Felkészülés a Fenntarthatósági témahétre

A képzés napja(i): 
2024. március 20. 10:0014:30
Helyszín: 
Google Meet
A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
5 óra
Képzés ára: 

A képzések a Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára ingyenesek, egyéb esetben 5.000 Ft/fő/alkalom díjat számlázunk.

Jelentkezés
Ezen a felületen tud a képzésre jelentkezni.
A pedagógusoknak az igazolás kiállítása miatt feltétlenül fontos megadniuk az oktatási azonosítójukat. Akinek nincs oktatási azonosítója, írjon be 11 db 1-est.
Kérjük, hogy NE az intézmény e-mail címét adják meg, hanem a jelentkeztetett pedagógusét.
Kérjük, hogy mindenképpen adjon meg egy Google Mail azaz Gmail címet, hogy részt tudjon venni az online képzésen. Ha nincs Gmail címe, akkor készítenie kell egyet! Gmail cím készítése
Intézmény kiválasztása (vagy fenntartó megjelölése)
• A Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények a listából kiválaszthatók (a székhely helysége szerinti sorrendben). Az intézmény OM azonosítóját begépelve a listaelemre ugrik a fókusz, nem kell görgetni.
• Amennyiben katolikus köznevelési intézmény fenntartója képviseletében jelentkezik a képzésre, válassza a "Fenntartó" listaelemet!
• Amennyiben nem találja a listában az intézményét, kérjük válassza a "Más intézmény (Katolikus Pedagógiai Intézettel szakmai szolgáltatásra NEM szerződött Intézmény)" listaelemet.
Kérjük adja meg az adatokat!
Kérjük adja meg a számlázási adatokat!
A képzésről átutalásos számlát állítunk ki.
Számlázási cím
utca, házszám stb.
Amennyiben katolikus köznevelési intézményfenntartó képviseletében jelentkezik a képzésre, adja meg a fenntartó nevét!
Adatkezelési tájékoztató: A Katolikus Pedagógiai Intézet számára fontos a személyes adatok védelme, ezért a partnereink személyes adatait körültekintéssel és bizalmasan kezeljük. A jelen űrlapon megadott, a képzés dokumentációjában szereplő adatok adatkezelésének célja az Intézet által szervezett akkreditált pedagógus-továbbképzések és engedélyezett felnőttképzések vonatkozó jogszabályok szerinti dokumentálása, a szervezéssel összefüggő feladatok ellátása. Az adatkezelés jogalapja: jogi kötelezettség teljesítésén alapuló adatkezelés. Az adatkezelési szabályzat tartalmazza az Érintett jogait is. A személyes adataival kapcsolatos jogát gyakorolhatja az Intézet részére az adatvedelem@katped.hu e¬mail címre küldött e-mail útján vagy az Intézet székhelyére küldött postai levél útján. A teljes Adatvédelmi Tájékoztatót a honlapunkon megtalálja, kérjük olvassa el! Kérjük, jelölje be, hogy az Adatvédelmi Tájékoztatót ismeri, a tájékoztatást elfogadja! Adatvédelmi tájékoztató

Felkészülés a védésre Pedagógus I. minősítési eljárásban a 2024-es évben minősülők számára

A képzés napja(i): 
2024. március 07. 14:0016:00
Helyszín: 
Google Meet
A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
2,5 óra
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

Jelentkezés
Ezen a felületen tud a képzésre jelentkezni.
A pedagógusoknak az igazolás kiállítása miatt feltétlenül fontos megadniuk az oktatási azonosítójukat. Akinek nincs oktatási azonosítója, írjon be 11 db 1-est.
Kérjük, hogy NE az intézmény e-mail címét adják meg, hanem a jelentkeztetett pedagógusét.
Amennyiben szervezeti Gmail-es e-mail címmel regisztrált, úgy kérem, a NEM választ bejelölve adjon meg egy nem szervezeti Google Mail címet!

