„A hang lelke- a lélek hangja”  címmel tartották meg  2017. február 25-én azt a konferenciát, ahol a Fejlesztő Pedagógia 28. évfolyamának 2017/1-2. számában közzétett cikkek témái elhangzottak.
„…széles skálán mozognak azok a segítő eljárások, amelyek a művészetterápia kategóriájába tartozhatnak. … Közös jellemzőik, hogy a kreatív, alkotó tevékenységek során a résztvevők szavakkal alig, vagy nagyon nehezen kifejezhető tartalmakat fogalmaznak meg…. vagy élményeket nyújtanak.”- írja bevezető cikkében  dr. Salné Lengyel Mária, a folyóirat alapító főszerkesztője.
Az aktív művészetterápiának nem feltétele a művészi tehetség megléte, hiszen itt a gyermekekhez/sérült felnőttekhez való hozzáállás, a „hogyan” a lényeg. Ezek az eszközök az érzelmi intelligenciát fejlesztik, ami a mindennapi lét és a tanulás alapja. Hiszen csak az érzelmileg intelligens ember képes a változásokhoz alkalmazkodni, az ő szociális fejlettségük igen magas, és képesek illetve törekszenek a problémák racionális megoldására.
A folyóirat 102 oldalon keresztül 18 cikkben mutatja be azokat az élő példán alapuló módszereket, amelyek felöleik a zeneterápiától kezdve a Kodály-módszeren keresztül a képzőművészeti terápián át a dráma- és mesepedagógiáig, illetve a terápiás állatokig szinte az egész rendszert. A cikkek 3 témakör köré csoportosítva mutatják be azokat a módszereket és szemléletet, am a harmincas évektől kezdve a reformpedagógiai mozgalmakkal együtt erősödtek fel, „…hogy az egyént ért pedagógiai ártalmak sokféleségét sikeresen leküzdjék.” (Gereben Ferencné)
Az első témakör elsősorban az általános fogalmi rendszerrel, annak irányultságaival, illetve a művészetterápia, mint a gyógyító nevelés eszközével foglalkozik. A második nagy csoport a specifikus megközelítéseket mutatja be, mint pl. drámapedagógia, meseterápia, zene, mozgásterápia, képzőművészet, élményterápia.
A harmadik témakörben esetbemutatásokat olvashatunk, amelyek tanúbizonyságot tesznek a „zene és képzőművészet segítő, személyiségépítő szerepéről az egyén életében.” (Gereben Ferencné)

Forrás:Fejlesztő Pedagógia 28. évfolyam, 2017/1-2. száma

Megosztás