A Katolikus Pedagógiai Intézetben 2017. március 23-án – heves érzelmekkel telített - szakmai műhelynapot tartottunk a nemrég bevezetésre került új tantárggyal kapcsolatos kérdésekről.
Minden természettudományt oktató pedagógust nyomasztanak a nemzetközi felmérések eredményei. 2015-ben olyan nagyot zuhant a magyar oktatás minősége, mint korábban még soha. Tanítványaink többsége nem tud szöveggel bánni, információkat önállóan feldolgozni, saját életéért felelősséget vállalni, terveket szőni, önként kevesen tesznek valamit másokért vagy a környezetért.
Az iskolától egyre többet vár a társadalom, de, hogy mi is legyen az, arra egymásnak ellentmondó javaslatok születnek.
Az egyszerű utasításokra, az egyetlen helyes választ váró feladatokra épülő oktatás, csak olyan munkakörökre készíthet fel, amelyek nagyon hamar el fognak tűnni. Nem ismerjük jövőnk várható igényeit, s ez ijesztő!
Mérő László azt mondja: „Azért ülünk az iskolában, hogy képessé váljunk arra, hogy meghaladjuk mindazt, amit most tanulunk. A még ismeretlen problémákhoz hozzá tudjunk szólni, vagy képesek legyünk értelmes megoldás keresésére.”
A komplex természetismeretnek új tantárgyként való bevezetését az indokolja, hogy a diákjainknak várhatóan tudniuk kell összefüggésekben látni, az új információkat interdiszciplináris mezőben értelmezni, szakterületükön túlmutató döntéseket hozni, a protokolltól eltérő problémákat megoldani. Ehhez olyan tanárokra van szükségük, akik képesek komplexen közelíteni a világ dolgaihoz, a korszerűtlenül örökölt és tovább örökített tantárgyi struktúrát meghaladva tanítani.
Mi az, ami jelen pillanatban érzékelhető a komplex természetismerettel kapcsolatos anomáliák alapján? Valami gyökeresen újat[1] és új módon kellene tanítani a rendelkezésre álló, végtelenül megkurtított óraszámban. Lehetséges ez?
dr. Szabó Mária, az EKE-OFI, Tanterv és Követelmény Fejlesztő Központjának vezetője végig vezette a hallgatóságot azon a gondolatsoron, amelynek eredményeként az eddig szaktantárgyi keretek között mozgó pedagógusokat komplex látásmódra, komplex ismeretek birtoklására és átadására sarkallják a tartalomfejlesztők.
Az interaktív foglalkozás során számos ellenvetést fogalmaztak meg a jelen lévő pedagógusok. Egyrészt a diákok, másrészt a tanárok tudása miatt aggódtak. Elmondták, hogy az eddigi körülmények között sem voltak képesek minden diákjukat elvezetni a kellő természettudományos jártasságig. Vajon milyen eredmény várható majd a végtelenül lecsökkentett óraszámban megtartott órák után. Melyik tanár képes egyszerre kémiát, földrajzot, matematikát vagy biológiát tanítani? – tették fel a kérdést, s jelét adták, nem is szeretnék pedagógusi repertoárjukat új szakokkal bővíteni. Az egyes szakmák más-más természettudományos műveltséget kívánnak! Hogyan lehet majd tanítani a szakmai tárgyakat kellő természettudományos megalapozás nélkül?
Szemléletet kell váltanunk!- mondta Szabó Mária. Nem lehet cél, hogy mindent megtanítsunk a természetről, amit a természettudomány tud! A robbanásszerűen növekvő ismeretek összességét nem tudjuk átadni a diákoknak. Az adat-jellegű tudást külső memóriában tároljuk, - a pedagógusnak a közismereti órákon képességeket kell fejleszteniük. A lényeg az, ami a gyerekben történik: legyenek a természettel kapcsolatos kérdései, a kérdéseire tudjon önállóan választ keresni, s mindeközben érezze jól magát!
Ha valaki, akkor Dr. Kamarás István ért a komplex tantárgyhoz! 1988 óta foglalkozik az ember- és társadalomismert tárggyal, ő dolgozta ki a tantervet és írt hozzá több tankönyvet. Sőt a komplex tantárgyat tanító pedagógusok képzésében is részt vesz.
Rokonszenvesnek, nyitottnak és semlegesnek tartja az új közismereti tankönyvet, kimondottan gyerek- és tanulás központúnak. „Valódi kincs-tár” - mondta. Azt azonban hiányolta, hogy az új tankönyv OKÉ programjának szerzői nem építettek az előzetesen már meglévő emberismeret tárgy tudására. (Az egyházi iskolák ember- és társadalomismeret, etika helyett hittant választó diákjai sajnos nem tanulják ezt a komplex tárgyat!) Arra biztatta a jelen lévő pedagógusokat, próbáljanak meg „gúzsba kötve táncolni”, s használják ki kreatívan a rendelkezésükre álló heti egy órát.
