőzettár vezetőjének cikke nyomán.

 

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Az év emlőse, kétéltűje és hala

2017-ben a mogyorós pele, a mocsári béka és a harcsa nyerte el ezt a címet, így rájuk irányul a legtöbb figyelem.

Mindegyikre jellemző, hogy rejtőzködő életmódot folytat, mindegyik természetvédelmi jelentőségű, mindegyiket veszélyezteti valami.

A mogyorós pele: Amennyiben igazak a régi receptek, a rómaiak igazán ízletesnek tartották. Hizlalták őket, majd megsütötték. Olyan mértékben csökkent a számuk már abban az időben, hogy i.sz. 78-ban már rendeletben szabályozták az irtásukat.

A nálunk fellelhető pelefajok, így a mogyoróspele is védett.  Téli álmot alszik, amit növényi maradványokból fagyökerek közé, földalatti üregekbe, sőt, üres madárodúkba épít.  Leggyakrabban csak az április- október hónapokat tölti ébren. Ilyenkor lelassul a lélegzete, és csak 5-10 percenként vesz levegőt, testhőmérséklete pedig +1-2 Cfok.Nagy meleg idején előfordul, hogy rövid időre nyári álmot is alszik. Elsősorban rügyekkel, gyümölcsökkel, bogyókkal, magvakkal táplálkozik, de szívesen eszi meg a rovarokat, lárvákat. Időjárástól és táplálékmennyiségtől függően egyszer vagy kétszer hoz 3-5 utódot a világra. Az almot elsősorban kibélellet faodukba rakja. 22-24 napig vemhes, majd többnyire június-augusztus környékén ellik. A kölykök 40 napig maradnak az anyjukkal. Az utódok több, mint fele nem éli meg a következő telet, ragadozók és az időjárás miatt. A faj visszaszorulóban van cserjetüzek, erdőszéli építkezések pusztítása következtében.

A mogyorós pele egyedülálló tulajdonsága, hogy veszély esetén megválik a farkától, azonban nem növeszt újat. Sokszor előfordul, hogy a csonk elüszkösödik, és az állat elpusztul.

 

Mocsári béka: Síkvidéki faj, vizes környezetet kedvel, ezért a vizek lecsapolása, kiszáradása veszélyezteti az életben maradásukat. Erről a békafajról kevesen tudják, hogy a hímek nász idejére, néhány napra a hasuk kivételével bekékülnek. Megfigyelők szerint a kék szín intenzitása és kiterjedése a leendő utódok túlélő képességében mutatkozik meg. A gyönyörű kék színt valószínűleg azért öltik, hogy ne essen tévedés a párválasztás terén. A nász idején távoli kutyaugatáshoz hasonló vartyogó-bugyborékoló hangot adnak a víz alól. A nőstények 1500-2000 petét raknak le, amiből az ebihalak 2 hét múlva kikelnek.

Az Erdélyben található Rétyi Nyír mocsári béka populációról kiderült, hogy a többi európai populációtól különbözik, így voltaképpen jégkori maradványfajnak minősül.

A harcsa: A viza után a legnagyobbra növő őshonos halunk. És mivel vizával már nem büszkélkedhetünk, így átveszi az első hely szerepét.  A harcsa egész életében növekszik, akárcsak a fák. Különös alakját a fejtől a farokig folyamatosan elkeskenyedő test okozza. Pikkelymentes, nyálkás a bőre, és mindent megeszik, ami a száján befér. Jellemzője még a bajusz, amiből a nagyobbak a száj szögletében, a kisebbek az alsó állkapcson találhatók. Folyóvizekben az ívása gyakran a víz kiáradásakor történik. A nászra akácvirágzáskor, éjszaka kerít sort. A petéket gyökerek közé rakják (vízben álló fűzfa, nád gyökerei), hogy a megtermékenyített peték azonnal ahhoz tudjanak tapadni. Az ikrák nehezen jönnek a világra, és a bennük érlelődő embriók számára esetleges, küzdelmes a kijutás, ami a 3. napon következik be. További 3-4 napig még a hím őrzi őket, ám a kelés utáni 5. naptól megkezdik az önálló táplálkozást. A kis harcsák kerülik a fényt, és sajnos ez az állapot kétesélyes. Vagy a harcsa eszik, vagy  a harcsát eszik. A kicsinyek rovarlárvákkal, avgy alsóbbrendű rákokkal táplálkoznak. Érdekes még az emésztés időtartama és a hőmérséklet összefüggése. 10 C fok esetén több, mint 3 napig emésztenek, 25 fokon pedig közel 20 órát. A harcsa korlátozott elterjedésű faj. A 60. szélességi foktól északra hiányzik, azalatt igen ritka, kelet felé pedig az Aral-tóig terjed  a létezése.

