Tanulási nehézség, olvasás- írás zavar, számolási probléma?

Ezek azok a témák, amivel a mindennapokban egyre több gyermeknél találkozunk. De idejében felismerjük-e ezeket? Van-e elég háttérinformációnk ezek okáról? Tehetünk-e bármit is ellene?

A tanulás egy nagyon komplex, összetett folyamat, amit az idegrendszer irányít. Az idegrendszer fejlődése pedig egy hierarchikus rend szerint valósul meg, a legközvetlenebb módon, a mozgáson keresztül, 0 éves korunktól kezdve. Tehát nagyon leegyszerűsítve, a születésünk után az első jópár évünkben végzett és begyakorolt mozgások (forgások, gurulások, lengések, ringások, pörgések, szökdelések, támaszkodások, markolások- fogások) határozzák meg a közoktatási rendszerben illetve az egész életünkben véghezvitt szisztematikus feladat-megoldásainkat, tematikus tanulásainkat.

De mit is jelent ez valójában? Ha tehát bármilyen tanulási nehézséggel (és sok esetben magatartási problémával küzdő, vagy kiemelt figyelmet igénylő gyermekkel) találkozunk, tudnunk kell, hogy a fölmerülő gondok 70%-át az idegrendszer strukturálatlan mozgásfejlődése okozza, amiben bizonyos mozgások egyáltalán nem, vagy nem megfelelő mértékben fejlődtek ki.  Ehhez társul a szintén mozgásban megnyilvánuló csecsemőkori reflexek esetleges visszamaradása, és/vagy nem megfelelő integrálódása (Sarlós Erzsébet)1.  Ezek a „hiányok”, elmaradt mozgásfázisok magukkal vonják az adott mozgásra épülő összes többi mozgás hiányát, következményként az adott agyi funkció/terület fejletlenségét/problémáját, összességükben eddig befolyásolják a (nagyagykérgen keresztül) a gondolkodási folyamatokat.

Az agykutatás jelen ismeretei szerint az élet fenntartásához szükséges legfontosabb agyi funkciók (légzés, szívműködés, belső szervek, reflexek irányítása) velünk születettek, de a finomabb funkcióinkhoz szükséges agyi ideghálózat a környezetből érkező ingerek hatására alakul, teljesedik ki. 

Agykutatók azt is felismerték, hogy "csaknem minden fontos készségnek és képességnek van egy különösen alkalmas tanulási periódusa. Ezt hívják időablaknak. Ha ezt a gyerek valamilyen okból elmulasztja, akkor az agyában az adott funkcióhoz szükséges ideghálózat nem fejlődik ki teljes terjedelmében. Ez önmagában még nem jelenti azt, hogy fogyatékos lesz a gyerek, bár szélsőségesen hátrányos helyzetben, amikor nem kapja meg a szükséges külső ingerek, élmények minimumát sem, még ez is előfordulhat.”

Láthatjuk tehát, hogy a mindennapi strukturált, tudatos mozgásfejlesztés elengedhetetlen része annak, hogy a gyermek tanulása diagnosztizált problémától mentes legyen, megtanuljon jól és értőn írni, olvasni, számolni, ami pedig a későbbi hatékony tanulás alapja lesz. Ez a mozgás azonban nem a heti rendszeres edzést takarja. A célzott, sportág-szerű mozgás is nagyon fontos, és igen sok tekintetben hasznos. Azonban ezek a sportági edzések egy bizonyos mozgáskészség fejlesztéséről, az adott sportág jól felépített mozgáfázisainak begyakorlásáról és az izomfejlesztésről szólnak.

Azoknak a gyermekeknek, akik tanulási problémával küzdenek, valószínűleg kevés lesz az eredményes tanulásukhoz ez a fajta sportági mozgás. Nekik azokat az „ősi”, hierarchikusan fejlődő- egymásra épülő, idegrendszert fejlesztő és fölépítő mozgást (bukfencek, páros és fél lábú ugrások, szökdelések, keresztmozgások, gurulások, forgások, stb), kell pótolni, fejleszteni, amit a gyerekek többnyire (jobb esetben) felnőtt magyarázat nélkül is, ösztönszerűen, próbálgatással sajátítanak el otthon, az óvodában és az alsó tagozaton. Pl. a csecsemőnek hiába magyarázzuk, hogyan kell átfordulnia hátról hasra, hasról hátra, maga fog rájönni próbálgatás útján. És ez a próbálgatás a mozgástanulást támogató, ugyanakkor agyi funkciókat erősítő és fejlesztő feladat, ami a későbbiekben kihat az iskolai „szaktárgyi” tanulásra is.

A mozgás tehát megoldás?