Tartalmi változások a kompetenciamérésben – a tanulók felkészítése az online mérésekre

A képzés napja(i): 
2024. április 24. 13:0016:45
2024. április 25. 13:0016:45
Helyszín: 
Google Meet

A szakmai program az ONLINE TEMATIKUS FÓRUM kategóriába tartozik. 
Téma: Digitális kompetenciamérés

A témához tartozó modulokat megtalálja a meghívóban. Az Online tematikus fórumról bővebben olvashat az Online képzések/online tematikus fórum leírásánál. 

A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
2,5 óra modulonként
Változás: 
2024. április 10-én nyitjuk meg a jelentkezési felületet.
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

Mérés és fejlesztés online eszközökkel: az e-Dia rendszere

A képzés napja(i): 
2024. május 08. 13:0014:45
Helyszín: 
Google Meet

A szakmai program az ONLINE TEMATIKUS FÓRUM kategóriába tartozik. 
Téma: Fejlesztés – IV. modul
A témához tartozó többi modult keresse az Online képzések/online tematikus fórum leírásánál belinkelt dokumentumban. 

A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
2,5 óra
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

Jelentkezés
Ezen a felületen tud a képzésre jelentkezni.
A pedagógusoknak az igazolás kiállítása miatt feltétlenül fontos megadniuk az oktatási azonosítójukat. Akinek nincs oktatási azonosítója, írjon be 11 db 1-est.
Kérjük, hogy NE az intézmény e-mail címét adják meg, hanem személyeset!
Kérjük, hogy mindenképpen adjon meg egy Google Mail azaz Gmail címet, hogy részt tudjon venni az online képzésen. Ha nincs Gmail címe, akkor készítenie kell egyet! Gmail cím készítése
Intézmény kiválasztása (vagy fenntartó megjelölése)
• A Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények a listából kiválaszthatók (a székhely helysége szerinti sorrendben). Az intézmény OM azonosítóját begépelve a listaelemre ugrik a fókusz, nem kell görgetni.
• Amennyiben katolikus köznevelési intézmény fenntartója képviseletében jelentkezik a képzésre, válassza a "Fenntartó" listaelemet!
Kérjük adja meg az adatokat!
Számlázási cím
Amennyiben katolikus köznevelési intézményfenntartó képviseletében jelentkezik a képzésre, adja meg a fenntartó nevét!
Adatkezelési tájékoztató: A Katolikus Pedagógiai Intézet számára fontos a személyes adatok védelme, ezért a partnereink személyes adatait körültekintéssel és bizalmasan kezeljük. A jelen űrlapon megadott, a képzés dokumentációjában szereplő adatok adatkezelésének célja az Intézet által szervezett akkreditált pedagógus-továbbképzések és engedélyezett felnőttképzések vonatkozó jogszabályok szerinti dokumentálása, a szervezéssel összefüggő feladatok ellátása. Az adatkezelés jogalapja: jogi kötelezettség teljesítésén alapuló adatkezelés. Az adatkezelési szabályzat tartalmazza az Érintett jogait is. A személyes adataival kapcsolatos jogát gyakorolhatja az Intézet részére az adatvedelem@katped.hu e¬mail címre küldött e-mail útján vagy az Intézet székhelyére küldött postai levél útján. A teljes Adatvédelmi Tájékoztatót a honlapunkon megtalálja, kérjük olvassa el! Kérjük, jelölje be, hogy az Adatvédelmi Tájékoztatót ismeri, a tájékoztatást elfogadja! Adatvédelmi tájékoztató

Játékos tanulás. A játék szerepe a tanulásban

A képzés napja(i): 
2024. május 08. 15:0016:45
Helyszín: 
Google Meet

A szakmai program az ONLINE TEMATIKUS FÓRUM kategóriába tartozik. 
Téma: Változatos tanórák – XIII. modul
A témához tartozó többi modult keresse az Online képzések/online tematikus fórum leírásánál belinkelt dokumentumban. 

A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
2,5 óra
Változás: 
A létszám betelt.
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

A szorongó gyermek kommunikációjának segítése

A képzés napja(i): 
2024. május 08. 13:0014:45
Helyszín: 
Google Meet

A szakmai program az ONLINE TEMATIKUS FÓRUM kategóriába tartozik. 
Téma: Változatos tanórák – XII. modul
A témához tartozó többi modult keresse az Online képzések/online tematikus fórum leírásánál belinkelt dokumentumban. 