Forrás: Természet Világa 2017. májusi szám  211-213. oldal, írta: Szili István.

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Gyógyító mohák

A humán gyógyászat terén még kiaknázatlan lehetőségeket rejt a természet. Vannak még olyan vegyületek növényekben, amik a gyógyításban használva kevésbé vagy egyáltalán nem kockázatosak. Így kerültek a mohák, mint lehetséges természeti erőforrások a kutatások előterébe. Szakemberek egy csoportja a Nemzeti Kutatási, fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázati támogatásával látott hozzá a Magyarországon található mohák felkutatásához, hasznosításához.

Hajdanában a gyógynövények jelentették a gyógyítás fő eszköztárát, azonban a XX. század elején a szintetikus gyógyszerek megjelenése háttérbe szorította őket. A kémiai módszerek fejlődésével egyre nagyobb számú molekulát tudtak előállítani, hatásuk vizsgálatához nagyszerű és gyorsan fejlődő módszerek álltak rendelkezésre. Mindezek ellenére a XX. század végére csökkent az előállított molekulák száma. Ennek egyik oka, hogy szigorodott a gyógyszerengedélyeztetés-szabálya, másik oka, hogy a mennyiség hiábavaló, ha a minőség, azaz a hatás nem megfelelő. Ezért újra  a természet felé fordultak a kutatók, ahol tudták, hogy az élő szervezet által előállított molekula sokkal megbízhatóbb hatékonyság szempontjából, mint a laboratóriumi körülmények között véletlenszerűen fejlesztett molekulák.

Az élőlények erőteljes hatást fejtenek ki a környezetükre, védenek a kár- és kórokozókkal szemben. Ezek egy része mérgező, másik részük megfelelő dózisban  gyógyít. A manapság forgalomban lévő gyógyszerek jelentős részének molekulái valamilyen szinten kapcsolódnak a természethez, azoknak a módosított változatai. Ilyen pl. a taxol nevű alkaloid, ami a tiszafában található és a legelfogadottabb daganatellenes szer  anyaga. Ezidáig elsősorban a virágos növényeket kutatták, napjainkban a tenger bioaktív vegyületeit vizsgálják, hazánkban viszont ez utóbbi hiányában a virágtalan növények, a mohák  felé fordult a figyelem.

A mohák virágtalan, spórás növények, nem szövetes élőlények, nincsenek valódi szerveik, bár száracskájuk és levélkéjük van. Tág tűrőképességüknek köszönhetően  kb. 650 faja él Magyarországon, a világban pedig több 10 000. Ezeknek a növénykéknek figyelemre méltó tulajdonságuk, hogy jelentősebb mechanikai védelem nélkül képesek védekezni az őt károsító növényekkel szemben. Így joggal merült fel a kutatókban az a sejtés, hogy a mohák termelnek olyan vegyületeket, amelyek felhasználhatóak a betegségek elleni védekezésben.

A kutatások jelenlegi állása lehetővé teszi, hogy a telepes növényeken is végezzenek biológiai és kémiai szűrővizsgálatokat, hiszen empirikus ismereteink nincsenek a gyógymoháról a gyógynövényekkel szemben.  A kínaiaknál nem teljesen ismeretlen a mohák használata, mert egy-egy fajt alaki megjelenése alapján hatékonyan alkalmaztak bizonyos betegségekben. Így pl. a máj formájú csillagos májmohát májbetegségekre, míg a gombaformájút gombás bőrbetegségekre. De állatkísérletekben igazolták az egyik moha szívbetegségekben elért jótékony hatását: keringésjavítását. A modern gyógyszerkutatás számára, figyelembe véve a mohák kór- és károkozókkal szembeni védekezőképességét elsősorban baktériumellenes, valamint sejtet mérgező tulajdonságait kutatják. Ez utóbbi akkor érdekes, ha képes szelektíven (csak a daganatos sejtekre) hatni.

