„Se pénz, se posztó”- maradt meg a nép ajkán, amikor adott szituációban a fizetés elmaradására utalunk. De honnan is származik ez a mondás?

Az MTA fiatal kutatói városok írásos emlékek után régészeti leletekben gyakran felbukkanó fémtárgyak beazonosításán kezdtek kutatni. Ez utóbbiak nem az ékszerek és a ruhadíszek kategóriájába tartoznak, hanem egyéb tárgyakat foglalnak magukba. Mérlegek, súlyok, és posztók  védjegyeit segítenek megtalálni a fémdetektorok, és a fejlődő eljárások pedig a beazonosításban nyújtanak segítséget. Legnagyobb számban a 12-13. századból előkerült ólomsúlyokat sikerült azonosítani. Azonban, hogy ezeket a korongokat pénzek, ezüstöntvények, vagy fűszerek mérésére használták-e nem sikerült megállapítani. Írásos forrásanyag nem szól ezekről, azonban a leletek mennyisége elég anyagot szolgáltatott ahhoz, hogy megfelelő vizsgálatokkal megállapításokat és következtetéseket vonjanak le.

A márkát súlymértékként használták. Több országban előfordul, azonban a különböző országokban eltérően osztották fel kisebb súlyrészekre. A magyarországi leletek, amelyeket vizsgáltak három súlyfelosztási rendszerbe illeszthetők, amelyeket párhuzamosan használtak a korszakban. A budai márkáról 1271-ből került elő írásos lelet, azonban a jelen kutatások alapján feltételezhető, hogy már a tatárjárás idején is használták súlymértéknek. Mivel pedig Buda alapítására a tatárjárást követően került sor, így feltételezhető, hogy a budai márka egy korábban is használt márkasúlynak az utóda.

Posztóplombák is előkerültek a fémdetektorok segítségével. Ezek azok a bárcák, amelyek a posztó származását és minőségét igazolták, éppúgy, mint manapság a brandek. Ezek a „zárjegyek” megerősítették az írásos forrásainkat is, amelyek a Középkori Magyarország területén föllelhető textilekről szóltak. Azonban a hamisítás nem újkori találmány, már abban az időben is „megérte” utánzott védjeggyel ellátni kevésbé jó minőségű, másütt előállított textilt is. Amikor a csalásra rájöttek egy-egy helyen, szankciókat vezettek be az adott várossal szemben, néha több, néha kevesebb eredménnyel. De hogy mikor szaporodtak meg a hamisítások a Magyar Királyságban? Hát a végvári harcok idején. A legtöbb hamisított bárca angol jellegű, melynek előlapján általában Anglia koronás címere látható, két címertartó (oroszlán és unikornis) alakkal, a hátlapon pedig Tudor-rózsa. Ezek a hamisítványok leginkább a végvárak környékén, illetve Délkelet Magyarország környékén lelhetők föl. Rendben is lenne, hogy minden várban előkerülnek posztópecsétek, hiszen abban az időben háromféle módon fizettek a katonáknak: sóban, pénzben, vagy posztóban. Így megérte jó minőségűnek álcázni a posztót, segített a fizetésnél. Ha azonban már erre sem futotta fizetési eszköznek a katonák felé, no meg pénzt sem kaptak, elterjedt a „se pénz, se posztó” mondás, melyet mai napig őriz a nyelvünk.

Forrás: MTA

Sajtófigyelő, Ismeretterjesztés, tudomány Megosztás