A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
2,5 óra
Változás: 
A létszám betelt.
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

Teremtésvédelem az óvodában és az iskolában

A képzés napja(i): 
2024. április 18. 13:0014:45
Helyszín: 
Google Meet

A szakmai program az ONLINE TEMATIKUS FÓRUM kategóriába tartozik. 
Téma: Teremtésvédelem – I. modul
A témához tartozó többi modult keresse az Online képzések/online tematikus fórum leírásánál belinkelt dokumentumban. 

A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
2,5 óra
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

Jelentkezés
Ezen a felületen tud a képzésre jelentkezni.
A pedagógusoknak az igazolás kiállítása miatt feltétlenül fontos megadniuk az oktatási azonosítójukat. Akinek nincs oktatási azonosítója, írjon be 11 db 1-est.
Kérjük, hogy NE az intézmény e-mail címét adják meg, hanem személyeset!
Kérjük, hogy mindenképpen adjon meg egy Google Mail azaz Gmail címet, hogy részt tudjon venni az online képzésen. Ha nincs Gmail címe, akkor készítenie kell egyet! Gmail cím készítése
Intézmény kiválasztása (vagy fenntartó megjelölése)
• A Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények a listából kiválaszthatók (a székhely helysége szerinti sorrendben). Az intézmény OM azonosítóját begépelve a listaelemre ugrik a fókusz, nem kell görgetni.
• Amennyiben katolikus köznevelési intézmény fenntartója képviseletében jelentkezik a képzésre, válassza a "Fenntartó" listaelemet!
Kérjük adja meg az adatokat!
Számlázási cím
Amennyiben katolikus köznevelési intézményfenntartó képviseletében jelentkezik a képzésre, adja meg a fenntartó nevét!
Adatkezelési tájékoztató: A Katolikus Pedagógiai Intézet számára fontos a személyes adatok védelme, ezért a partnereink személyes adatait körültekintéssel és bizalmasan kezeljük. A jelen űrlapon megadott, a képzés dokumentációjában szereplő adatok adatkezelésének célja az Intézet által szervezett akkreditált pedagógus-továbbképzések és engedélyezett felnőttképzések vonatkozó jogszabályok szerinti dokumentálása, a szervezéssel összefüggő feladatok ellátása. Az adatkezelés jogalapja: jogi kötelezettség teljesítésén alapuló adatkezelés. Az adatkezelési szabályzat tartalmazza az Érintett jogait is. A személyes adataival kapcsolatos jogát gyakorolhatja az Intézet részére az adatvedelem@katped.hu e¬mail címre küldött e-mail útján vagy az Intézet székhelyére küldött postai levél útján. A teljes Adatvédelmi Tájékoztatót a honlapunkon megtalálja, kérjük olvassa el! Kérjük, jelölje be, hogy az Adatvédelmi Tájékoztatót ismeri, a tájékoztatást elfogadja! Adatvédelmi tájékoztató

Ökoiskola

A képzés napja(i): 
2024. április 18. 15:0016:45
Helyszín: 
Google Meet

A szakmai program az ONLINE TEMATIKUS FÓRUM kategóriába tartozik. 
Téma: Teremtésvédelem – II. modul

MiniLÜK-játékos betű- és olvasástanítás az 1. osztályban

A képzés napja(i): 
2024. április 18. 15:0016:45
Helyszín: 
Google Meet

A szakmai program az ONLINE TEMATIKUS FÓRUM kategóriába tartozik. 
Téma: Változatos tanórák – XIV. modul

A jó olvasástechnika és szövegértés megalapozása egyszerűen elkészíthető eszközökkel

A képzés napja(i): 
2024. április 18. 13:0014:45
Helyszín: 
Google Meet

A szakmai program az ONLINE TEMATIKUS FÓRUM kategóriába tartozik. 
Téma: Fejlesztés III. modul
A témához tartozó többi modult keresse az Online képzések/online tematikus fórum leírásánál belinkelt dokumentumban. 

