A 2019/2020 tanév második felében, a digitális tanrend bevezetésétől kezdődően a diákok továbbra is teljesíthetik az érettségi feltételéül előírt ötvenórányi közösségi szolgálatot, de csakis olyan jellegű tevékenységekkel, ami nem csoportos jellegű. Szóba jöhet például diáktársaik mentorálása, aminek teljesítését az igazgatók igazolhatják.

Hogyan valósítható meg az érettségi előtt állók vonatkozásában a közösségi szolgálat teljesítése?

A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 6. § (4) pontja kimondja, hogy a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. A COVID-19 vírus által okozott jelenlegi rendkívüli helyzetben az érettségi előtt álló tanulók számára önhibájukon kívül válhat teljesíthetetlenné ez a feltétel az érettségi vizsga megkezdéséig.
A közösségi szolgálat teljesítését a tanulók jellemzően nem közvetlenül az érettségi vizsga előtt teljesítik, hanem a 9-11. évfolyamok alatt, tehát még van rá idő. Amennyiben előfordul, hogy a 2019/2020-as tanév végén érettségiző tanuló a még hátralévő időszakban kívánja teljesíteni a közösségi szolgálatot, egyelőre a jelen helyzetben azt javasoljuk, hogy csakis olyan jellegű tevékenységet válasszon, amely nem csoportos jellegű. Fontos, hogy a koordináló pedagógus tudjon a kezdeményezésről, akár telefonon, vagy digitális módon kapjon értesítést a szolgálat megkezdéséről, megvalósításáról. A jelenleg fennálló különleges helyzetben az iskolák esetleg a fennmaradt közösségi szolgálatos órák erejéig a tanulókat a tantermen kívüli, digitális oktatás iskolai folyamatába vonhatják be online módon, segíthetik, mentorálhatják diáktársaikat. Ebben a formában az iskolai közösség számára hasznosan, a személyes kontaktus elkerülésével is lehetséges lenne teljesíteni az 50 óra közösségi szolgálathoz szükséges órákat. A teljesítést - belső iskolai teljesítésként - az intézményvezetők saját hatáskörükben ellenőrizhetik, igazolhatják.

forrás Oktatási Hivatal

Tájékoztató a 2020. május-júniusi érettségi vizsgaidőszakban érvényes speciális szabályokról

https://www.oktatas.hu/kozneveles/erettsegi/2020tavaszi_vizsgaidoszak/ta...

Megosztás