A XX. század derekán egy tudós kísérletei megváltoztathatták volna a világot, az oktatást, ha a nyitottak lettek volna rá az emberek. Bár a kísérletek többszörösen ugyanazt az eredményt adták- igazolva ezzel a felvetett hipotézist, miszerint létezik egy belső motiváció, ami jutalmazás nélkül is eredményes tanulásra vezet- tudós csoportok50-60 évnyi kutatómunkája kellett ahhoz, hogy napjainkra itt-ott fölbukkanjon ez a motivációs szemléletváltás, ami a hatékony munka, hatékony tanulás egyik alapja.

Nem kell hozzá egyéb, mint sok-sok érdekes feladat, ami fölkelti az ember, a diák kíváncsiságát, és a megoldásához vezető élmények alapján érdekeltté teszi annak a megoldásában, elvégzésében. Ennek következtében hosszú távon nő a munka/tanulás hatékonysága, eredményessége.

Az 1940-es években a Wisconsin Egyetem viselkedéskutató professzora Harry F. Harlow kollégáival együtt létrehozta a világ első főemlősök viselkedését tanulmányozó laboratóriumát.  A z első kísérlet 2 hetes volt, ahol 8 rhesusmajom volt a kísérleti alany, ami közben az állatok tanulási képességeit vizsgálták. Egy egyszerű, mechanikusan megoldható feladatot találtak ki számukra. A majmok közé helyeztek egy zárat, amelynek a kinyitása 3 lépésből állt. 1. Függőleges pöcök kihúzása, 2. kampó elhúzása, 3. fémlap felhajtása. A feladat előkészítése volt a 2. hét végére tervezett problémamegoldó teszteknek. Azonban a tervezett 2 hét alaposan megrövidült, mindenféle jutalmazás, sürgetés, kényszerítés nélkül is, ugyanis a majmok azonnal látszólagos élvezettel el kezdtek bíbelődni a zárral, és pillanatok alatt rájöttek a kinyitására. A kísérletek során villámgyorsan és rendszeresen oldottak meg ilyen és ehhez hasonló feladatokat, a rejtvények kétharmadában kevesebb, mint egy perc alatt. Ez a kutatókat meglepte, hiszen minden jutalmazás nélkül oldották meg sorra ezeket a feladatokat, pusztán érdeklődésből, ráadásul ez a fajta viselkedés ellentmondott az addigi ismereteiknek, miszerint a jutalmazás ösztönző ereje folytán hatékonyabb a főemlősök munkavégzése. A tudósok akkoriban a főemlősök viselkedését két motiváló tényező eredményének gondolták, az egyik a biológiai motiváció (belső késztetés: evés, ivás, stb…) volt, míg a másik a jutalmazás- dicséret (külső motiváció).  Miután a kísérletet befejzeték, Harlow egy új elmélettel állt elő. Eszerint létezik egy harmadik motiváló tényező is, az első kettő összekapcsolása: a belső jutalmazás (intrinzik motiváció), amit a feladat teljesítése önmagában generál. Azt tételezte fel, hogy egyszerűen azért oldották meg a majmok a rejtvényt, mert ez elégedettségérzéssel töltötte el őket. Élvezték a feladatot, és ez az élvezet felért a jutalommal. A jelenség a manipulációs drive nevet kapta. Tény, hogy ez a harmadik motiváció függ az első kettőtől. A feltételezés szerint, ha tehát külső jutalmat is kaptak volna a majmok, valószínűleg még jobban teljesítettek volna. Ezt az elképzelést is tesztelte a kutató. Azonban legnagyobb megdöbbenésére, mivel a szakirodalom sem ismerte ezt a tényt, a külső jutalmazás hatására a majmok többet hibáztak, és ritkábban sikerült megoldaniuk a rejtvényt. Ezek alapján Harlow megjegyezte: „Ez a motiváló tényező éppolyan eredendően meglévőnek és erősnek tűnik, mint a másik kettő. Ráadásul okunk van azt hinni, hogy tanulásban is ugyanolyan hatékony segítséget nyújt.” Azonban H. Harlow a tudóstársadalomban ezzel az elméletével nem talált megértésre. Mivel nem tudott szembeszállni egy egész intézményrendszerrel csak azért, hogy teljesebb képet adhasson az emberi motiváció mibenlétéről, elvetette az eredményeit és tézisét.

Két évtized elteltével azonban, egy ma is élő pszichológiai professzor, Edward Deci, akkor a Carnegie Mellon Egyetem pszichológia szakos doktorandusza volt, és mivel rendkívül érdekelte a motiváció- elmélet, úgy döntött, ott folytatja a kísérleteket, ahol Harlow abbahagyta. Ez 1969-ben történt. Újabb rejtvényeket vett elő és tanulmányozni kezdte a témát. Választása a Soma kockára esett. Ez a kocka 6 db négykockás és egy darab háromkockás elemből áll, amiből többmillió lehetséges alakzatot lehet kirakni.

A kísérletben való részvételre egyetemistákat kért fel, akikből a kísérleti csoport(A csoport) mellett egy kontrollcsoportot(Bcsoport) is alakított. A csoportok többszöri alkalommal foglalkozásokon vettek részt, ahol két külön asztalhoz ültette a csoportokat, amelyre már oda voltak készítve a Soma kocka elemei, három konfiguráció rajza, valamint három különböző újság: a Time magazin, a The New Yorker, valamint a Playboy.