A múlt század 50-es éveitől kezdődően jelentek meg cikkek bizonyos mohafajokból előállított vegyületek  daganatsejt ellenes hatásáról. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem és az Eszterházy Károly Egyetem közösen vizsgált meg 50 mohafajt, ami közül az egy ötödénél, 10 fajnál találtak figyelemreméltó bioaktivitást, ami alapján célszerűnek találják a pályázati időszak alatt a részletesebb kémiai vizsgálatokat. A fajokat Északkelet- Magyarország nem védett részeiről gyűjtik be. 16 faj esetében semmilyen szakirodalomra nem találtak, ezen fajok feltérképezését a következő években végzik el. A végső cél: újszerű szerkezetű, hatásos molekulák azonosítása a cél. További elemzések érdekében ökológiai és mikrotenyésztési vizsgálatokat, valamint 5 bioaktív hatóanyag-tartalmú mohafaj laboratóriumi körülmények közötti tenyésztésével próbálkoznak, illetve a bennük rejlő hatóanyag laboratóriumi előállításával is folytatnak kísérletet. Több fajnál felmerül a bennük élő endofita baktériumok szűrése, erre alkalmas módszer kidolgozása, illetve annak eldöntése, hogy a bioaktív anyagokat a mohák, vagy az endofiták termelik.

A teljes cikk megjelent a Természet Búvár 2017/2. számában, 44-46. oldal- Dr. Csupor Dezső egyetemi docens írásaként.

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Madarak és Fák Napja 100 évvel ezelőtt

Egy évszázadra tekint vissza a Madarak és fák napjának megünneplése.

„Május 10-e a Madarak és Fák Napja. Története több, mint száz éves múltra tekint vissza, ebben az értelemben megelőzi a 20. század második felében népszerűvé vált különböző természetvédelmi akciókat, így a Föld Napját is.”- kezdi cikkét Kocsis Piroska, aki levéltári dokumentumok segítségével tárja föl, hogy hogyan alakult ki ez a „mozgalom”.

A kezdeményezés 1906-ban kezdődött, és hosszabb-rövidebb megszakításokkal ugyan, de széles tömegmozgalommá nőtte ki magát, elsősorban óvodások, kisiskolások között, hogy még közelebb hozza hozzájuk ezt a napot.

Bár a modern értelemben vett természetvédelem alig egy évszázados múlttal rendelkezik, a természeti értékek védelmére a történelem során egyre több gondot fordítottak. Kialakultak vadászati tilalmak, erdők védelmére hoztak törvényeket, aztán állat- és növényhatározók összeállítása jött, egyesületeket, folyóiratokat alapítottak ebben a témában, majd beemelték az oktatásba, nemcsak mint tantárgyat, hanem mint gyakorlati foglalkozást is: iskolakertek fenntartása.

1882-ben Herman Ottó megalapította az Országos Állatvédő Egyesületet, majd 1883-ban új vadászati törvény született, és ezek együttes hatására, illetve Herman Ottó személyes fellépésének köszönhetően új fejezet kezdődött el a hazai természetvédelemben. Az újonnan alapított egyesület közgyűlésén hivatalos adatokkal támasztotta alá, hogy Európában milyen mérvű a madarak elpusztítása az ínyenc konyha rejtelmei miatt. Így javaslatot tett az amerikaiakhoz hasonló Madarak és Fák Napja meghonosítására. Bár a társaság lelkesen elfogadta az ötletet, a megvalósításra még 6 évet kellett várni. Mindeközben 1901-ben a földművelésügyi miniszter védelem alá helyezte a vakondokat, a cickányt, a sünt és 89 madárfajt. 1902-ben megkötötték a párizsi egyezményt, amely a „mezőgazdaságra hasznos madarak védelmére” szólt, és bár kategorizálta a madarakat gazdasági hasznuk és káruk alapján, mégis hatalmas előrelépést jelentett a modern természetvédelem felé, amely az élővilágra, mint védendő és megőrzendő értékre tekintett. 

