Pályázat nevelőtestületekbe kihelyezett képzésekre

A Katolikus Pedagógiai Intézet pályázatot hirdet katolikus köznevelési intézményekbe kihelyezett, nevelőtestületek számára tartandó képzésekre.

  • A kihelyezett képzéseink célja: minél több pedagógus vehessen részt továbbképzéseinken
  • A pályázat megvalósulási ideje: a 2020/2021-es teljes nevelési oktatási év
  • A pályázat benyújtásának határideje: 2020. április 30.
  • Az eredmény közzététele: 2020. május folyamán

 

A résztvevők köre:
A Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló köznevelési intézmények.

Pályázati feltételek:
Egy intézmény legfeljebb 2 képzésre nyújthat be pályázatot a Képzéslista alatt található pályázati űrlapon. 
A pályázat keretében valamennyi képzésnél megjelölendő a telephely, ahová az intézmény a képzés megszervezését kéri.
A képzések a Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló köznevelési intézmények pedagógusai számára ingyenesek.

A pályázó intézmény vállalja, hogy

  • lehetőséget teremt intézménye pedagógusai számára a részvételre a képzés teljes időtartamában,
  • megteremti annak feltételeit, hogy képzés kezdési időpontja 10.00 vagy 11.00 óra legyen,
  • ingyenesen biztosítja az infrastrukturális feltételeket (terem, előadói számítógép, projektor, egyes képzéseknél speciális feltételek). Amennyiben az adott képzéshez a pályázatban kiírt tényezők, eszközök nem állnak rendelkezésre, úgy kérjük, az intézmény vezetője válasszon egy másik meghirdetett programot.
  • több időpontot is megadva javaslatot tesz a képzés időpontjára (a későbbiekben a nyertesekkel ezt egyeztetjük),
  • biztosítja a képzésnél megadott minimális létszámot.  Lehetőség van arra is, hogy a környékükön működő katolikus intézményekkel együtt pályázzanak növelve ezzel a nyerés esélyét és biztosítva a pedagógusok önkéntes részvételét. Ebben az esetben az az intézmény nyújtsa be a pályázatot, amelyik a képzési helyszínt biztosítja. Kérjük, a társult intézmények adatait, kapcsolattartójának elérhetőségeit feltétlenül tüntessék fel a pályázatbanMás közeli (nem katolikus) intézmények pedagógusait is meghívhatják a képzésre (5000 Ft/fő), ha ezzel tudják teljesíteni a minimális létszámot.

 

A Katolikus Pedagógiai Intézet vállalja, hogy

  • megszervezi a képzést, képviselteti az Intézetet és biztosítja az adminisztrációt,
  • fedezi a képzési költségeket (előadói díj, segédanyagok).

 

A pályázat beadásának módja

  • Az egyes képzésekre külön-külön űrlap beadásával lehet pályázni.
  • A beadott pályázatok tartalma a beadási határidőig módosítható abban az esetben, ha az űrlapot bejelentkezve küldték be. A pályázat értékelésében előnyt élveznek azok az intézmények, ahol több katolikus intézmény összefogásával valósulhat meg a képzés.

 

Elbírálási szempontok:

  • Az űrlapon a megpályázott képzéssel kapcsolatban három kérdést teszünk fel (mit várnak a képzéstől, a képzés mely elemei lesznek az Önök számára leghasznosabbak, illetve milyen szempontok szerint választotta a képzést): az itt megfogalmazottak meghatározóak a pályázat elbírálása során.
  • A pályázat elbírálásakor előnyt élveznek azok az intézmények, akik több katolikus intézmény összefogásával valósítják meg a képzést.
  • Szintén előnyt élveznek azok, akik korábban a Katolikus Pedagógiai Intézet által megküldött igényfelmérésben is jelezték igényüket a képzésre.
  • Ha egy képzésre korábbi évben is benyújtott pályázatot, ezt az elbírálás során figyelembe vesszük.

Az eredmény közzététele:

A pályázatok eredményét Intézetünk honlapján tesszük közzé. Valamennyi pályázónkat értesítjük arról, hogy nyert vagy nem nyert a pályázata. Amennyiben a pályázattal kapcsolatban kérdése van, keresse Szenthe-Tormássi Anna intézetvezető-helyettest (e-mail: szentheatkatped [dot] hu, tel.: +36 1 479 3002).