1. foglalkozás: Mindkét csoport feladat ugyanaz volt: a képen látható formákat rakják ki (3db). Deci stopperrel mérte a teljesítés idejét.

2. foglalkozás: Feladat ugyanaz, mint az első foglalkozáson, csak a feltételek voltak mások: új rajzokat kaptak, azokat kellett kirakni. Az A csoportnak minden egyes helyes kirakásért 1-1 dollárt ígért(ez manapság kb.1300 ft) Deci, a B csoport nem kapott fizetséget.

3. foglalkozás: Újabb képek alapján mindkét csoportnak fizetség nélkül kellett kirakni az ábrákat.

Mindhárom foglalkozás közben azonban ugyanazt a forgatókönyvet játszotta el Deci. A második kirakott ábra után félbeszakította a csoportot, és azt mondta nekik, még egy negyedik ábrát is keres, amiért ki kell ballagnia a szobából, azonban ahhoz, hogy a legmegfelelőbbet megtalálja, az eddigi adatokat be kell táplálnia a számítógépbe. Amíg ő kint van, nyugodtan csinálhatnak, amit akarnak. A kiballagása után azonban egy tükrös szobába ballagott a doktorandusz, és 8 percen keresztül figyelte, mi következik. Kíváncsi volt, vajon játszanak-e tovább, megpróbálva kirakni a 3. ábrát, vagy belelapoznak a magazinokba, vagy csak relaxálnak.

Az 1. kísérlet során mindkét csoport nagyjából ugyanazt produkálta. 3,5-4 percig továbbjátszottak a kockával.

A 2. kísérlet során, amikor az A csoport tagjainak pénz lett ígérve a sikeres teljesítményért, nagy érdeklődést mutattak a kocka iránt. Átlagban több mint 5 percig gyakoroltak, küzdöttek, nyilván a még több pénz reményében. A B csoport, akinek nem volt fizetség beígérve, ugyanúgy viselkedett, mint az első foglalkozáson.

A 3. kísérlet pedig beigazolta Deci sejtését, és kezdte alátámasztani Harlow elméletét. Ezen a kísérleti napon azt mondta az A csoport tagjainak Deci, hogy a pénz elfogyott, így aznap nem tud fizetni. Ezt leszámítva a feladat, a 2. kirakás utáni félbeszakítás, és a 8 perces megfigyelés, ugyanúgy zajlott. A B csoport tagjai kicsivel hosszabb ideig játszottak a kockával, mint az előző két alkalommal, mintha jobban kezdte volna őket érdekelni a játék. Az A csoport tagjai azonban, akik most újra fizetség nélkül dolgoztak, szignifikánsan rövidebb ideig tanúsítottak érdeklődést a kocka iránt. Egy egész perccel rövidebb ideig játszottak, mint az első foglalkozáson, és két perccel rövidebb ideig, mint a 2., fizetős alkalmon.

A kísérletek tehát azt igazolták, hogy jutalmazás reményében rövidtávon ugyan megnő a teljesítmény, azonban hosszú távon csökken, míg „csupán” a belső jutalmazás, az intrinzik motiváció hatására hosszú távon is sokkal egyenletesebb és jobb teljesítmény. Deci tehát belevágott abba a folyamatba, amit Harlow nem mert megtenni: szembe ment az árral, az eddigi felfogással. Az új felfedezés, miszerint a jutalmazásnak negatív hatása is lehet, az eddigi tudásnak az ellentéte volt. Azonban Harlow és Deci  feltételezéseit egy magatartás-tudományi tudós csapat felkarolta, évtizedeken át vizsgálták ennek a dinamikáját, igyekeztek magyarázatot adni a jelenség hatásmechanizmusára és kidolgoztak egy, az eddigieknél sokkal dinamikusabb motivációelméletet.

Ahhoz, hogy hatékonyak legyünk, a tudomány mutatja az utat három alkotóelemmel:

1. Önállóság – a vágy, hogy kezünkbe vegyük a saját sorsunk irányítását. Az embereknek (gyerekeknek is) szükségük van arra, hogy szabadon dönthessenek:

  • arról, amit csinálnak,
  • az időről, hogy mikor csinálják,
  • a csapatról, akikkel csinálják,
  • a módszerről, ahogyan csinálják.

2. Szakmai igényesség- belső késztetés, hogy valamiben egyre jobbak legyünk. Ez a szolgálatkészség helyett közreműködést kíván. Három jellegzetessége van:

  • gondolkodásmód: képességeink jelentősen bővíthető és fejleszthető adottságok
  • fájdalom: harcosság, erőfeszítés, gyakorlás kell a jobbá váláshoz
  • elfogadni, hogy bármennyire törekszünk rá, a szakmai kiválóságot nem lehet maradéktalanul megvalósítani.

3. Céltudatosság- hogy amit teszünk, valami nagyobb, jobb dolog szolgálatába állítva tegyük, hogy ne csupán a hozadékra figyeljünk, hanem a célkitűzésekre, az irányelvekre is, a belső motiváló célokra.

Forrás: Daniel H. Pink: Motiváció 3.0 (Ösztönzés másképp) HVG kiadó Zrt, 2010.

Megosztás