A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
2,5 óra
Változás: 
A létszám betelt, a jelentkezést lezártuk.
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

Az egyéni fejlesztés lehetőségei a hátrányok kompenzálására az óvoda-iskola átmenetben

A képzés napja(i): 
2024. március 21. 15:0016:45
Helyszín: 
Google Meet

A szakmai program az ONLINE TEMATIKUS FÓRUM kategóriába tartozik. 
Téma: Fejlesztés. II. modul
A témához tartozó többi modult keresse az Online képzések/online tematikus fórum leírásánál belinkelt dokumentumban. 

A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
2,5 óra
Változás: 
A létszám betelt.
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

SNI-s és BTMN-s tanulók fejlesztése a testnevelés órán

A képzés napja(i): 
2024. március 21. 13:0014:45
Helyszín: 
Google Meet

A szakmai program az ONLINE TEMATIKUS FÓRUM kategóriába tartozik. 
Téma: Fejlesztés. I. modul
A témához tartozó többi modult keresse az Online képzések/online tematikus fórum leírásánál belinkelt dokumentumban. 

A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
2,5 óra
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

Genially. Szabadulószoba a gyakorlatban

A képzés napja(i): 
2024. február 21. 13:3015:15
Helyszín: 
Google Meet

A szakmai program az ONLINE TEMATIKUS FÓRUM kategóriába tartozik. 
Téma: Változatos tanórák – XV. modul
A témához tartozó többi modult keresse az Online képzések/online tematikus fórum leírásánál belinkelt dokumentumban. 

A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
2,5 óra
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

Portfólióírás a Pedagógus I. minősítési eljárásban

A képzés napja(i): 
2024. április 25. 14:0016:00
Helyszín: 
Google Meet
A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
3 óra
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

Jelentkezés
Ezen a felületen tud a képzésre jelentkezni.
A pedagógusoknak az igazolás kiállítása miatt feltétlenül fontos megadniuk az oktatási azonosítójukat. Akinek nincs oktatási azonosítója, írjon be 11 db 1-est.
Kérjük, hogy NE az intézmény e-mail címét adják meg, hanem a jelentkeztetett pedagógusét.
Amennyiben szervezeti Gmail-es e-mail címmel regisztrált, úgy kérem, a NEM választ bejelölve adjon meg egy nem szervezeti Google Mail címet!
Kérjük, hogy mindenképpen adjon meg egy Google Mail azaz Gmail címet, hogy részt tudjon venni az online képzésen. Ha nincs Gmail címe, akkor készítenie kell egyet! Gmail cím készítése
Intézmény kiválasztása (vagy fenntartó megjelölése)
• A Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények a listából kiválaszthatók (a székhely helysége szerinti sorrendben). Az intézmény OM azonosítóját begépelve a listaelemre ugrik a fókusz, nem kell görgetni.
• Amennyiben katolikus köznevelési intézmény fenntartója képviseletében jelentkezik a képzésre, válassza a "Fenntartó" listaelemet!
Kérjük adja meg az adatokat!
Kérjük adja meg a számlázási adatokat!
A képzésről átutalásos számlát állítunk ki.
utca, házszám stb.
Amennyiben katolikus köznevelési intézményfenntartó képviseletében jelentkezik a képzésre, adja meg a fenntartó nevét!
Adatkezelési tájékoztató: A Katolikus Pedagógiai Intézet számára fontos a személyes adatok védelme, ezért a partnereink személyes adatait körültekintéssel és bizalmasan kezeljük. A jelen űrlapon megadott, a képzés dokumentációjában szereplő adatok adatkezelésének célja az Intézet által szervezett akkreditált pedagógus-továbbképzések és engedélyezett felnőttképzések vonatkozó jogszabályok szerinti dokumentálása, a szervezéssel összefüggő feladatok ellátása. Az adatkezelés jogalapja: jogi kötelezettség teljesítésén alapuló adatkezelés. Az adatkezelési szabályzat tartalmazza az Érintett jogait is. A személyes adataival kapcsolatos jogát gyakorolhatja az Intézet részére az adatvedelem@katped.hu e¬mail címre küldött e-mail útján vagy az Intézet székhelyére küldött postai levél útján. A teljes Adatvédelmi Tájékoztatót a honlapunkon megtalálja, kérjük olvassa el! Kérjük, jelölje be, hogy az Adatvédelmi Tájékoztatót ismeri, a tájékoztatást elfogadja! Adatvédelmi tájékoztató