Az egyezmény hatására Herman Ottó barátja, Chernel István ornitológus még ugyanabban az évben Kőszegen állatvédő egyesületet alapított és az országban elsőként megrendezte a „Madarak Napját” a Szent Benedek-rend kertjében. A következő évben már Sopronban is rendeztek ilyen napot a jó példa hatására.

1906-ban Herman Ottó közbenjárására az Országos Állatvédő egyesület levelet intézett a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, amelyben javasolta, hogy „minden  elemi és népiskolában egy tavaszi vagy nyár eleji külön napot minden tanító annak szentelhessen, hogy megismerteti a gyermekekkel a fák és madarak értékeit, a fák és a fásítás jelentőségét, a hasznos madarak fészkelésére, szaporítására és védelmére vonatkozó legfontosabb tudnivalókat.” A körrendelet kibocsátására 1906. április 27-én került sor. „A rendelet értelmében, az iskolákban „természetvédő” és „erkölcsnemesítő” szellemben kell megemlékezni a madarak és fák napjáról.”

Így ezen a neves napon a gyerekek a szokásostól eltérő tanórákon vehettek részt, a tanítóknak pedig alkalmuk volt, hogy megszerettessék a természetet a diákokkal. Ehhez megfelelő vezérfonalat – segítséget is kaptak elsősorban könyvek formájában. Az Országos Állatvédő Egyesület pályázatot írt ki minden évben e témában előadások megtartására, amit aztán megjelentettek és a tanítók rendelkezésére bocsátottak. A gyerekek számára pedig minden évben Gyermek- Naptárat adtak ki.

Az ünneplés országosan terjedt, így 1911-ben 2800 iskolában, 1913-ban 6300, 1914-ben már 7700 iskolában ülték meg ezt a napot- melyet a korabeli évkönyvekbe beküldött jelentések alapján mértek fel.  Beszámoltak iskolák: „faültetésekről, fogadalomtételekről, virágültetésekről, az olajos magvak (napraforgó-, kender- és tökmag) gyűjtéséről, a madarak etetéséről, madárodúk, madárházak, költőházikók, téli etetők készítéséről és kiakasztásáról, amelyben „a madárkák vígan fészkeltek és költöttek”.”  Az ünneplés köre terjedt, így voltak gyerekek, akik a madárvédelmük miatt pénzjutalmat kaptak, megörökítették a nevüket a naplóban, és volt, hogy a község megvendégelte a gyerekeket.

Egyes helyeken színdarabot adtak elő, másütt vetítettképes felolvasását tartottak. „Felvetették, hogy minden iskola mellett legyen „madarak kertje”. A gyermekek lelkesedése a szülőkre is „átszállt”, hiszen a ház előtti utcákat fákkal ültették be, a kertekben madáretetőket helyeztek el.”

A Madarak és Fák Napjának hatása, „áldást hozó eredménye” hamarosan megmutatkozott. egyre kevesebb volt a fészekrablás, madárfogás, farongálás, és a gyermekek az év minden napján figyelemmel kezdték kísérni a természetet.

Ez a nemes kezdeményezés az első világháborúig rendületlenül tartott, aztán megszakadt. A két világháború között az iskolára bízták a döntést, hogy megünnepli-e ezt a napot. 1945 után először 1954-ben, a madárvédelemről szóló minisztertanácsi rendeletben említik ismét, mint madárvédelmi tömegmozgalmi eszközt. Aztán hosszú szünet után 1982-ben a természetvédelmi törvény záró rendelkezései tesznek róla említést.

Újjáéledése a rendszerváltozás utánra tevődik, elsősorban az óvodákban és az iskolákban.

Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár 

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Újra bödöncsigák a Vízfői forrásban

Sikerült visszatelepíteni a fekete bödöncsigákat eredeti élőhelyükre, a Sály falu melletti Vízfő-forrásba, ahonnan korábban kipusztultak, jelentette be a Magyar Természettudományi Múzeum. (Sály a Délkeleti- Bükk lábánál elterülő falu, határában a Vízfő- forrással.)

