10 évvel ezelőtt néhány frissen végzett színész Zrinyi Gál Vince vezetésével létrehozta a KOMA-t. Mozaik szónak szánták: KOrtárs MAgyar színdarabokat kezdtek el játszani. Rögtön díjat is nyertek  a Plazma című darabbal, majd  rájöttek, hogy szakítani szeretnének a kőszínházi hagyományokkal.

Azt gondolták, nem baj, ha nem jár oda az ember, majd ők mennek az emberek közé. Így is lett. Elindultak az országban a legszegényebbek, elsősorban a cigányok közé. Járták az országot mintegy vándortársulat, és mindamellett,hogy a szegényekhez kultúrát juttattak, számukra  volt a legfelemelőbb élmény, amit a játékok után a találkozásokkor átéltek. Azonban szinte soha nem tértek hozzájuk vissza.

Ekkor történt az életükben a változás. A Művészetek Völgye fesztiválra készülve elutaztak Monostorapátiba, és az ott élők élettörténeteiből alkották meg a színdarabjukat. Látta ezt Budapest XV. kerületének polgármestere, és meghívta a társulatot a kerületébe. A színészek körbenézve látták, hogy bár nem annyira égetőek az ottani problémák, mint egy borsodi romatelepen, mégis akad majd ott is dolguk. A kikötésük volt, hogy iskolákba járhassanak, és senki ne szóljon bele, hogy mit csinálnak. Elfogadta ezt a kerület közgyűlése, és felújítottak számukra egy bezárt iskolát. Azt abban az időben csak próbateremnek használták, és kiválasztott iskolákba jártak folyamatosan, projekt programokat megvalósítva.

És bár nem tanítottak, csupán színházi eszközökkel kezdtek el a gyermekekre figyelni, azok egy év alatt egy teljes jegyet javítottak egyes osztályzataikon. Drámapedagógiai, önismereti  foglalkozásokat, helyzetgyakorlatokat, alternatív ünnepségeket rendeztek.

És ekkor a társulat vezetője úgy döntött, szélnek ereszti a társulatát, és közösségi színházat hoz létre.

Hogy mi az a közösségi színház?

Önkéntesek játszanak egy-egy darabban. Ők írják a darabot a kiválasztott önkéntesek történeteiből. Mindenki kipróbálhatja magát. Fiatal- idősebb egyaránt. Mindenki középiskolás, egyetemista, dolgozó, kivétel nélkül. Egyszerre egy darab van a repertoárjukon, amit számtalanszor előadnak, majd a nézőkkel a darab végén egy közös feldolgozásba fognak  beszélgetés segítségével. Nem egyszerű ez, hiszen olykor a nézők a felismert, párhuzamba állított saját történeteiket, nehézségeiket „véleményként” rázúdítják az önkéntes "színészekre", akiknek a lelkét ilyenkor bőséggel szükséges ápolni, gondozni,- támogatni kell őket a feldolgozásban. Van egy állandó tagságuk, akik között van színész, pedagógus, közgazdász és konduktor is, hogy az éppen aktuális darab után igazi támaszaik lehessenek az „ideiglenes” színészeknek. Mert ha vége az évadnak, elbúcsúznak egymástól a játszók, és a következőkben újabb önkéntesek újabb történeteiből rendezik az újabb darabot. A nevük (KOMA) már nem a „kortárs magyar” elnevezésre utal, hanem arra, ami az önkéntesek pólóján áll: „Nézőként jössz, komaként távozol”.

Az egyik, kerületi szakgimnázium igazgatója úgy nyilatkozott a közösségi színházról, hogy abban segítenek a diákoknak, hogy a tananyag mellett az iskola tanulói az élet kérdéseire kapjanak választ.

Havi rendszerességgel tartanak előadásokat és utána a beszélgetéseket, az iskolákba rendszeresen járnak toborozni, hogy a következő előadásra is legyen nézőjük és a következő színdarab szereplői gárdája is minél előbb összeálljon.

A KOMA következetes abban, hogy mindenki csak egy darabban legyen szereplő, hogy ne váljanak amatőr színházzá. Azonban nehéz a búcsú a színészeknek a „társulattól” a fénytől, a szerepléstől, az odafigyeléstől, amikor kifut egy-egy darab. Bár folyamatosan készítik fel őket erre a pillanatra, mégis olykor nagy a törés.

Ezért hozták létre a Belvárosi Tanodát, a KOMAnodát, aminek az alapítója Győrik Edit, hogy „utógondozhassanak”. Ez egy olyan közösségi színtér, ahol mindenki kap egy mentort, és mindennap más jellegű: önismereti, mozgásművészeti, színjátszó stb. foglalkozásokat tartanak. Arra figyelnek, hogy segítsék kibontakozni az ott lévők erősségeit, képességeit. De mindezen túl segítenek a tanulásban, ha igényli valaki, vagy egyszerűen csak beszélgetnek, pingpongoznak velük.

Ilyen, ha valaki komává válik.

Forrás: Színház c. folyóirat 2017. februári szám, Hamvay Péter „ Túlságosan színházként működtünk” című cikke

Sajtófigyelő, Kultúra, kiállítás, programajánló, Pedagógia-pszichológia