Jótékonysági árverés Szent László évében

A Szent László évre Intézetünk pályázatsorozatot hirdetett, amelyen a katolikus óvodák, iskolák gyermekei, diákjai vettek részt.

A meghirdetett pályázatok közül három pályázat díjnyertes alkotásait – rajzokat, fotókat, tárgyakat – bocsátunk most árverésre. Az árverésből befolyt összeget a katolikus köznevelésben tanuló, halmozottan hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló diákok tanulmányaik támogatására kapják meg a Szent Gellért Ösztöndíj keretében. (Az ösztöndíjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapítványa, a Pro Paedagogia Christiana Alapítvány (PPCHA) működteti .)

A művek készítői a pályázat beadásakor nyilatkoztak róla, hogy munkáikat felajánlják az árverésre.

Az árverésen elkelt képeket, tárgyakat 2017. október 6-án, a Katolikus Pedagógiai Intézet alapításának 20. évfordulóján, a Nemzeti Színházban 15 órakor rendezett ünnepélyes gálaműsor szünetében adjuk át.

A jótékonysági árverés lebonyolítása:

  • – a licitálás a művekre kizárólag az online felületen keresztül történik, a www.katped.hu/arveres oldalon,
  • – minden 18 év feletti természetes személy, illetve bármely jogi személy licitálhat,
  • – a licitet az nyeri, aki 2017. október 6-án 7.45 perckor, a licitálás zárásakor a legmagasabb összeget ajánlotta,
  • – a licit nyerteseivel a megadott e-mail címen vesszük fel a kapcsolatot,
  • – az elnyert licitet a Pro Paedagogia Christiana Alapítvány bankszámlaszámára kell befizetni: 10702019-47661909-51100005, a közlemény rovatban a következőket feltüntetve: az elnyert kép, fotó vagy tárgy cím és „Szent Gellért ösztöndíj javára”,
  • – a licitet megnyerő személy/cég nyilatkozhat róla, hogy személyesen 2017. október 6-án, a Katolikus Pedagógiai Intézet alapításának 20. évfordulóján, a Nemzeti Színházban 15 órakor rendezett ünnepélyes gálaműsor szünetében veszi át a rajzot/fotót/tárgyat (a gálaműsorra 1 db   belépőjegyet tudunk biztosítani), vagy postai úton juttassuk el hozzá,
  • – a licit tárgyának átvételére a liciten kínált összeg a PPCHA bankszámlájára való megérkezése után van lehetőség.

 

Néhány szó a művekről:

A Szent László-évi iskolai rajzpályázat döntőjére 331 pályamű érkezett be.  (Az első fordulóban az iskoláknak helyben kellett a legjobb három munkát kiválasztani, és azokat küldhették be az országos fordulóba.)

A pályázók feladata az volt, hogy tetszőleges technika megválasztásával képi alkotást készítsenek, amellyel megjelenítik, megörökítik Szent László király alakját, napjainkban is példát adó cselekedeteit, életének egy részét vagy szellemiségét. Három kategóriában küldhettek be pályaműveket a diákok.

A tárgyalkotó pályázatunk döntőjére 96 pályamunka érkezett be. (Az első fordulóban az iskoláknak helyben kellett a legjobb három munkát kiválasztani, és azokat küldhették be az országos fordulóba.)

Szándékunk az volt, hogy a diákok mélyrehatóan foglalkozzanak Szent László királlyal, megismerjék életét és szellemiségét, és átgondolják, hogyan lehet napjainkban továbbéltetni az ünnepelt Szent emlékezetét.

Fotópályázatot is hirdettünk a Szent László-év kapcsán. (Az első fordulóban az iskoláknak helyben kellett a legjobb három munkát kiválasztani, és azokat küldhették be az országos fordulóba.)

Célunk az volt, hogy a diákok megismerjék Szent László király életét, szellemiségét, erényeit és hogy észrevegyék és meg is örökítsék ezek 21. századi jelenlétét. A pályázók Szent László királyhoz kapcsolódó tárgyi vagy egyéb emlékről, természeti értékről vagy a Szent alakjának, hősiességének, vitézségének napjainkban való megjelenéséről készítettek fényképeket.