Portfólióírás a Pedagógus II. minősítési eljárásban

A képzés napja(i): 
2024. április 24. 14:0016:00
Helyszín: 
Google Osztályterem, Google Meet alkalmazás
A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
3 óra
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

Jelentkezés
Ezen a felületen tud a képzésre jelentkezni.
A pedagógusoknak az igazolás kiállítása miatt feltétlenül fontos megadniuk az oktatási azonosítójukat. Akinek nincs oktatási azonosítója, írjon be 11 db 1-est.
Kérjük, hogy NE az intézmény e-mail címét adják meg, hanem személyeset!
Amennyiben szervezeti Gmail-es e-mail címmel regisztrált, úgy kérem, a NEM választ bejelölve adjon meg egy nem szervezeti Google Mail címet!
Kérjük, hogy mindenképpen adjon meg egy Google Mail azaz Gmail címet, hogy részt tudjon venni az online képzésen. Ha nincs Gmail címe, akkor készítenie kell egyet! Gmail cím készítése
Intézmény kiválasztása (vagy fenntartó megjelölése)
• A Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények a listából kiválaszthatók (a székhely helysége szerinti sorrendben). Az intézmény OM azonosítóját begépelve a listaelemre ugrik a fókusz, nem kell görgetni.

Felkészülés a Mesterpedagógus minősítésre

A képzés napja(i): 
2024. április 18. 10:0013:00
Helyszín: 
Google Meet
A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
4 óra

Az értékelés, osztályozás problémái. Tesztek az értékelésben

A képzés napja(i): 
2024. március 21. 10:0013:00
Helyszín: 
Google Meet

A képzés a Bevezetés a feladatírásba és tesztszerkesztésbe című kontakt képzésünk online adaptációja, tartalmában azzal megegyezik.

A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
4 óra
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

A képszerkesztés elmélete és gyakorlata Windows környezetben

A képzés napja(i): 
2024. április 24. 13:3014:00
Helyszín: 
Google Osztályterem, Google Meet alkalmazás

A kurzus  8 órás, amely önálló tanulásból, önálló feladatkészítésből áll, illetve egy online találkozóból, melynek időpontja: 2024.04.24. 

A kurzus teljesen online dolgozható fel, saját időbeosztással. Előre kiadott szakmai anyagokat (minivideók és leírások) ismerhetnek meg a résztvevők, kipróbálhatják, tanulmányozhatják azokat. A konzulensektől emailben valamint az online találkozó alkalmával személyesen kérdezhetnek. A kurzus végén egy kiadott feladatot kell elkészíteni, és a Google Tanterembe feltölteni. Ennek végső határideje: 2024. 05. 01. éjfél.

A kurzusra való jelentkezését az azt következő héten aktiváljuk, így az ahhoz tartozó ismeretanyagot csak a jelentkezését követő héten éri el, melyről egy automatikus rendszerüzenetet kap. Emiatt szíves türelmét kérjük. 

A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
8 óra
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

