A kihelyezett képzéseink célja: minél több pedagógus vehessen részt továbbképzéseinken

  • Az alábbi képzésekre meghosszabbítottuk a pályázat benyújtásának határidejét: 2019. április 25. (csütörtök)
  • A pályázat megvalósulási ideje: a 2019/2020-as teljes iskolai tanév

 

A résztvevők köre: A Katolikus Pedagógiai Intézettel pedagógiai szakmai szolgáltatási szerződésben álló fenntartók intézményei.

Pályázati feltételek:

  • Egy intézmény legfeljebb 2 képzésre nyújthat be pályázatot. 
  • A pályázat keretében valamennyi képzésnél megjelölendő a telephely, ahová az intézmény a képzés megszervezését kéri.
  • A képzések a katolikus közoktatási intézmények pedagógusai számára ingyenesek.

 

A pályázó intézmény vállalja, hogy

  • lehetőséget teremt intézménye pedagógusai számára a részvételre,
  • a képzések kezdési időpontja 10.00, illetve 11.00 óra, 
  •  ingyenesen biztosítja az infrastrukturális feltételeket (terem, előadói számítógép, projektor, egyes képzéseknél speciális feltételek). 

Javaslat: amennyiben az adott képzéshez a pályázatban kiírt tényezők, eszközök nem állnak rendelkezésre, úgy kérjük, az intézmény vezetője válasszon egy másik meghirdetett programot!

  • több időpontot is megadva javaslatot tesz a képzés időpontjára (a későbbiekben a nyertesekkel ezt egyeztetjük),
  • biztosítja a képzésnél megadott minimális létszámot.  (Lehetőség van arra is, hogy a környékükön lévő katolikus intézményekkel együtt pályázzanak növelve ezzel a nyerés esélyét. Ebben az esetben az az intézmény nyújtsa be a pályázatot, amelyik a képzési helyszínt biztosítja. Kérjük, a társult intézmények adatait, kapcsolattartójának elérhetőségeit feltétlenül tüntessék fel a pályázatban.)

 

A Katolikus Pedagógiai Intézet vállalja, hogy

  • megszervezi a képzést, képviselteti az Intézetet és biztosítja az adminisztrációt,
  • fedezi a képzési költségeket (előadói díj, segédanyagok).

 

A pályázat beadásának módja:

  • Az egyes képzésekre külön-külön űrlap beadásával lehet pályázni.
  • Az űrlaphoz csatolandó egy motivációs dokumentum, amelyben a pályázó indokolja, miért az adott képzést választotta intézménye számára. (A dokumentum nélkül az űrlap önmagában nem tekinthető érvényes pályázatnak).
  •  A beadott pályázatok tartalma a beadási határidőig módosítható abban az esetben, ha az űrlapot bejelentkezve küldték be.
  • A pályázat értékelésében előnyt élveznek azok az intézmények, ahol több katolikus intézmény összefogásával valósulhat meg a képzés.

 

Az eredmény közzététele:

  • A pályázatok eredményét Intézetünk honlapján tesszük közzé. Valamennyi pályázónkat értesítjük arról, hogy nyert vagy nem nyert a pályázata.
  • Az eredmény közzététele: 2019.  május 10.

 

Amennyiben a pályázattal kapcsolatban kérdése van, keresse kolléganőnket, dr. Tasnádiné Hajdu Ágnest (tasnadi [dot] agnesatkatped [dot] hu).

Képzéslista Képzési idő Tájékoztató Jelentkezés
Cselekvő, felfedező tevékenységek tervezésének, szervezésének módszertana az óvodában 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató Jelentkezés
Felkészülés az önértékelésre, tanfelügyeletre, minősítésre – óvoda 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató Jelentkezés
Mozgásfejlesztés, prevenció az óvodában a helyes testtartás kialakítása 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató Jelentkezés
Mozgásfejlesztés, prevenció az óvodában. A lábboltozat – süllyedés prevenciós és korrekciós lehetőségei 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató Jelentkezés
Stressz, megküzdés, reziliencia 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató Jelentkezés
Vedd észre! 5 órás képzés PDF ikon Tájékoztató Jelentkezés