Mire van szüksége a gyermeknek?

  • rejtettségre, fészek melegre, biztonságérzésre
  • fenntartás nélküli szeretetre
  • helyes modellmagatartásra szülei, környezet részéről
  • nevelő autoritásra, tekintélyforrásra
  • kérdéseire megfelelő válaszokra
  • nem csak mellette, hanem vele töltött időre
  • csöndre és nyugalomra a belső növekedéshez
  • elismerésre és nyereségre
  • kamaszkorban fokozott megértésre
  • önálló hitre

A kérdés és a felsorolás Gyökössy Endre: Kapcsolatápolás című könyvének Szeretetetkapcsolataink  részében olvasható. Azonban Bandi bácsi szempontrendszeréből most csak néhányra térünk ki.

A nevelői autoritás (biztos és világos vonalú útmutatás)- tekintély

Mivel a gyermeknek alig vannak tapasztalatai, nem tudhatja, mi a jó és mi a rossz, mi a veszélyes, mi a helyes és helytelen, mi az ami igaz, és mi az, ami hamis. Ezekre a kérdésekre csak tőlünk, felnőttektől kaphat választ, méghozzá egészen kicsi korától kezdve „enyhén és óvatosan dresszírozó szavainkkal és a magunkat a szavainkhoz tartó magatartással”, nem mellőzve a szeretetet és a rugalmas következetességet. Nevelve kell növelnünk, hogy a normákat és helyes magatartásformákat megismerje. Ha nem támasztunk világos és egyértelmű kereteket, a gyermek nem lesz egészséges lelkületű. „Bármily paradox, de szilárd határok között érzi biztonságban és jól magát- sőt szabadnak”. Ha nem adjuk meg a gyermeknek a biztos keretet, akkor valójában egy hamisan értelmezett nevelési módszert alkalmazunk, amely valójában egyedül hagyja a gyermeket, és „a szabadság nevében azt hangoztatja, hadd bontakozzék ki magától minden jó tulajdonsága…minden korlátozás nélkül”. Azonban ebben a téves „szabadságban” a gyermek csak a bizonytalanságot tapasztalja meg, hiszen továbbra sem tudja, mi a jó és a rossz, döntésiben is bizonytalanná válik, és rezignált lesz.

A mi emberi törvényünk isteni eredetű, mely a Jézus Krisztus által restaurált és megélt Tízparancsolat és hegyi beszéd. Ettől világosabb és kipróbáltabb, emberszabásúbb alaptörvényeket mind a mai napig senki sem tudott adni.

Elismerés és nyesegetés

Amennyiben nem veszünk helyesen tudomást a gyermekről, kivívja magának „egyéb” módszerekkel a ráfigyelést. Ezek igen gyakran negatív magatartást eredményeznek. Ilyenkor válik csínytevővé, ilyenkor kezd el bohóckodni, gonoszkodni, esetleg agresszív lesz, vagy túlzott pszichoaktivitást mutat. A vágya ilyenkor, hogy legalább ilyennek lássák-, ha már a valós énjét nem veszik észre. Bárhogyis, bármi áron is, csak ismerjék már el, hogy ő is a világon van! Selye János dr., a stresszelmélet megalkotója azt mondja: „A hatalomnál és a gazdagságnál is fontosabb az embernek az elismerés”.

Ha elismerjük a gyermek tényleges teljesítményét (a teljesítményét és nem a személyét), nevelően növeljük őt. Egy jó passzért nem kell a következő generáció „aranycipős sztárjának” titulálni, azonban „Ez egy jó rúgás volt!” kijár neki. Azonban vigyázzunk, hogy a dicséret ne jutalmazás legyen, hanem sokkal inkább bátorítás, „ami azt jelenti: Észrevettelek, jó dolgot csináltál.” És a feddés, korlátozás, nyesegetés se bántsa a gyermek önérzetét, hanem a cselekedetre/tevékenységre utaljon. Pl. „A következő rajzod(feleleted) biztosan jobban fog sikerülni.” Ez segít a gyermeknek a valóságban maradnia, a realitás talaján, hogy önismerettel mindig azt tegye, ami tőle telik. Ha nem találjuk meg a helyes elismerést/nyesegetést, akkor arról kezd el fantáziálni, hogy ő a mindent tudó, ő a mindenható, hatalmas, vagy kisebbrendűséggel, hogy ő a legbutább, legügyetlenebb, és hogy ezt megváltoztassa, mindenhatóvá kellene válnia.

Forrás: Gyökössy Endre: Kapcsolatápolás című könyve (30-43. oldal) Szent Gellért Kiadó és Nyomda 2017

Sajtófigyelő, Pedagógia-pszichológia, Lelkiség Megosztás