Saját tapasztalatáról beszélt: hogyan fejleszti az egyéni hozott értékeket és a közösség belső erejét például egy kereslet-kínálatra épített tanulási forma. Ha megkérdezzük a diákokat, mit akarnak megtanulni, s mi az, amit tudnak, összeköthetjük a végpontokat: így arról beszélgethetnénk, ami őket érdekli, s amihez már közük van, miközben a közösséget összehozza az egymásért végzett tevékenység (a szerepjáték, a kísérletezés, a beszélgetés vagy a vita).
Azzal együtt, hogy egy ilyen komplex tantárgy tanítása komoly felkészülést kíván a pedagógustól, az ilyen órák nagyon sok örömhöz juttatják a tanárt és a diákot egyaránt.
Csorba László, a természettudományos tárgyak összehangolt tanításával foglalkozó kutató (EKE-OFI), a váci Piarista Gimnázium tanára, felhívta a figyelmet, hogy el kell választani a természettudományhoz tartozó szakmai ismeretek tartalmát a közműveltséget adó tantárgy ismereteitől. A komplex természetismeret egy műveltséget megalapozó tárgy, aminek az a célja, hogy két magyar ember, magyar nyelven megértse egymást a természetről való diskurzusban. Elismerte, hogy a tanításra szánt minimális órakeret ellehetetleníti, hogy a tantárgy betöltse szerepét. Mivel „gúzsba kötve táncolunk”, találékonynak kell lennünk, hogy megtaláljunk a módját, ahogy a modern elméleteket, szellemi paradigmákat megismertethetjük a diákokkal. (Sokszor csak dióhéjban, mint ahogy az Ember tragédiája egy mondatban: Ádám nem adja fel.)
Bármilyen módszert alkalmazunk is, a cél, hogy a diákok képesek legyenek majd önállóan tanulni!
Csorba László valódi komplex természetismeret órát szimulált. Újra és újra hangsúlyozta, csak problémaalapú oktatás képzelhető el a természetismeret esetében. Nem a jelenségeket kell megismertetnünk, hanem problémákat kell felvetni s azok megoldási lehetőségeire kell rávezetnünk a diákokat.
Azt kérte a hallgatóktól, hogy az egyes szaktárgyak ismeretei közül gyűjtsék össze a megadott témához tartozókat, s jelöljék meg azokat, amelyeket mindenképpen az általános műveltség körébe sorolnának. Melyek azok az ismeretek, amiket minden diáknak tudnia kell? A jelenlévők hamar összeállították a listát, majd egyre több tananyagrésszel akarták bővíteni a halmazt. Látható volt, mennyire aggályosnak tartják a pedagógusok, hogy a jövőben nem taníthatnak meg minden megszokott ismeretet tanítványaiknak; sajnálják, hogy egyes részekről le kell mondaniuk. Ez az elégedetlenségük akkor sem hagyott alább, mikor tudatosították, hogy a most végzősök sem birtokolják az ismeretek összességét, illetve, hogy a diákok számos tananyagrészt soha sem fognak használni az életükben.
A feladat második része az volt, hogy keressék meg az új tankönyv vonatkozó fejezetében azokat a fogalmakat, leírt jelenségeket, melyeket a közös megegyezés alapján összegyűjtöttek, illetve: nevezzék meg, mi fölösleges és mi az, ami hiányzik a könyvben kidolgozott tananyagból. Vajon, a tanárok által kitűzött célokhoz alkalmas eszköz-e az új tankönyv? Az új taneszköz feladatait használhatónak, érdekesnek találták a tanárok. Azonban rámutattak arra, hogy hiányoznak egyes előismeretek az elégséges feldolgozáshoz. Megegyeztek abban, hogy a komplex tantárgyat ideális esetben egy összehangolt munkaközösség tudja majd eredményesen tanítani.
Nagy szükség lenne tehát a komplex tárgyat tanító tanárok továbbképzésére, ahol rutint szerezhetnek, hogyan lehet a különböző diszciplináris elemeket összekapcsolni, hogyan élhetnek jól szabadságukkal saját iskolájukban!
Mayer József, EKE-OFI oktatáskutatója azt igazolta, hogy lehet „gúzsba kötve táncolni”[2].
A leszállított tankötelezettség és a megváltozott tantárgyszerkezet következményeként alakult ki a mai helyzet, csökkent heti 1 órára a közismeret - mondta. Azonban a rendelkezésre álló időkeret okozta hiányt a hatékonyság növelésével lehet kompenzálni. Kiszűrhetjük az egyes szaktantárgyak közötti átfedéseket, megkereshetjük az átjárható pontokat, és kiválaszthatjuk a legmegfelelőbb módszereket.