Igen. Bár nem csodaszer. Nem helyettesíti a tanulást és a készségek, képességek, intelligenciák minden irányú, komplex fejlesztését. Mindenesetre megtámogatja a tanulási nehézségek, sok esetben pedig a sajátos nevelési igény, vagy a beilleszkedési és magatartási zavar leküzdését is.

Azonban tudnunk kell, hogy ha már nem prevencióról van szó, hanem fönálló tanulási problémáról, akkor a gyermekek fölmérésére és a számukra hatékony mozgásterápia összeállítására szakemberek hivatottak. Hogy miért?  Egy összetettebb feladat megvalósításáért, amilyen az írás, olvasás, számolás, az idegrendszer összműködése felelős. Így az itt fellépő tünetek megjelenését valószínűleg komplex probléma okozza. Ezért fontos a gyerekek elemi mozgásainak, és a csecsemőkori reflexeinek (Sarlós Erzsébet) 3 feltérképezése, amellyel közvetlen információhoz juthatunk az idegrendszeri struktúrák működéséről. A mozgáson keresztül ugyan az idegrendszer le tudja dolgozni a deficitjét, hiszen a különböző mozgásformák az idegrendszer más- más területeit stimulálják, azonban nem mindegy, hogy milyen sorrendben történik ez meg. Szó volt már a mozgásfázisok hierarchiáját, egymásra épülését. A fejlesztésnél is erről van szó. Ha a hierarchikus fejlődési rendben egy későbbi mozgást tanítunk az előtt a mozgás előtt, amiből az kialakult volna, nem érünk el kellő eredményt. (Ismerni kell, hogy melyik csecsemőkori reflex melyikre épül rá/melyikbe integrálódik be, és milyen mozgásformával „kezelhető”. Sarlós Erzsébet)2. A hatékonyság miatt fontos tehát vagy a saját ismereteink ez irányú, széleskörű és mély bővítése, vagy a szakemberek felkeresése.

Bizonyos korosztálynál a tanulás szinte kizárólagos formája a mozgás. Ilyenkor a különböző testrészek izmainak, a szem és fül érzékelő funkcióinak, az egyensúly megtartásának/kialakításának összehangolt működése fejleszti leginkább az agyat. (Pl. amikor a gyermek járni tanul…)

„A. J. Ayres kutatásaiban rámutatott arra, hogy a serkentés (mozgásindítás) és gátlás (a mozgás megállítása) minden egészséges fejlődésű gyermek esetében azonos számban van jelen. Minél több mozgásmegállító funkció alakul ki, annál koordináltabb maga a mozgás is, az agy pedig annál fejlettebb tevékenységre képes.

Kóros esetben a gátlás nem tud kialakulni, a mozdulatok túl lendületesek, ezért sikertelenek maradnak (túlesik az akadályon, elsodorja társait). Ezek a mindent borogató, izgő-mozgó gyerekek sok zavar okozói. Pedig csak pótolni szeretnék a mozgásfejlődésükben különböző okokból bekövetkezett lemaradást.”

Sokszor óvják a gyereket szülők, felnőttek, pedagógusok: „Ne fuss, mert elesel!”. Pedig nem a mozgástól kellene megóvni a csemetéket, hanem megtanítani nekik a mozgás megállítását. Gyakran segíthetnének neki pl. azzal, hogy ölbevéve a gyermeket megcsinálják vele az adott mozgást, és fokozatosan leállítják azt, éreztetve és megtapasztaltatva így a gyermekkel a mozgás és annak megállításának lehetőségét.

Fontos fejlesztő eszköz kisebbeknél a bölcső és hintaló, nagyobbaknál a hinta. Ezek az eszközök a megállás- újraindulás mozgássorát tanítják meg a gyereknek, fejlesztve ezzel az agyi későbbiekben a feladat-megoldási funkciókat. A lengések, hintázások befolyásolják az egyensúly kialakulását, ami hatással van a finommotorikára, ez pedig pl. az írásra.

Ezekkel az ismeretekkel tehát sokat tehetünk mind szülőként, mind pedagógusként azért, hogy a gyermekeink agyi fejlődését megfelelően serkentsük. Nem különleges okosító feladatokkal, hanem csupa olyasmivel, aminek látszólag nem sok köze van a későbbi értelmi képességekhez. A mozgással.

A cikk alapjául a http://www.diszlexia.info következő írásai szolgáltak: Mozgásterápia; Bukfenc és diszlexia; A mozgás nagy hatalom az értelmi képességek fejlesztésében (Tótszöllősyné Varga Tünde); Fejleszthető tornával az értő olvasás, írás, számolás?;  Sport és mozgásfejlesztés; Autonómia a mozgásfejlesztésben (Tótszöllősyné Varga Tünde)

valamint

1 2 3Sarlós Erzsébetnek a „Szenzomotoros tréning” előadásain (főleg a csecsemőkori reflexekről szóló megjegyzések) elhangzott információi.  

Megosztás