Képzéslista Képzési időcsökkenő sorrend Tájékoztató
Online minialkalmazások használata az oktatásban 1. (Szófelhő, Képregény, PDF konverter, Kahoot, Quizlet, Trimino) 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Online minialkalmazások használata az oktatásban 2. (QR kód, Idővonal, Keresztrejtvény, Symbaloo, Képmetsző, Slidey, Okosdoboz) 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
A játék szerepe az agresszió csökkentésében 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Online minialkalmazások használata az oktatásban 3. - Alsó tagozaton 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
A katolikus iskola lelke 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
A pedagógusszerep segítése szupervíziós nap 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
A KETT-módszer bemutatása (óvoda, iskola) 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
ProbléMÁS gyerekek az oktatásban - új utak és módok 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
A kiemelt figyelmet igénylő tanulók társas kapcsolatainak alakítása és fejlesztése 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Projektpedagógia alsó tagozaton 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Stressz, megküzdés, reziliencia 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
A labda mint mozgásfejlesztő játékeszköz az óvodában 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Stresszkezelés segítése pedagógusoknak 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
A lemorzsolódás megelőzésével kapcsolatos feladatok és lehetséges megoldások 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Tanulásmódszertan - A tanulás tanulása vagy tanítása? 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
A logikus gondolkodás fejlesztése a gyakorlatban 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Teremtésvédelmi szakmai nap 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Alapos alapok avagy, Mit érdemes tudni az alsó tagozatos kompetenciafejlesztésről? 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Útkeresés a tanár-diák, tanár-szülő konfliktusokban gyermekvédelmi szemszögből 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Áldozattá és elkövetővé válás megelőzése az iskolás korú gyermekeknél 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Vedd észre! 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Amit minden tanárnak érdemes tudni az országos kompetenciamérésről 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Átmenetek 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Az eDIA és eLEA - Online diagnosztikus mérés és fejlesztés a közoktatásban 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Mozgásfejlesztés, prevenció az óvodában - A helyes testtartás kialakítása, prevenciós és korrekciós gyakorlatok a hátizomzat erősítésére, mobilizálására 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Audacy hangszerkesztő program ismertetése kezdőknek 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
A feladatírás, tesztkészítés alapjai diagnosztikus mérésekben 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Bevezetés a Pedagógus II. portfólió írásába 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Értékek és teremtésvédelem 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Excel táblazatkezelő program használata 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Felkészülés a fenntarthatósági témahétre a teremtésvédelem jegyében 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Gyermek- és ifjúságvédelemi szakmai nap 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Inklúzió vagy integráció 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Internetbiztonság: A jobb internet közös ügyünk - digitális műveltségi alapvetés a mindennapokra 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Képszerkesztés egyszerűen 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Konfliktus- és agressziókezelés köznevelési intézményben 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
LearningApps, azaz Tankocka I. (Interaktív és multimédiás oktatási tananyagelemek összeállítása egyszerűen) 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
LearningApps, azaz Tankocka II. (Interaktív és multimédiás oktatási tananyagelemek összeállítása - haladó szint) 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Módszertani eszköztár az oktatás hatékonyságáért 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Mozgásfejlesztés, prevenció az óvodában - A lábboltozat-süllyedés prevenciós és korrekciós lehetőségei 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Mozgáskotta módszer az óvodai gyakorlatban 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Okok és megoldások – cél: a jobban kezelhető gyermek 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Online feladatkészítő - Redmenta 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Felkészítés a kiégés megelőzésére és kezelésére (8 órás – 1 nap) 8 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
PowerPoint tanfolyam alapszakasz (10 órás – 2 nap) 10 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei - alap tréning 30 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
Hatékony nevelés-oktatás drámapedagógiai eszközökkel 30 órás képzés PDF ikon Tájékoztató
A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei - haladó tréning 30 órás képzés PDF ikon Tájékoztató

Nevelőtestületekbe kihelyezett képzések pályázati űrlapja

1.      Intézményenként két képzésre pályázhat. Egy űrlapon csak egy képzés pályázatát küldheti be. Amennyiben két képzésre pályázik, kétszer kell kitöltenie, majd beküldenie az űrlapot.
2.      A kitöltés befejezése után a "Beküldés" gombra kell kattintani. Ha a beküldés sikeres, akkor a rendszer mentette a beküldött adatokat és az alábbi üzenet jelenik meg: "Köszönjük, hogy pályázott, az elbírálás után értesítjük az eredményről."
3.      A rendszer visszajelző e-mailt küld, amikor az űrlapot hiba nélkül kitöltötte és beküldte. Amennyiben nem érkezett meg az e-mail a megadott e-mail címre, feltétlenül jelezze Schillingerné Gulyás Ilonának: ilona @ katped.hu.
4.      Amennyiben az űrlap kitöltése hiányos, hibás volt, a "Beküldés" gomb megnyomása után hibaüzenet jelenik meg, amely tartalmazza a hibás mezők nevét is. Aki ebben a helyzetben kilép, annak a módosításai elvesznek, a rendszer semmit nem ment belőlük. A kötelezően kitöltendő mezőket csillaggal jelöltük meg. A hibás, hiányos kitöltést javítani kell, majd ismét a "Beküldés" gombra kell kattintani.