Jelentkezés
Ezen a felületen tud a képzésre jelentkezni.
A képzés folyamatosan teljesíthető. A "képzés napja" az online konzultáció időpontját jelzi.
A pedagógusoknak az igazolás kiállítása miatt feltétlenül fontos megadniuk az oktatási azonosítójukat. Akinek nincs oktatási azonosítója, írjon be 11 db 1-est.
Kérjük, hogy NE az intézmény e-mail címét adják meg, hanem személyeset!
Kérjük, hogy mindenképpen adjon meg egy Google Mail azaz Gmail címet, hogy részt tudjon venni az online képzésen. Ha nincs Gmail címe, akkor készítenie kell egyet! Gmail cím készítése
Intézmény kiválasztása (vagy fenntartó megjelölése)
• A Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények a listából kiválaszthatók (a székhely helysége szerinti sorrendben). Az intézmény OM azonosítóját begépelve a listaelemre ugrik a fókusz, nem kell görgetni.
• Amennyiben katolikus köznevelési intézmény fenntartója képviseletében jelentkezik a képzésre, válassza a "Fenntartó" listaelemet!
Amennyiben katolikus köznevelési intézményfenntartó képviseletében jelentkezik a képzésre, adja meg a fenntartó nevét!
Adatkezelési tájékoztató: A Katolikus Pedagógiai Intézet számára fontos a személyes adatok védelme, ezért a partnereink személyes adatait körültekintéssel és bizalmasan kezeljük. A jelen űrlapon megadott, a képzés dokumentációjában szereplő adatok adatkezelésének célja az Intézet által szervezett akkreditált pedagógus-továbbképzések és engedélyezett felnőttképzések vonatkozó jogszabályok szerinti dokumentálása, a szervezéssel összefüggő feladatok ellátása. Az adatkezelés jogalapja: jogi kötelezettség teljesítésén alapuló adatkezelés. Az adatkezelési szabályzat tartalmazza az Érintett jogait is. A személyes adataival kapcsolatos jogát gyakorolhatja az Intézet részére az adatvedelem@katped.hu e¬mail címre küldött e-mail útján vagy az Intézet székhelyére küldött postai levél útján. A teljes Adatvédelmi Tájékoztatót a honlapunkon megtalálja, kérjük olvassa el! Kérjük, jelölje be, hogy az Adatvédelmi Tájékoztatót ismeri, a tájékoztatást elfogadja! Adatvédelmi tájékoztató

Genially. Interaktív tananyagelemek készítése

A képzés napja(i): 
2024. május 01. 23:59
Helyszín: 
Google Osztályterem, egyéni tempóban végezhető képzés

Figyelem! A képzés napjainál megjelenő dátum az egyéni feladat beadásának  a határidejét jelzi. 

A képzés 10 órás, mely önálló tanulásból és feladatkészítésből áll.

A kurzus teljesen online dolgozható fel, saját időbeosztással. Előre kiadott szakmai anyagokat (minivideók és leírások) ismerhetnek meg a résztvevők, kipróbálhatják, tanulmányozhatják. A konzulensektől emailben kérdezhetnek. A kurzus végén egy kiadott feladatot kell elkészíteni, és a Google Tanterembe feltölteni. Ennek végső határideje: 2024. 05. 01. éjfél.

A kurzusra való jelentkezését az azt következő héten aktiváljuk, így az ahhoz tartozó ismeretanyagot csak a jelentkezését követő héten éri el, melyről egy automatikus rendszerüzenetet kap. Emiatt szíves türelmét kérjük. 

Amennyiben érdeklődik az alkalmazás iránt és szívesen látna már abban megvalósított feladatokat, figyelmébe ajánljuk a 2024. február 21-én megrendezésre kerülő Genially online tematikus fórumunkat, ahol már elkészült minta szabadulószobákkal ismerkedhetnek meg. 

A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
10 óra
Változás: 
A létszám betelt.
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

Trimino - online dominószerkesztő program

A képzés napja(i): 
2024. április 28. 23:59
Helyszín: 
Google Osztályterem, egyéni tempóban végezhető képzés

Figyelem! A képzés napjainál megjelenő dátum az egyéni feladat beadásának  a határidejét jelzi. 

Ez a 2 órás minikurzus az IKT minikurzusok blokk része.
A kurzus teljesen online dolgozható fel, saját időbeosztással. A feladat leadásának végső dátuma: 2024. április 28. éjfél.

A kurzusra való jelentkezését a következő héten aktiváljuk, így a választott képzéshez tartozó ismeretanyagot csak a jelentkezését követő héten éri el, melyről egy automatikus rendszerüzenetet kap. Emiatt szíves türelmét kérjük. 