A fekete bödöncsiga úgynevezett pannon endemizmus, a Tisza, a Száva és a Duna vízgyűjtő területeinek bennszülött faja. Korábban 15-20 lelőhelyét ismerték, viszont az elmúlt fél évszázad alatt ezek többségéről kipusztult. Mostanra összesen négy természetes populációja maradt a világon. Az utolsó hazai állománya Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van, ezen kívül ismert még kettő Ausztriában és egy Szlovéniában. A fekete bödöncsiga az egyik leginkább veszélyeztetett magyarországi puhatestűfaj. Visszaszorulásának oka, hogy ez a csigafaj nagyon érzékeny a környezetének a megváltozására, és már kis mértékű zavarás is káros lehet számára. Sérülékenysége miatt ezt a fajt a Természetvédelmi Világszövetség (International Union for Conservation of Nature and Natural Resources, röviden IUCN) Vörös Listáján a második legsúlyosabb, az úgynevezett Veszélyeztetett (Endangered) kategóriába sorolják.A visszatelepítéséről magyar kutatók számoltak be nemrég a Journal of Molluscan Studies című folyóiratban.

Ugyan Magyarországon fokozottan védett, de a teljes hazai állomány egyetlen forrásban él, így ez bőven ad okot aggodalomra. A Sályra történő visszatelepítés 2010-ben kapott hatósági engedélyt, az előkészítésében, a kivitelezésben, valamint az utána követő monitorozásban a Magyar Természettudományi Múzeum, az Állatorvostudományi Egyetem, valamint az Eszterházy Károly Egyetem szakemberei vettek részt.

A 2010 és 2012 között áttelepített egyedek utódaiból mostanra önfenntartó állomány alakult ki Sályon. A 2010-es áttelepítést a NatFilm stábja rögzítette, de a bödöncsigák szerepeltek a 2012-ben elkészült Endemica Hungarica című filmben is.

MTI

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Árpád-kori ezüstérmék Orosházán

Tótkomlós határában talált Árpád-kori érmék bemutatója nyílt meg Orosházán, a Nagy Gyula Területi Múzeumban. Az érméket márciusban Tótkomlós határában találták meg az orosházi múzeum munkatársai és segítői. A lelet  650 darabból áll, Árpád-kori éremkincs ezüstérméi.

Forrás: MTI

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Ezer új odú várja az Afrikából hazatérő szalakótákat

Kecskeméti hírforrás, és a  Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint korszerű, új odúkra cserélték az elöregedetteket, és számos új helyre is kihelyeztek odúkat az Afrikából hazatérő szalakótáknak, amelyeket így mintegy ezer új költőhely vár a Kiskunsági Nemzeti Park területén .    Tokody Béla projektvezetője elmondta, hogy a szalakóta másodlagos odúlakó fajként a Kárpát-medencében nem épít fészket, hanem nagytestű harkályfajokét foglalja el. Az elmúlt évtizedekben megváltozott erdőgazdálkodás eredményeként azonban jelentősen lecsökkent a költőhelyek száma, így egyebek mellett ez is közrejátszott abban, hogy a nyolcvanas években a szalakótaállomány jelentősen megfogyatkozott.  Az MME Csongrád megyei csoportja akkor döntött úgy - Európában elsőként -, hogy odúk kihelyezésével biztosít költőhelyet a nagytestű madaraknak. A fából készült odúk azonban 6-8 évnél többet nem bírnak ki. Tetejük vagy aljuk leszakadásával használhatatlanná, megrepedve pedig balesetveszélyessé válnak, hiszen beleakadhat a madarak szárnya. Az MME vezetésével és többek között a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának közreműködésével megvalósított, A szalakóta védelme a Kárpát-medencében című európai uniós projektnek köszönhetően azonban téli hónapokban mintegy ezer, úgynevezett Schwegler-odút helyeztek ki a szakemberek a Kiskunsági Nemzeti Park területén. Ez egy német gyártmányú fabeton odú, ami sokkal hosszabb élettartamú, mint a fából készülteké, és nagyon jó hőszigetelő, aminek nyáron nagy jelntősége van. A februárban megkezdett munkák során az odúk nagyjából felét a területen található idősebb fákra szerelték fel, de raktak szigetelt villanyoszlopokra is, amelyeket a tapasztalatok szerint szívesen elfoglalnak a madarak.A hagyományos odúk mellett - Magyarországon először - úgynevezett hodályodúkat is kihelyeztek több, a Szalakótás Gazda Programba bevont gazdálkodónál. A legelő állatok közelében megszaporodó rovarok ugyanis biztos táplálékforrást jelentenek a madaraknak. A harminc odút minden esetben valamilyen nyílt rész, elsősorban gyep felé néző épületrészre szerelték.  A jeladókkal ellátott szalakóták mozgását figyelve megállapítható, hogy a madarak megkezdték hazaútjukat Afrikából. A Namíbiában és Angolában telelő madarak egy hónappal ezelőtt indultak vissza, és jelenleg Kenyában időznek. Az első, népies nevükön kékcsókák érkezése nagyjából április végén várhatók.