A komplex természetismeret közismereti tárgy ugyan, de pótolhatja a szaktárgyak bemeneti kritériumainak meghatározatlanságából adódó hiányokat is. Minden iskola képes meghatározni, mit kell tudniuk a diákoknak ahhoz, hogy a szakmai tárgyakat megértsék. A hiányokat okozó ismereteket pótolni lehet a komplex tárgy keretein belül.
A tananyagfejlesztők tudták, hogy a tanárokat bőven el kell látni oktatási segédeszközzel ahhoz, hogy a szűkös körülmények ellenére élni tudjanak a szabadságukkal. Eredetileg az interneten közzétett mappákban gyűltek a kidolgozott tananyagok, de a pedagógusok nem használták ezeket. Papír alapú eszközre volt szükség. Ez azonban kötöttebb műfaj. Az egy tanórához tartozó ismereteket és feladatokat egy oldalpáron kellett rögzíteni. Természetes, hogy minden tananyagegységnél kívánkozik, hogy újabb – digitális, illetve más módon hozzáférhető - elemekkel egészítsük ki a feldolgozandó témát. Ebben minden iskolának szabad keze van. Mint ahogy a tanárok dönthetnek arról is, mely részeket hagyják ki teljesen, a tanulók érdeklődése szerint. A tankönyv olyan, mint egy étlap: megkereshetik a diákok a számukra - életkorukhoz és szubkultúrájukhoz illeszkedő - vonzó témát. A sok kép és frappáns tipográfiai jel igazodik a funkcionális analfabéta diákok koncentráló képességéhez.
Mayer József is hangsúlyozta, kedvet kell teremteni az iskolán kívüli tanulásra! Izgalmas, fejlesztő feladatokkal a lehető legtöbb alkalommal hozzuk tanulási helyzetbe a gyereket.
Az új könyvben kínált tananyag centrumában az osztályközösség építő program (OKÉ) áll.
A szakképző iskolákból nagy a lemorzsolódás. Azonban a jó közösség segíthet bent tartani a diákokat a tanulás folyamatában. Szoros tantestületi együttműködésre épül ez a program, amely áthatja az iskola egész működését (megegyezést kíván tananyag kiválasztásban, célok és módszerek meghatározásában, szabadidő szervezésben).
A tankönyv a rendelkezésre álló keretek között igényes, minőségi munkát szolgálhat.
40 iskolában tesztelték. A beválási vizsgálat alapján átdolgozták a szerzők, mielőtt véglegesítették.
Eredeti terv az volt, hogy azok a tanulók, akik tanulmányaik során (heti 5-6 órában) tanulták ezt a komplex tárgyat, érettségit is tegyenek. 2005 óta, Természettudomány címen, választható érettségi tárgy lett.
Bíztatni kell az igazgatókat, hogy gondolják újra az iskolájukat! 2-3 éves iskolafejlesztés után egységes, erős, komplex szemlélettel rendelkező tantestület válhat a tanári karból.
A műhelynap végére két cselekvési út rajzolódott ki.
- Hasznos segítséget jelentene a természetismeretet tanító tanárok együttműködése.
A jelenlévők – hallgatók és előadók - csoporttá alakultak, megosztották egymással utolérhetőségüket, hogy - talán szakmák szerint csoportosulva – támogassák egymást a kapcsolatba hozható szaktantárgyi elemek kiválasztásában, a tanegységek szabad kidolgozásában, kipróbálásában, mérésében, korrigálásában.
- Megértve az oktatáskutatók tapasztalatait, a komplex természetismeretet tanító szakképző iskolák új szemléletű fejlesztése indokolt lehet.
A KaPI segítséget ajánl ebben a munkában. Megkeresi és felkéri a megfelelő szakembereket, s mint több alkalmas, kihelyezett képzést szervezi meg a fejlesztő munkát az intézmény kívánsága szerint.
Együttműködés, fejlesztés, igényes szakmaiság - Ez a mi munkánk, és nem is kevés!
[1] A tantárgy tanításának célja
„A tanulók természettudományos műveltségének, szemléletének komplex módon történő mélyítése, és a természettudományi jellegű szakmai képzésük megalapozása, a szakmai képzés természettudományos előkészítése.
A diákoknak legyen igényük a természeti jelenségek megértésére és képességük a természettudományos megismerésre, legyen pozitív attitűdjük a természettudományokhoz.
A természettudományos műveltség elemei:
(1) a természettudományos tények és elméletek („ideas of science”),
(2) a természettudomány működésével kapcsolatos ismeretek és készségek („ideas about science”).
[2] Részletesen: Mayer József: A 3 éves szakiskola közismereti program dilemmái