A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
2 óra
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

Jelentkezés
Ezen a felületen tud a képzésre jelentkezni.
A képzés folyamatosan teljesíthető. A "képzés napja" a beadandó feladat leadásának határidejét jelöli.
A pedagógusoknak az igazolás kiállítása miatt feltétlenül fontos megadniuk az oktatási azonosítójukat. Akinek nincs oktatási azonosítója, írjon be 11 db 1-est.
Kérjük, hogy NE az intézmény e-mail címét adják meg, hanem a jelentkeztetett pedagógusét.
Kérjük, hogy mindenképpen adjon meg egy Google Mail azaz Gmail címet, hogy részt tudjon venni az online képzésen. Ha nincs Gmail címe, akkor készítenie kell egyet! Gmail cím készítése
Intézmény kiválasztása (vagy fenntartó megjelölése)
• A Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények a listából kiválaszthatók (a székhely helysége szerinti sorrendben). Az intézmény OM azonosítóját begépelve a listaelemre ugrik a fókusz, nem kell görgetni.
• Amennyiben katolikus köznevelési intézmény fenntartója képviseletében jelentkezik a képzésre, válassza a "Fenntartó" listaelemet!
• Amennyiben nem találja a listában az intézményét, kérjük válassza a "Más intézmény (Katolikus Pedagógiai Intézettel szakmai szolgáltatásra NEM szerződött Intézmény)" listaelemet.
Kérjük adja meg az adatokat!
Kérjük adja meg a számlázási adatokat!
A képzésről átutalásos számlát állítunk ki.
Számlázási cím
utca, házszám stb.
Amennyiben katolikus köznevelési intézményfenntartó képviseletében jelentkezik a képzésre, adja meg a fenntartó nevét!
Adatkezelési tájékoztató: A Katolikus Pedagógiai Intézet számára fontos a személyes adatok védelme, ezért a partnereink személyes adatait körültekintéssel és bizalmasan kezeljük. A jelen űrlapon megadott, a képzés dokumentációjában szereplő adatok adatkezelésének célja az Intézet által szervezett akkreditált pedagógus-továbbképzések és engedélyezett felnőttképzések vonatkozó jogszabályok szerinti dokumentálása, a szervezéssel összefüggő feladatok ellátása. Az adatkezelés jogalapja: jogi kötelezettség teljesítésén alapuló adatkezelés. Az adatkezelési szabályzat tartalmazza az Érintett jogait is. A személyes adataival kapcsolatos jogát gyakorolhatja az Intézet részére az adatvedelem@katped.hu e¬mail címre küldött e-mail útján vagy az Intézet székhelyére küldött postai levél útján. A teljes Adatvédelmi Tájékoztatót a honlapunkon megtalálja, kérjük olvassa el! Kérjük, jelölje be, hogy az Adatvédelmi Tájékoztatót ismeri, a tájékoztatást elfogadja! Adatvédelmi tájékoztató

Szófelhő – WordClouds

QR kód generátor

PowerPoint videó és hangfelvétel

PDF konverter

Gondolattérkép - Mindomo

A mesterpályázat védése 2024. január 31.

A képzés napja(i): 
2024. január 31. 10:0013:00
Helyszín: 
Google Meet

Szakmai műhelyprogramot szervezünk 2024-ben mesterpedagógus minősítésre készülő pedagógusok számára.
Jelentkezni az űrlap kitöltésével és beküldésével lehet 2024. január 25. éjfélig.

Figyelem! A 2025-ös minősítési évtől változik a pedagógusok minősítési rendszere, protokollja. Ennek a képzésnek témája a 2024-re érvényes protokoll.

A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
4 óra
Változás: 
A létszám betelt.
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

KATTAN - Ismerkedés a katolikus digitális tananyagtárral 2023

A képzés napja(i): 
2023. november 24. 09:0013:30
Helyszín: 
Google Osztályterem, Google Meet alkalmazás
A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
5 óra
A részvétel technikai feltételei: 
Képzés ára: 

A képzés ingyenes, várunk minden érdeklődő kollégát!

KATTAN - Ismerkedés a katolikus digitális tananyagtárral 2023

A képzés napja(i): 
2023. november 17. 09:0013:30
Helyszín: 
Google Osztályterem, Google Meet alkalmazás
A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
5 óra
A részvétel technikai feltételei: 
Képzés ára: 

A képzés ingyenes, várjuk az érdeklődő kollégákat! 