Forrás:MTI

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

A hobbit

Afrikából érkezhetett Indonéziába a hobbit.

Az indonéziai Flores-szigeten 2003-ban talált emberféle, a Homo floresiensis, aki 54 000 évvel ezelőtt élt a szigeten, közkeletű nevén a hobbit csontjainak eddigi legalaposabb tanulmányozása alapján ausztrál kutatók úgy vélik, legvalószínűbb, hogy az emberféle afrikai ősöktől származik és nem a Homo erectustól (felegyenesedett ember), ahogy azt korábban feltételezték, tették közzé Canberra-ban.

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem tudósai szerint a hobbit minden valószínűség szerint a Homo habilis - előember - faj "testvére", amelynek legkorábbi, 1,75 millió éve élt maradványaira Afrikában bukkantak antropológusok. Korábbi elmélet szerint a Homo floresiensis a jóval nagyobb testalkatú Homo erectustól származik, amelynek maradványait a kutatók megtalálták az indonéziai Jáva szigetén. Az egyetem által április 20-án ismertetett tanulmányukban a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy nincs bizonyíték ezen elmélet alátámasztására.

"Az elemzések azt mutatják, hogy az emberi fejlődés fáján, a Homo floresiensis valószínűleg a Homo habilis testvére volt, ami azt jelenti, hogy a kettőnek közös őse volt" - idézte Debbie Argue-t az Eurek Alert tudományos hírportál.  "Lehetséges, hogy a Homo floresiensis Afrikából származik és onnan vándorolt el, vagy a közös ős vándorolt el Afrikából és fejlődött valahol Homo floresiensissé" - magyarázta.

Az ausztrál szakemberek korábbi kutatásaikban főként a koponya és az alsó álkapocs vizsgálatára összpontosítottak. Legújabb elemzéseikben a koponya, az álkapcsok, a fogak, a kéz, a láb és a váll 133 pontját vizsgálták. Egyetlen adat sem támasztja alá, hogy a Homo floresiensis a Homo erectustól származik. Számos jellegzetesség, mint az álkapocs struktúrája azt támasztja alá, hogy a hobbit jóval primitívebb volt a felegyenesedett embernél.

Az elemzések alátámaszthatják azt az elméletet, hogy a hobbit jóval korábbi időből, több mint 1,75 millió évvel ezelőtti őstől származik. Ha ez a feltételezése igaz a tudósoknak, akkor a hobbit a legkorábbi Homo habilis előtt jelent meg.

Mike Flinders professzor statisztikai modellezéssel is elemezte a kapott adatokat. "Amikor elvégeztük az elemzést, az világosan alátámasztotta a felegyenesedett emberrel való kapcsolatot. A Homo floresiensis az emberi evolúció fáján egy nagyon primitív helyet foglal el. 99 százalékig biztosak lehetünk abban, hogy nem a Homo erectussal áll rokonságban és majdnem 100 százalékban, hogy a hobbit nem egy deformálódott Homo sapiens" – tették közzé Canberrában a kutatási eredményt 2017. április 21-én.

Forrás: MTI

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány

Oldalak