Jelentkezés
Ezen a felületen tud a képzésre jelentkezni.
A pedagógusoknak az igazolás kiállítása miatt feltétlenül fontos megadniuk az oktatási azonosítójukat. Akinek nincs oktatási azonosítója, írjon be 11 db 1-est.
Kérjük, hogy NE az intézmény e-mail címét adják meg, hanem a jelentkeztetett pedagógusét.
Kérjük, hogy mindenképpen adjon meg egy Google Mail azaz Gmail címet, hogy részt tudjon venni az online képzésen. Ha nincs Gmail címe, akkor készítenie kell egyet! Gmail cím készítése
Intézmény kiválasztása (vagy fenntartó megjelölése)
• A Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények a listából kiválaszthatók (a székhely helysége szerinti sorrendben). Az intézmény OM azonosítóját begépelve a listaelemre ugrik a fókusz, nem kell görgetni.
• Amennyiben katolikus köznevelési intézmény fenntartója képviseletében jelentkezik a képzésre, válassza a "Fenntartó" listaelemet!
• Amennyiben nem találja a listában az intézményét, kérjük válassza a "Más intézmény (Katolikus Pedagógiai Intézettel szakmai szolgáltatásra NEM szerződött Intézmény)" listaelemet.
Kérjük adja meg az adatokat!
Kérjük adja meg a számlázási adatokat!
A képzésről átutalásos számlát állítunk ki.
Számlázási cím
utca, házszám stb.
Amennyiben katolikus köznevelési intézményfenntartó képviseletében jelentkezik a képzésre, adja meg a fenntartó nevét!
Adatkezelési tájékoztató: A Katolikus Pedagógiai Intézet számára fontos a személyes adatok védelme, ezért a partnereink személyes adatait körültekintéssel és bizalmasan kezeljük. A jelen űrlapon megadott, a képzés dokumentációjában szereplő adatok adatkezelésének célja az Intézet által szervezett akkreditált pedagógus-továbbképzések és engedélyezett felnőttképzések vonatkozó jogszabályok szerinti dokumentálása, a szervezéssel összefüggő feladatok ellátása. Az adatkezelés jogalapja: jogi kötelezettség teljesítésén alapuló adatkezelés. Az adatkezelési szabályzat tartalmazza az Érintett jogait is. A személyes adataival kapcsolatos jogát gyakorolhatja az Intézet részére az adatvedelem@katped.hu e¬mail címre küldött e-mail útján vagy az Intézet székhelyére küldött postai levél útján. A teljes Adatvédelmi Tájékoztatót a honlapunkon megtalálja, kérjük olvassa el! Kérjük, jelölje be, hogy az Adatvédelmi Tájékoztatót ismeri, a tájékoztatást elfogadja! Adatvédelmi tájékoztató

A nyelvtani és számolási készség fejlesztése alsó tagozaton

A képzés napja(i): 
2023. november 30. 15:0017:00
Helyszín: 
Google Meet

A szakmai program az ONLINE TEMATIKUS FÓRUM kategóriába tartozik. 
Ezért a programon a létszámkorlát: 30 fő
Téma: Változatos tanórák – XI. modul
A témához tartozó többi modult keresse az Online képzések/online tematikus fórum leírásánál belinkelt dokumentumban. 

A részletes program a hivatkozásra kattintva letölthető: 
Képzésért felelős: 
Képzési idő: 
2,5 óra
Változás: 
A jelentkezést a max. létszám elérése következtében lezártuk
Képzés ára: 

A program csak a Katolikus Egyház fenntartásában működő, illetve a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló intézmények pedagógusai számára vehető igénybe. Számukra a részvétel ingyenes.

Játék a logikai lapokkal

A képzés napja(i): 
2023. november 30. 13:0014:50
Helyszín: 
Google Meet

A szakmai program az ONLINE TEMATIKUS FÓRUM kategóriába tartozik. 
Téma: Változatos tanórák – X. modul

Oldalak